2018. január 17., szerda, Antal, Antónia napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/az-irani-forradalmi-garda-parancsnoka-bejelentette-lazadas-veget-2639338/

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka bejelentette a „lázadás végét”

MTI
Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka, Mohammad Ali Dzsafari tábornok szerdán nyilatkozatban biztosított mindenkit arról, hogy módjában áll bejelenteni „a lázadás végét”.

A tábornok az Irán-szerte múlt csütörtök óta tartó, kezdetben a gazdasági nehézségek elleni, majd a rendszer távozását követelő tiltakozási hullámra utalt.

„Ebben a lázadó mozgalomban legfeljebb 1500 fős gyűlések voltak, és a lázadó tényezők létszáma országszerte összesen nem haladta meg a 15 ezer főt” – tette hozzá a tábornok a Forradalmi Gárda honlapja szerint.

A lázadást szervezők nagy része az ellenforradalmároktól és a népi mudzsahidektől kapott kiképzést a tábornok szerint. Mint mondta, őket őrizetbe vették, és eljárás indul ellenük.

Dzsafari tábornok szerint az Egyesült Államok is több ezer embert kiképzett, hogy „szítsák az iráni zavargásokat”.

„Köszönetet kell mondani a nagy iráni népnek, mert az emberek, mihelyst megértették, hogy a külföldiek és a lázadók keze van a dologban, a gazdasági problémák ellenére más utat választottak, hogy megvédjék a forradalom és az iszlám köztársaság értékeit” – szögezte le a tábornok.

Szerdán Irán tucatnyi városában rendszerpárti tüntetők tízezrei gyűltek össze, hogy elítéljék a „zavargásokat”. További tüntetéseket szerveznek csütörtökre Iszfahánba és Meshedbe a hatalom támogatására és az elmúlt napok erőszakcselekményeinek elítélésére.

A Mehr hírügynökség a Forradalmi Gárdára hivatkozva azt jelentette, hogy az iráni titkosszolgálatok három ügynöke szerdán összecsapásokban meghalt Piransahrban. A közlemény szerint a „három mártír ellenforradalmi elemekkel folytatott harcban” esett el. A közlemény arra nem tért ki, hogy a harcoknak volt-e közük az kormányellenes tüntetésekhez.

Szerdán felvonultatták a Forradalmi Gárdát három tartományba, hogy véget vessenek az eddig 21 halálos áldozatot követelő tüntetéseknek. Dzsafari tábornok úgy fogalmazott, erősítést küldött Hamadán, Iszfahán és Lurisztán tartományokba, hogy leverjék a lázadást. A tüntetők közül a legtöbben ezekben a tartományokban estek áldozatul.

Kiemelt

Sztárok a Nappaliban

A január eleji, idén harmadszorra megrendezett program során több mint száz pécsi együttes lepi el a belvárosi kocsmákat és szórakozóhelyeket.

Poszt-trauma

Űrhajóval még nem jöttek

A bevándorlás egy álprobléma.

A király meztelen!

A szakáll nem elég.

Az áruházlánc ismét felháborító dolgot tett

Ezekkel a keresztekkel csak a baj van.

Pink

A férfimezőny jelentős része babának öltözött.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!