A modern, fiatal városi remeteélet, vagyis a hikikomori Japánban milliókat érintő, a világban egyelőre szórványosan előforduló jelenség. Jellemzően az a 15–39 éves fiatal tekinthető hikikomorinak, aki legalább fél éve nem hagyta el otthonát, nem vesz részt semmilyen társadalmi tevékenységben, ám nem valamilyen diagnosztizálható mentális betegség miatt cselekszik az említett módon. Bár a kutatók a modern városi élet velejáróiban látják a jelenség kialakulásának okát, egyes szakértők szerint a hikikomori mélyen a japán kultúrában gyökerezik. Egy amerikai szerző a könyvében arról ír, hogy ezen emberek egy része azért döntött a világtól elvonult élet mellett, mert független gondolkodásuk és erős éntudatuk miatt nem tudtak beilleszkedni a japán társadalomba.
– Hazánkban a fiatalok körében tapasztalható elzárkózás, magukba fordulás nem azonos a Japán nagyvárosokban megfigyelt, mára tömegessé vált különös viselkedésformával – nyilatkozta lapunknak Németh Erzsébet pszichológus, főiskolai tanár. Mint fogalmazott: bár Európában is feljegyeztek már hasonló viselkedésmintákat, a Magyarországon vizsgált esetek nem mutatnak ilyen fokú kiszakadást a társadalomból. – Különösen a 2008-ban és 2012-ben végzett ifjúságkutatások eredményei szerint volt magas azoknak a fiataloknak a száma, akik céltalanságérzetről számoltak be és visszahúzódóan kezdtek viselkedni. Azonban ők a hikikomorikkal szemben jellegmzően vidéken éltek, és ez az állapot arra az átmeneti időre koncentrálódott, amelyben már nem tanultak, de még elhelyezkedniük sem sikerült. Németh Erzsébet megjegyezte: mára javult a helyzet, a jelenség 2016-ra lekerült a legfontosabb problémák listájáról.
Alapjában azonos okokra vezethetők vissza a japán hikikomori és a visszahúzódás hazánkban tapasztalható enyhébb formái. Ez a pszichológus szakember szerint a tanult tehetetlenség. Németh Erzsébet egy 1970-es évekbeli kísérlettel szemléltette ezt a pszichológiai jelenséget. A kutatók patkányokat tanulmányozva azt látták, hogy míg kiszámítható időközönként kisebb áramütésekkel arra késztették a kísérleti állatokat, hogy kitérjenek a fájdalom elől, a kiszámíthatatlan, váratlan impulzusok letargikussá tették a rágcsálókat: ketrecük sarkába húzódva meg sem próbáltak már védekezni. – Az embereknél is olyan körülmények között figyelhető meg ez a tanult tehetetlenség, a letargikus állapotba kerülés, amikor úgy érzik, hogy nem tudnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Ám ezek mások Japánban, mint Magyarországon: amellett, hogy a távol-keleti ország társadalma nagyon komoly követelményeket állít a fiatalok elé az oktatási rendszerben és a munkaerőpiacra történő belépéskor, a közösségi térben elvárt viselkedésnek is rendkívül bonyolult normarendszere alakult ki – hangsúlyozta a pszichológus. Hozzátette: bár személyenként változik, hogy ki mennyire érzékeny a kudarcérzésre, általánosságban elmondható, hogy nyomás hatására egyre többen nem képesek szembenézni a társadalmi kihívásokkal.
– A technikai újítások, a közösségi média fémjelezte virtuális tér átalakíthatják a társas érintkezés egyes aspektusait, mint például a szemérmet vagy az intimitást, azonban e vívmányok önmagukban nem tehetők felelőssé a hikikomori jelenségének feltűnéséért, amelynek érintettjei jellemzően a közösségi élet online világ adta lehetőségeitől is elzárkóznak – fogalmazott a szakember, aki szerint a virtuális térben létesített kapcsolatoknak is van realitásuk, amelyek valós emberi viszonyok is lehetnek, annak ellenére, hogy az új kommunikációs csatornákra a kutatók is gyanakodva tekintenek időnként. – A társas kapcsolatok, a barátság iránti vágy az emberi léthez tartozó antropológiai állandóknak tekinthetők, a technikai fejlődés és a tömegtársadalom feltételei nem szüntetik meg az igényt ezek iránt – tette hozzá.