A Közel-Keleten is bevett propagandaeszközzé vált a függetlennek hirdetett hírcsatornák megjelenése az elmúlt években, melyek jobbára egy új, a fősodratú médiától eltérő nézőponttal kecsegtetik a nyugati televíziók stílusától megcsömörlött, potenciális közönséget. A hangzatos szlogenek ellenére azonban ténylegesen közel sem mentesek ezek az adók a politikai befolyásolás alól, ami jobb esetben csak a kritikus ügyeket tekintve válik nyilvánvalóvá.
A leghíresebb ilyen csatorna, a tavaly novemberben 20. születésnapját ünneplő al-Dzsazíra, amely az arab mellett angol, török és szerbhorvát nyelven is sugároz. A hírtelevíziót a katari uralkodócsalád tagjai hozták létre, így próbálva meg erősíteni a parányi monarchia súlyát az arab világban és globálisan egyaránt. Az „arab CNN”-ként is emlegetett al-Dzsazíra hamar a térség egyik legkedveltebb adójává nőtte ki magát. Kiterjedt helyszíni tudósítóhálózatuknak köszönhetően az egész Közel-Keletet lefedik.
A csatorna számos nagy politikai jelentőségű ügyet karolt fel eddigi története során, ám a Katarral jó kapcsolatokat ápoló államokkal láthatóan kevésbé kritikus, a „hazai” politikai élettel pedig szinte egyáltalán nem foglalkozik. A közelmúltban talán az egyiptomi puccsot követően mutatkozott meg legjobban az al-Dzsazíra elfogultsága.
Katar komoly támogatást nyújtott a Mohamed Morszi vezette iszlamista hátterű berendezkedésnek, és a rendszerváltás után keményen nekitámadt az Abdel Fattáh esz-Szíszi nevével fémjelzett katonai restaurációnak. A hírtelevízió által sugárzott adások politikailag rendkívül kellemetlenek voltak az új vezetés számára, mivel napirenden tartották a lázadás ügyét, elnyújtva a konszolidációs folyamatot.
Az egyiptomi hatóságok az al-Dzsazíra több újságíróját is letartóztatták, ami csak tovább mérgesítette a viszonyt. Kairó és a dohai székhelyű adó konfliktusa egyértelműen a katari érdekekkel szembeni változások következtében alakult ki.
Katar sikereit megirigyelve Irán is saját médiahálózatot indított a 2000-es évek elején, melynek angol nyelvű kiadása, a Press TV nagy népszerűségnek örvend a nyugati elittel szemben kritikus hírfogyasztók között szerte a világon. Ez jelentős részben az Egyesült Államok folyamatos támadásának köszönhető. A hírtelevízió, Teherán politikai törekvéseit figyelembe véve, igyekszik növelni a perzsa állam iránti szimpátiát és bemutatni a Közel-Keleten élő síiták sokszor hányatott sorsát.
A közelmúltban Törökország is csatlakozott az állami tulajdonú, elsősorban külföldieket célzó csatornákkal rendelkező regionális szereplők közé. A szintén angol nyelvű TRT World a globális közönségért versenyzik egy lassacskán telítődő piacon, ugyanakkor az ismert hírcsatornák megszokott célközönségénél fiatalabb korosztályokat igyekszik megszólítani. A friss televízió számos ismert nyugati újságírót csábított stábjába, abban bízva, hogy segítségükkel hamar elérhetik a kívánt nézettségi adatokat.
A TRT World „küldetése” szerint az embereket akarja bemutatni a hírek mögött, és az egész világra kiterjedő felelősségvállalást igyekszik népszerűsíteni, ami rokonszenves lehet a nyugati fiatalok számára. A csatorna kezdeti működése bizakodásra ad okot, ugyanakkor a török médiaviszonyokat ismerve meglepő lenne, ha fontos kérdésekben szembemenne az Ankara által meghatározott irányvonallal.
A befolyásolási kísérlet ugyanakkor a másik irányba is működik. A nyugati média a nyelvismeret hiányában elsősorban csak közvetett módon jut el a Közel-Kelet szélesebb tömegeihez, ezért az Egyesült Államok az iraki intervenciót követően létrehozott egy arab nyelvű csatornát.
A nevében szabad Alhurrát sokan Washington szócsövének tekintik a térségében.