2017. március 28., kedd, Gedeon, Johanna napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/az-egyesult-allamokban-targyal-nato-fotitkara-1503499/

Az Egyesült Államokban tárgyal a NATO főtitkára

MTI
Háromnapos látogatásra érkezett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn az Egyesült Államokba, ahol először jár Donald Trump elnökké választása óta – tudatta az észak-atlanti szövetség az MTI-hez is eljuttatott közleményében.

A katonai szervezet vezetője kedden James Mattis amerikai védelmi miniszterrel és más magas rangú tisztségviselőkkel találkozik, szerdán pedig a tervek szerint részt vesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció külügyminiszteri szintű ülésén.

Stoltenberg emellett kétoldalú egyeztetéseket fog folytatni több ország képviselőjével – közölte a NATO.

Az európai vezetőket aggodalommal tölti el Trump álláspontja, részben azért, mert az amerikai elnök nyíltan az Oroszországhoz közeledés mellett kötelezte el magát, részben pedig azért, mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba. Trump még elnökjelölként úgy nyilatkozott, hogy egy esetleges orosz agresszió esetén csak azoknak a NATO-tagországoknak a védelméhez nyújtana segítséget, amelyek „teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket”.

A NATO tagállamai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat.

Ezt a szintet azonban tavaly mindössze öt ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország – érte el.

Hirdetés

Kiemelt

Megszólalt Soros európai helytartója

Többek között elmondták, hogy természetesen a hozzájuk hasonló értékrendet valló szervezeteket támogatják, például a liberális jogvédőket.

Poszt-trauma

Újra lesújtott a genderterror

Ezúttal Amerikában.

Botka olyat kapott, hogy a fal adta a másikat

Kilövési engedély.

Bróker-ügy: Kulcsár leülte, a szocialisták megúszták

Pedig több ismert szocialista politikust is hírbe hoztak a botránnyal.

Szavazás: magyar lett az Év EP-képviselője

Már tavaly is döntős volt. Vajon ki lehet az?

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!