2018. január 23., kedd, Zelma, Rajmund napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/botrany-berlini-rendor-akademian-2436322/

Botrány a berlini rendőr-akadémián

Egyre dagad a múlt héten kirobbant botrány a berlin-spandaui rendőr-akadémián, miután a német nyilvánosságban immár a riporthoz egy, a nevét is adó rendőri illetékes mondta ki: egyértelmű nyomai vannak, hogy az akadémiára arab bűnözői csoportok férkőznek be. – Érdekük fűződik ahhoz, hogy pontosan tudják, hol és hogyan működik az állam – mondta Bodo Pfalzgraf, a Német Rendőrszakszervezet elnöke a ZDF közszolgálati televízióban, úgy vélve: a klánok bűncselekmények alól is tisztára akarják mosni a tagjaikat.

Fotó: Reuters

A bevándorlók integrálását a rendőrség soraiba az ország vezetése is támogatja

A botrányt a Berliner Zeitung című lap robbantotta ki, egy hangfelvétel alapján idézve az akadémia egy vendégtanárát, aki – nevét elhallgatva – azt mondta: „Órát tartottam a rendőriskolában. Soha nem éltem át még ilyet. Az osztályterem valami borzalom: a fele arab és török, pimaszok, mint az állat. Idió­ták. Nem tudták kifejezni magukat. Ezek nem kollégák, ez az ellenség. Ez az ellenség a sorainkban.” A rendőr-akadémia ezt azzal igyekezett bagatellizálni, hogy egy mentőtisztről van szó, aki először állt a rendőr-akadémia hallgatói elé. De megszólalt – nevét szintén elhallgatva – a tartományi bűnügyi rendőrség egy hivatalnoka is, és úgy fogalmazott: „ez a beférkőzés az arab nagycsaládok részéről már megkezdődött”.

Tegnap pedig a Süddeutsche Zeitung arról számolt be: egy másik főiskola arab származású hallgatónője, aki a rendőrségre kérte magát gyakorlatra, belső nyomozati anyagokat fotózott le, majd osztott meg egy internetes csoporttal. A fotókon állítólag egy arab klán (nagycsalád) látható.

Berlin nemcsak Németország 3,5 millió lakosú fővárosa, de a 16 szövetségi tartomány egyike is, amelynek lakosságát – a hivatalos statisztika szerint – 31 százalékban bevándorlók alkotják. A rendőr-akadémia 1200 növendékének 45 százaléka rendelkezik – a bevett német fordulat szerint – „migrációs háttérrel”. De Klaus Kandt, Berlin rendőrfőnöke és Andreas Geisel, a város belügyi szenátora – gyakorlatilag tartományi belügyminisztere – egyértelműen visszautasította, hogy arab klánok, illetve bűnözői csoportok emberei épülhetnének be a rendőrség soraiba. – Ez az állítás feltétlenül hamis. Egy panaszos sem tud semmit bizonyítani – mondta Kandt a berlini képviselőház belügyi bizottságának rendkívüli ülésén, amelynek összehívását az ellenzék kezdeményezte. (Berlint a szociáldemokraták, a radikális baloldal és a zöldek kormányozzák.)

Geisel bírálta az anonim hangfelvételen hallható oktatót a „rasszista hangnemért”, amelyet megütött, és közölte, nem tűri az idegenellenes megnyilvánulásokat. De egyúttal jelentést kért a rendőr-akadémián történtekről; ez négy héten belül elkészülhet. A rendőrség ugyanakkor elismerte: olyanok is jelentkeztek az akadémiára, akik fegyelmezetlenek, nem tudnak jól németül, illetve büntetve is voltak.

Fotó: Reuters

Német rendőrök a Bundestag épülete előtt. Kockázatot jelentő vendégek

A bevándorlók integrálását a rendőrség soraiba ugyanakkor támogatja a politika, annál is inkább, mert sok helyütt az a probléma: a zömmel született németekből álló rendfenntartók sem kulturálisan, sem nyelvileg nem tudnak szót érteni egyes bevándorlóövezetek lakóival. Egy további szempont a politikai korrektség. A német krimisorozatok ideológiai „szörnyszülöttje” a Gyilkossági csoport – Isztambul, amelynek szerzője és főszereplője is németül tökéletesen beszélő németországi török, ám Özakin felügyelő Isztambulban kénytelen üldözni a török bűnt, mert ha ezt német földön tenné, az sértő lenne – vélik.

Óriási kihívás

Korábban volt Európában egy olyan logika, hogy legyenek bevándorlók a rendőrök soraiban, mert ez segíti a járőrözést a bevándorlók lakta területeken. Ez azonban még egy olyan viszonyrendszerben érvényesült, amelyben nem volt egyértelmű, hogy a bevándorlásnak – mint azt az elmúlt két év megmutatta – márpedig van egy erőszakos, az európai törvényeket figyelmen kívül hagyó vetülete – mondta lapunknak Földi László. A titkosszolgálati szakértő szerint jelenleg háború van Euró­pában: egyes bevándorlók a társadalmunkat akarják megváltoztatni, mégpedig egy iszlamista logika alapján. – Ezt a háborút mi kezdtük, amikor az arab országok megtámadásával szétdúltuk a szülőföldjüket. Most azt várnánk, hogy befogadva hálásak legyenek, de sokan bosszúvágytól fűtve érkeznek – mondta Földi László, hozzátéve, „ha száz fiatal német rendőrből csak kettő lesz, aki nem a saját esküjét, hanem a dzsihádot tartja szem előtt, akkor Isten óvja Németországot! Óriási kihívás ez biztonsági szempontból. Akármennyire is leellenőriznek valakit, az agyát nem tudják ellenőrizni”.

 

Kiemelt

Halálos áldozatokkal járó lövöldözés volt egy iskolánál az USA-ban

Két halálos áldozata és 17 sebesültje van kentuckyi középiskolában elkövetett keddi lövöldözésnek.

Poszt-trauma

Ordas hazugság a holland sajtóban a magyar oktatásról

Szerintük funkcionális analfabéták a magyar diákok.

Ungár elszabadult

Pártmegbízás vagy önmegvalósítás a trollkodás?

Zavarta a terrorgyanús afgán migránst a kereszt, levette a német bíróság

Ez így korrekt Európában.

Fodor Gáborék meghökkentő közleménye

Üzenet jött a mikroszkóp alól.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!