2018. január 19., péntek, Sára, Marió napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/balog-zoltan-kuzdeni-kell-az-igazsagert-2678074/

Balog Zoltán: küzdeni kell az igazságért

MTI
A tordai országgyűlés mai üzenete nem egyszerűen a tolerancia, a vallási türelem, hanem az is, hogy küzdeni kell az igazságért nemes eszközökkel – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton, a vallásszabadság első kinyilvánításának 450. évfordulóján az erdélyi Tordán.

A miniszter azt mondta, a fenti üzenetben egymásra találhatnak protestánsok, katolikusok és ortodoxok, hiszen az emberi lét alapvető kérdéseiben ugyanazt vallják: teremtettségüket, a férfi és a nő méltóságát, a családot mint teremtési rendet, az állam és az egyház megkülönböztetését, valamint – mindenek előtt – a felebaráti szeretetet.

„A nagy kérdés, a mi kérdésünk, ha befelé tekintünk, hogy fel tudjuk-e ismerni az igazságot, hogy az összekössön bennünket, és erőssé, erősebbé tegyen” – fogalmazott a miniszter, hozzáfűzve, egy keresztény kulturális ökumenizmusra van szükség katolikusok, ortodoxok és protestánsok között.

Balog Zoltán kiemelte: ha egymás ellen küzdünk, akkor a közös ellenség győz. Annak idején ez az ellenség az Oszmán Birodalom volt, míg ma, ez mindazokat az erőket jelenti, amelyeknek nemcsak nem kell a keresztény kultúra és az abból fakadó élet, hanem el akarják tüntetni, meg akarják azt szüntetni. „Ezek az erők Európán belül és azon kívül egyaránt azt gondolják, hogy övék a jövő, rajtunk is áll, hogy igazuk lesz-e, hogy a kereszténység a múlt egy darabja, túlhaladott életforma, eszmerendszer lesz-e, vagy Európa jövőjét alakító erő marad” – fűzte hozzá a miniszter.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke elmondta, 1568-ban a három nemzet és a négy vallás politikai küzdelmeiből kialakult az egyensúly, miközben mindenkinek autonómiája volt. „Erdély 450 évvel ezelőtt nagyon az élen járt a világban; egyik forrása, méghozzá a tartalomban és az időrendben kútfője volt Európa máig érvényes gyakorlatának: a vallásszabadság kialakításának” – fogalmazott az elnök. Hozzátette, ez a törvény szép példája Európa keresztény gyökereinek, és ma is ebből táplálkozik liberális, konzervatív és szociáldemokrata.

Szólt arról is, ma újra kell tanulni a tolerancia azóta elveszett gyakorlatát, például azt, hogy mindenki ott dönthet a jogairól, ahol gyakorolja azokat. Ez akkor a gyülekezeteket jelentette, ma az Európai Unióban a régiókat, nemzeteket és az államokat. Európa sokszínű nemzeteinek a kereszténység megadta az egység érzését, és úgy tudják gyakorolni hitüket, hogy az állam és az egyház végzi a maga dolgát. A cél az, hogy Európában újraalkossák a szólás- és a vallásszabadságot, ami nem más, mint az „alkotmányos identitás szabadsága” – fogalmazott Németh Zsolt.

KÖVÉR LÁSZLÓ: KÖZÉP-EURÓPA 450 ÉVE PÉLDÁT MUTATOTT A VILÁGNAK, ÉS MA IS EZT TEHETI

Kövér László szerint ma az a felismerés biztosíthat térségi stabilitást és szolidaritást, és teremtheti meg az emberek tartós biztonságérzetét, hogy nemcsak „a hit isten ajándéka” – amint azt az erdélyi országgyűlés Tordán kinyilvánította – hanem az ember teljes önazonossága is az.

 

Kiemelt

Ünnepelt a sportos kerület

Budafok-Tétény tizenkilenc ifjú sporthőse gyűlt össze a Klauzál Gábor Művelődési házban és találkozott Karsay Ferenccel a kerület polgármesterével és Kulcsár Krisztiánnal, a MOB elnökével.

Poszt-trauma

A Budapest Pride csapata bedobta a Conchita-bombát

„Az egész országot szivárványba borítjuk”.

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Elképesztő információ látott napvilágot

Élő adásban vedlett álcivillé a Független Diákszervezet.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!