Huszonnégy órán belül három érdekes cikk is megjelent azon találgatásokról és mondogatásokról, hogy merre fog menni és merre megy térségünk Brüsszelhez viszonyítva a csókosztó Junckert és köreit olyannyira elkeserítő legfrissebb választások nyomán.
A három cikk közül egy van velünk és kettő ellenünk.
A velünk lévő írást – mily csoda – az orosz Sputnik News hírügynökség német nyelvű szolgálata jelentette meg „Ausztria-Magyarország – Európa új hatalmi központja?” címmel.
Az ellenünk lévő két írást – ismét mily csoda – két „szövetségesünk” sajtójában talált rá a napvilágra. A brüsszeli uniós szakportál, az Euractiv ezzel a címmel örvendezteti magát és olvasói egy részét: „A V4 már nem követendő minta a keleti partnerség országai számára”.
A harmadik írás pedig a legszövetségesebb szövetségesünk, Németország legolvasottabb internetes portálján, a Spiegel Online-on jelent meg „Brüsszel félelme az új keleti tömbtől” főcímmel és „Populisták a visegrádi államokban” alcímmel.
A Sputnik-cikk első bekezdése így szól:
„Magyarország szorosabb együttműködést vár Ausztriával annak új kormánya részéről. Főként ’a migrációt és ’Közép-Európa uniós szerepét’ illetően. A szakértők abból indulnak ki, hogy Ausztria, Magyarország és a visegrádi államok közelednek egymáshoz és Bécs európai helyzetében változás lesz.”
A cikk ezután történelmi áttekintést nyújt Ausztria-Magyarországról és a soknemzetiségű állam tagjairól, 1867-től 1918-ig. Majd ismerteti a szabadságpárti Heinz-Christian Strache és a választásokon nyertes néppárti elnök Sebastian Kurz ellentétes álláspontját a visegrádi négyekkel: az előbbi csatlakozni akar hozzá, az utóbbi azt kizárja.
A cikk ezután átadja a szót a Sputniknak a kérdésben nyilatkozó Norbert van Handelnek, a Habsburg-Lotharingiai uralkodó család leszármazottjának. Azt mondta, szoros együttműködést vár nem csak Ausztria és Magyarország, hanem a régi K. u. K. államok között. Ausztria nem fog csatlakozni a V4-ekhez, de teljes mértékben lehetséges, hogy egy bővített csoport jöjjön létre Közép-Európa címszóval és tagjai az EU-ban egy hangon beszélhetnek, mondta van Handel hozzátéve:
„Németország és Franciaország állandó diktátuma az EU-ban lévő kis országoknak nem örömteli ügy”.
Az Euractiv örömködő cikke a kötelezővé vált kliséfogalom, a „populizmus” kifejezés használatával kezdődik, amely ma a fősodratú sajtóban dolgozó vagy azoknak író szolgáknak a „gyűlölet” és az „antiszemitizmus” szavak összetett egyenértékűje lett és napi többszöri használatuk a médiaalkalmazottak számára az elbocsájtás terhe mellett kötelező.
A cikk két szlovák szerzője, Lucia Yar és Radovan Geist terjedelmesen örvend a V4-ek befolyása általuk látott hanyatlásának, olyanokat idézve mondanivalójuk alátámasztására, mint Miriam Lexmann (Nemzetközi Republikánus Intézet) és Michal Simecka (prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete).
Ezután Rácz András („Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest”) kap hosszabban szót, aki szerint Magyarország csak azért támogatja a keleti partnerséget, mert „a szavak nem jelentenek sokat a magyar politikában”, mely helyzet még olyanabb lesz a 2018-as választások miatt, amikor „a külpolitikát teljesen alárendelik a belpolitikai érdekeknek”. Majd tovább beszél ezen jeles egyetem jeles embere. Például ilyeneket állít a nagyvilágnak a Budapest és Moszkva közötti szoros viszony okáról: „az a Nyugat, az EU és a NATO elleni ’anti-ügyrend’”. Amely már CEU-szintű aljas hamiskártyázás.
A Spiegel-cikk is az engedelmeskedő újságíró gyöngyszeme. Amely nem csak címében populistázik, de egymondatos összefoglalójában is emígy:
„Andrej Babis választási győzelme Csehországban Brüsszel aggodalmát kelti fel azért, mert Keleten egy jobboldali populista tömb elmélyíti az Európai Unió kettéhasadását – mégpedig, ahol csak lehet, Ausztria támogatásával.„
Az írás Fico szlovák miniszterelnök dicséretével indul, mint aki országát a térség „pro-európai szigetének” nevezte. Ez a jó hír. A rossz: Sebastian Kurz, aki még „az úgynevezett V4-tömböt erősítheti is”. Majd jönnek a migránsügyi és egyéb ügyi klisék elsősorban a rossz Magyarországról, de persze Lengyelországról is.
A cikk konklúziója: kérdéses, hogy a jövőben „meddig terjed a kelet-európaiak egységessége”.