Sikerkönyvei révén az Egyesült Királyság határain is messze túl ismert Fischer Tibor a konzervatív, nagytekintélyű brit Spectator hetilapban jelentetett meg egy olyan cikket/recenziót a mai magyar politikáról, amelynek fő bűne, hogy ellene megy a nyugati médiában széltében-hosszában naponta eladott hazugság imamalommal.
Az apropó: Paul Lendvai magyarul tavaly „Új honfoglalás – Orbán országa” címmel megjelent könyvének angol kiadása. E kiadás címe „Orbán: Európa új erős embere”.
Mielőtt rátérnénk a cikk ismertetésére, néhány mondat arról, ahogyan a világ legnagyobb könyvterjesztője, az Amazon reklámozza németországi portálján annak tavaly októberében „Orbán Magyarországa” címmel megjelent német eredetijét.
„Orbán Viktor egy látszólag demokratikus függöny mögött vasököllel kormányoz. Egy gyenge, de működő demokráciát alakít át egy tekintélyelvű állammá…Jobboldali konzervatív, populista korszaka az idegengyűlölő, antiszemita tendenciáknak ad teret…”
Fischer cikkét azzal kezdi, hogy a magyar miniszterelnök neve „ott van a legtöbb baloldali, liberális politikus és értelmiségi száján. Aranyos hisztériákat rendezve nevezik ’autoriternak’, ’autokratának’, vagy még csúnyábban ’diktatórikusnak’, miközben gratulálnak maguknak, hogy mennyi igazuk van és milyen bátrak ezt ki is mondani”.
A szerző ezután elmondja, néhány hónapja Budapesten járt. A reptérről a város felé haladva számos óriásplakátot látott, amelyeken Orbán és „haverja”, Mészáros Lőrinc látható. Alatta nagybetűkkel: „Ők lopnak”. „Nekem meglehetősen gyenge autokráciának tűnik, ahol ilyen dolgokat meg lehet tenni”.
Ezután leírja, hogy Simicska Lajos Orbán Viktort a magyar nyelv legdurvább szavával illette, amiről a sajtó széles körben, örvendezve tudósított.
„Nem sok magyar miniszterelnöknek jut osztályrészéül, hogy angolul kellő terjedelemben írjanak róla. Ebben az értelemben Orbán már nyert is”, foglalja össze véleményét Lendvai könyvéről.
A kötet komoly, tudományos tanulmánynak adja el magát: tele tényekkel, számokkal, idézetekkel és lábjegyzetekkel, hogy úgy nézzen ki, mintha azt professzori kézzel írnák, Hegel, Carlyle és Lord Acton bölcs szavaival fűszerezve.
Csakhogy a könyv összeragasztott fércmű és az szinte teljes egészében a megszokott magyar forrásokra támaszkodik, írja a szerző a recenzióban. És agyafúrtan rosszindulatú, teszi hozzá: „Nem zavar a rosszindulat, ha szórakoztató, de van valami gyávaság abban, ahogyan Lendvai csúsztatja be kését.” Kötelességtudóan ismételgetve gyenge ellenzékének szövegeit. Igen, minden keltett látszat ellenére, Magyarországon van ellenzék, csak gyengén muzsikál, írja tényszerűen Fischer Tibor.
Az egyik ismételgetett klisé, hogy Orbán szélsőjobboldali. „Milyen furcsa akkor, amikor ott vannak roma országgyűlési képviselői, törvényen kívül helyezte a holokauszt tagadását és finanszírozta az auschwitzi gázkamrákról szóló Oscar-díjas filmet, a Saul fiát.”
„A másik az, hogy Orbán Putyin kurvája”. A cikkíró ismerteti, hogy miért kellene Orbánnak Putyint „pofon vágnia” akkor, amikor az EU nem azt teszi: „Orbán üzleti kapcsolatban áll Putyinnal, de ott sorjáznak a többiek is”.
Ezután kitér a könyv szerzőjének, Paul Lendvainak az ismertetésére. „Bégetése ’a médiabeli pártatlanságról’ és a ’felvilágosodás értékeiről’ kissé gejl egy olyan ember részéről, aki fiatalkorában a sztálinista Rákosi Mátyás propagandistája volt, majd később Kádár János talpnyalója (és aki ténylegesen még dicsekedett is azzal, hogy Kádár János kedvenc nyugati újságírója).”
Fischer ezt követően az ellenzékről ír, amit azért nem érdemes idézni, mert a szerző azt tényszerűen írja le, azaz a Magyar Idők olvasóinak semmilyen, de cikke külföldi olvasóinak szinte totális újdonságot kínálva.
Írása e két mondattal zárul azután, hogy megállapítja, Orbánnak komoly esélye van a 2018-as választások megnyerésére is: „Vagyis az EU jobban teszi, ha felkészül a további kínzásra. Ó, és feltétlenül várjuk a további dalokat arról, hogy ’Orbán felfalta a demokráciát’”.
Amit pedig a mindenről „az” eszébe jutó és attól állítólag éjjel-nappal rettegő egyensajtónak a figyelmébe érdemes ajánlani: ha nem fejezik be az ezer csapból ugyanazon hazug klisék napi csorgatását, milliókban keletkezhet az a tévhit, hogy ezt a sajtót egyenrángatják.