2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://www.magyaridok.hu/kulfold/az-fbi-dontheti-el-az-elnokvalasztast-807148/

Az FBI döntheti el az elnökválasztást

Hogyan dolgozhatná le Donald Trump a Hillary Clintonnal szembeni – legalábbis a felmérések szerinti – több százalékpontos hátrányát? A legkönnyebben azzal, ha a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vádat emelne a demokrata párti elnökjelölt-esélyessel szemben.

Mégpedig azért, mert korábbi külügyminiszterként magán-e-mailezésének és szerverének használatával megsértette a szövetségi szabályozást. Egyes amerikai szakértők, politikusok, illetve a média egy része máris tudni véli: ez csakis idő kérdése, míg mások az ellenkező véleményen vannak. De abban sokan egyetértenek, hogy sorsdöntő hetek következnek Clinton számára a Demokrata Párt július 25-én kezdődő elnökjelölő konvenciója előtt.

Még érdekesebb lenne a helyzet, ha az FBI javaslatára Loretta Lynch igazságügy-miniszter azt követően lépne, hogy Clinton elnökjelöltségére a több ezer demokrata küldött ráütötte már a pecsétet Philadelphiában.
Az esetleges vádemelés lehetőségének már régen híre ment. Tom DeLay republikánus politikus az év elején saját FBI-forrásaira hivatkozva kész tényként is beszélt róla.

Hillary Clinton könnyen eltévedhet a modern technika útvesztőjében

Hillary Clinton könnyen eltévedhet a modern technika útvesztőjében

Most Clinton múlt szombati, három és fél órás FBI-kihallgatása Washingtonban sokak szerint azt a benyomást kelti: valami készülőben van. „Clinton találkozója az FBI-jal azt jelenti, hamarosan vádat emelnek ellene, és vádalku keretében bűnösnek vallja majd magát. Ha a nyomozók találkoznak a célszeméllyel, az általában azt jelenti: a vizsgálat gyorsan közeledik a végéhez, állítják jogi szakértők” – írta hétfőn a Santa Monica Observer, azzal érvelve: Clinton e-mail-ügyének minden érintettje – beleértve Lynchet is – a Demokrata Párthoz tartozik, vagyis az az érdekük, hogy minél hamarabb pontot tegyenek a kínos ügy végére.

A Fox News felmérése szerint az amerikaiak 60 százaléka véli úgy, hogy Clinton hazudik. „Ha vádat emelnének Clinton ellen, akkor szinte bizonyos, hogy kénytelen lenne kiszállni a versenyből” – írta a hét végén a The Washington Post.

Lynch közölte: vádat emel, ha az FBI ezt javasolja. „Azt mondják, ha a miniszter nem emel vádat, előállnak a farbával, és nyilvánosságra hozzák a nyomozás eredményét” – idézte FBI-forrásait korábban DeLay.

2019. február 6-tól a Magyar Nemzet néven jelenünk meg. Az oldal elérhetősége www.magyarnemzet.hu. Ha a Magyar Nemzet mérvadó híreit szeretné e-mailben megkapni, nincs más teendője, mint (február hatodika után) IDE kattintva feliratkozni hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (A szolgáltatás továbbra is ingyenes marad!)

Kiemelt

Tükörkép
Talán nem könnyelmű kijelentés minden idők legnépszerűbb szabadidős elfoglaltságának nevezni a kártyázást. Napjainkban is tízmilliók ülnek a kártyaasztalokhoz.

Poszt-trauma

„Celebügyvéd” bosszankodik Orbán Viktor miatt
Persze csak mint „független”.

Poszt-trauma

A fake news média hatalmas pofont kapott
Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók.

Poszt-trauma

Az ECHO TV munkatársa helyre tette a kekeckedő jobbikosokat
Így maradnak érv nélkül, ha értelmes beszélgetőtárssal találják szemben magukat.

Poszt-trauma

Lukácsi hangján szólalt meg Beer
A püspök szerint nemes célok vezérlik a ballibeket?

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.