Az arab tavasz néven ismert tüntetéssorozatot követő zűrzavarból végül ismét csak a hadsereg került ki győztesen, a tábornokból lett civil elnök hatalma pedig stabil ugyan, de csak azért, mert mindig maga mögött tudhatja a katonákat.
Egyiptom évek óta súlyos energiahiánnyal küszködik, pedig korábban fontos gázexportőr volt, Ázsiába és Dél-Amerikába került az egyiptomi gáz. A rendszer azonban elöregedett, lakossága pedig ugrásszerűen nő, így energiahiány lépett fel, a riválisok pedig kiszorították a világpiacról, olyannyira, hogy maga is kénytelen volt gázt vásárolni. Ezért az Eni által felfedezett gázlelőhely úgy kellett az országnak, mint egy falat kenyér, mivel számítások szerint a gáz az egész egyiptomi igényt fedezni tudja hosszú éveken át. A gazdag mező hozzásegítheti a tábornok-elnököt ahhoz, hogy sokkal stabilabbá tudja tenni hatalmát, ugyanakkor jóval csökkenti annak esélyét, hogy valóban aláírják a tervbe vett izraeli–egyiptomi gázmegállapodást.
Az északi szomszéd ugyanis nemrég szintén felfedezést tett, a Leviatán mezőből származó gáz pedig az egyiptomi igény jó részét kielégíthette volna, bár ez a megállapodás viszonylag súlyos politikai ár lett volt esz-Szíszi számára. Hiába ugyanis a békeszerződés Izraellel, Egyiptom megkerülhetetlen szereplő, és csak az utolsó utáni pillanatban akar olyan alkuba belemenni, amely Izraeltől függ. Először Kairó vissza is utasította az ajánlatot, attól tartva, hogy utcai zavargások törhetnek ki, ha Izraeltől gázt vásárolna. A mostani Eni-felfedezés után Juvál Stejnic izraeli energiaügyi miniszter azt mondta, az eset „fájdalmas emlékeztető, hogy míg Izrael ébren álmodik és a hosszú távú gázmegállapodás aláírásával kacérkodik, s ezáltal folyamatosan halogatja a döntést, a nagyvilág, így az exportlehetőségek is változnak”.
A gáz megtalálása az egyiptomi kormánynak azért is fontos volt, mert az elnök évek óta próbálja átalakítani az ellátórendszert, lassan kivezetve a hálózatból az államilag támogatott gázt. Áprilisban 500 millió dolláros világbanki kölcsönhöz folyamodott, hogy bekössön a hálózatba 1,5 millió háztartást, amelyek eddig gázpalackokból szerezték be az főzéshez és fűtéshez használt gázt. Ez hagyományosan 8 fontba (286 forint) kerül, köszönhetően az állami támogatásnak –, de ez is magas összeg, tavaly még 2,75 fontot (36 forint) fizettek érte a roppant szegény emberek –, és az egyiptomiak 75 százaléka ezt használja. Az államnak a támogatás palackonként nagyjából 70 fontjába (2500 forint) kerül, ráadásul itt importált gázról van szó, nem saját termelésről, mint a központi hálózat esetén. Nyilvánvalóan ilyen összegek mellett nem is működött jól a rendszer, a gázpalackokra várók hosszú sorokat alkottak, a készlet hamar kifogyott, és virágzott a feketepiac.
Kairó úgy számol, hogy évi 300 millió dollárt takarít meg, ha a vezetékes gázt használják a falusi lakók. A kormány azt tervezi, hogy öt év alatt nyolcmillió háztartást köt rá a saját földgázhálózatra.