Dresnok fiatal katona volt, mikor egységét Dél-Koreába vezényelték. A koreai háborúnak már rég vége volt, az amerikai katonák a demilitarizált övezet déli felénél teljesítettek szolgálatot, akkor, a hatvanas években kezdett kiépülni a félsziget két diktatúrája, amely egészen a kilencvenes évek elejéig így is maradt. Dresnok nem volt jó katona, s nem volt különösebben boldog ember. Miután 17 évesen csatlakozott a sereghez, s két évig Nyugat-Németországban szolgált, hazatérve feleségét egy másik férfi oldalán találta, ezért is vállalta a koreai küldetést. Ott azonban aláírást hamisított eltávozási papírjára, s lebukott, így hadbíróság várta, amellyel viszont nem akart szembesülni.
Ezért 1962. augusztus 15-én ebédidőben, miközben bajtársai épp ettek, keresztülrohant az északot a déltől elválasztó aknamezőn és egyenesen belefutott a másik oldalon posztoló észak-koreai katonák karjaiba. Dresnokot a katonák elvitték egy házba, ahol három másik amerikai dezertőr várta, s akikkel együtt élt éveken át. Mivel katonák voltak, akik az ellenséghez átálltak, ráadásul Dresnok már eredetileg is a hadbíróság elől menekült, egyikük se akart visszatérni az Egyesült Államokba. Dresnok ezért vállalta azt a szerepet, amit nekik szánt a kommunista állam, azaz angolt tanított, fordított, valamint filmekben vállalt szerepet. Ezek az alkotások alapvetően propagandacélból készültek, s mindegyikben volt néhány gonosz amerikai katona. Ez volt Dresnok, aki viszonylag híressé vált filmszínészként választott hazájában.
Az akkori Észak-Korea egyáltalán nem volt lebecsülendő ország. Most ég és föld a különbség a két Korea között, ez azonban 1965-ig nem így volt. Dél-Korea igazán koldusszegény államból küzdötte fel magát, igaz, legalább voltak külföldi adományai, többek között Etiópia is segített, Észak-Korea viszont a koreai háború dúlását követően viszonylag hamar talpra állt. A hatvanas években, amikor Dresnok odakerült, egyáltalán nem volt biztos, hogy ki fog győztesen kikerülni a gazdasági versenyfutásból, ráadásul a dezertőr katonának Phenjan voltaképp ideális helyzetet teremtett, hiszen ígéretet kapott arra, hogy életjáradékban részesül, s nem fogja az állam magára hagyni.
Ezt az ígéretet pedig be is tartották, még a kilencvenes évek éhínsége idején is megkapta a korábbinak megfelelő élelmiszer-fejadagját, Phenjanban élt egy tisztes lakásban, családja körében. Az első, tinédzserként kötött házasságát követően még kétszer nősült, első felesége, egy román nő két fiút szült neki, az ő 1997-es halálát követően egy koreai-togói származású nőt vett feleségül, aki újabb gyerekkel ajándékozta meg. Az első két fiú apjuk nyomdokába lépett, több filmben játszottak gonosz amerikai katonát, és mindketten Észak-Koreában élnek, ma is családos emberként.
A két fiú egy észak-koreai honlapon megjelent videón beszél apjuk haláláról. Mindketten katonai egyenruhában vannak, s egy riporter kérdezi őket. Az idősebb, Ted Dresnok elmondta, „apánk a köztársaság kebelén élt, és csak szeretetet kapott a párttól, amíg 74 évesen el nem távozott”. Mindezt maga a dezertőr is megerősítette néhány évvel korábban, amikor beszélt a CBS amerikai tévécsatorna stábjával. – Akkor se térnék vissza, ha itt letenne az asztalra egymilliárd dollárt – mondta elégedetten.
Csendes élet
Dresnokon kívül öt amerikai katonáról tudunk, akik önként költöztek Észak-Koreába, s közülük négyen éltek éveken át egy lakásban: Dresnok, Charles Jenkins, Larry Abshier és Jerry Parrish. A visszaemlékezések szerint Dresnok roppant agresszív ember volt, aki rendszeresen verte a többieket, köztük az igencsak buta Abshiert és a gyenge fizikumú Jenkinst. Abshier a nyolcvanas évek elején, Parrish az ezredforduló előtt nem sokkal halt meg Észak-Koreában.
A Jenkinsnek „juttatott” feleség, Szoga Hitomi japán állampolgár volt, a kommunista állam őt elrabolta a hazájából, hogy japánul tanítsa a koreaiakat. Mivel ezt sok esetben megtette Észak-Korea, a kétezres évek elején tárgyalások folytak a japánok hazaengedéséről. Ennek részeként Szoga is hazalátogathatott 2002-ben, hogy lássa rokonait, de nem tért vissza. Miután Japán biztosította az amerikai katonát, hogy nem esik bántódása, Jenkins és két lánya is elutazott Tokióba 2004-ben. A hivatalosan továbbra is dezertőr katona jelentkezett az amerikai hadsereg egyik támaszpontján, ahol a hadbíróság lefokozta a lehető legalacsonyabb rangra, és 30 napos magánzárkára ítélte. Mivel 14 494 napnyi dezertálása idején elméletileg végig a hadsereg kötelékébe tartozott, így elképesztő módon minden olyan kitüntetést megkapott, amit a hosszú szolgálattal kiérdemelt, köztük a 2001. szeptember 11-i terrortámadás idején való helytállásért is kapott egy kitűzőt. Jenkins végül Japánban telepedett le, nyugdíjasként él feleségével Szado szigetén.