Mahmúd Abbász palesztin elnök részt vett az afrikai országok vezetőinek etiópiai tanácskozásán, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig másfél év alatt három afrikai látogatást tett. Abbász célja egyértelmű: az amerikai Trump-adminisztráció látványos Izrael-párti lépéseire reagálva alternatív közvetítőcsoportot akar kialakítani, amely képes lehet rendezni a lassan évszázados viszályt a Szentföldön.
Miután Donald Trump kijelentette, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, számos ország roppant visszásnak tartotta Washington nyilvánvaló egyoldalúságát, és lehetőséget lát a kialakult zűrzavarban. Netanjahu nemrég közölte, hogy országa kizárólag az amerikaiak közvetítését tartja elfogadhatónak, ám emlékezzünk: ha Oslóban sikerült korszakos jelentőségű megegyezést aláírni, akkor Addisz-Abeba is reménykedhet.
Vagy akár Pretoria is. Dél-Afrika és a palesztinok között régi és szilárd a politikai kapcsolat, a fekete kontinens legstabilabb és leggazdagabb állama ugyanakkor emlékezhet a régi időkre, amikor épp Izraellel épített ki rendkívül szoros viszonyt. A hetvenes években az akkor föld alatti mozgalomként működő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) – a jelenlegi dél-afrikai kormánypárt – szorosan együttműködött a Jasszer Arafat vezette Palesztin Felszabadítási Szervezettel.
A két szervezet ideológiailag nagyon hasonló harcot vívott, ahogy az akkori izraeli kormánypárt is könnyen megtalálta a hangot Dél-Afrika vezetőivel. Izraelben és Dél-Afrikában egyaránt azt tartották, hogy amikor a telepesek megérkeztek, nem volt helyben lakosság, ők egy üres földet foglaltak el. Az 1973-as arab–izraeli háborút követően az afrikai országok zöme megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, így a kontinensről szinte teljesen kiszoruló állam Pretoria felé puhatolózott.
A dél-afrikai miniszterelnök, Jan Vorster 1976-ban ellátogatott Jeruzsálembe, a biztonsági-katonai együttműködés prosperált, a gazdag és technológiai szempontból fejlett Dél-Afrika ideális partnernek bizonyult Izrael számára. Bár az apartheidpolitikát a felszínen a világ jelentős része elítélte – Izrael is –, a kereskedelem felülírta az érzelmeket.
A Dél-Afrika által elismert „bantusztán”, Bophuthatswana a világon egyetlen helyen tudott nem hivatalos nagykövetséget felállítani: Izraelben.
Az 1994-es választások óta Dél-Afrikában az ANC irányít, a fehérek elveszítették korábbi politikai befolyásukat, így Izrael és Dél-Afrika között – a nagypolitika szintjén – nem is alakulhat ki szívélyes viszony. Csakhogy mint korábban, most sem érdemes kizárólag az érzelmekre figyelni.
A gazdaság gerincét ma is jelentős részben a fehérek jelentik, a dél-afrikai óriásvállalkozások és farmok politikai befolyás nélkül is ütőkártyát jelentenek, és várhatóan a jövőben is jelenteni fognak. A kutatás-fejlesztés is jól működik Dél-Afrikában, többek között az Ubuntu Linux nyílt forráskódú operációs rendszer kifejlesztője, Mark Shuttleworth, valamint a Tesla nevű elektromos autó és ezernyi más úttörő vállalkozás atyja, a médiában folyamatosan szereplő Elon Musk is dél-afrikai származású.
Etiópia számára fontos Izrael, hiszen rengeteg etióp költözött az évtizedek alatt a zsidó államba, ráadásul Addisz-Abeba többségében keresztény ország, és féltékenyen őrzi függetlenségét, azaz nem hagyja magát befolyásolni muszlim szomszédaitól. Emellett Izrael jóval könnyebben tud „fejlesztési segélyt” folyósítani, mint a Palesztin Hatóság, ha erre volna szükség a jó viszony megolajozásához.
A hidegháborúnak viszont régóta vége van, az ideológiai harcok elmúltak, Washington nem fél attól, hogy a vörös veszedelem megveti a lábát a fekete kontinensen, így a viszonyok átrendeződésére van esély. Ráadásul az afrikai államok ugrásszerűen fejlődnek, de politikai érdekérvényesítés terén még messze vannak az európai vagy akár az ázsiai országoktól. Ezért a nemzetközi diplomácia egyik legtapasztaltabb kettőse, Palesztina és Izrael is igyekszik úgy helyezkedni, hogy szükség esetén biztos hátországa legyen Afrikában.
Élő lelkiismeret
A dél-afrikai zsidó közösség képviselőjeként Ronnie Kasrils harcos apartheidellenes aktivista volt. A jelentős létszámú dél-afrikai zsidóság egy része azért bírálta őt, mert tevékenysége hatására a többségi fehér lakosság ellenük fordulhat, és úgyis teljesen értelmetlen küzdeni a feketék jogaiért. Kasrils emellett tagja volt az Afrikai Nemzeti Kongresszus gerillaszervezetének is, és ismert volt radikális baloldali nézeteiről. A Közel-Kelet a szívügye, ám mindig határozottan a palesztinok mellett tört lándzsát, folytatásokban írta meg véleményét Izraelről, ami jelentős vihart kavart, minthogy egy ismert közéleti, zsidó származású személyiség bírálta Izraelt.