Az ötödik köztársaság történelmében először egyetlen, a fősodorhoz tartozó párt se tudott valódi erőt felmutató jelöltet kiállítani, ehhez legközelebb a sokat változó nevű Köztársaságiak voltak Francois Fillonnal, aki azonban személyes korrupciós botránya miatt nem tudott bejutni a második fordulóba, és meglepetésre a radikális baloldali jelölt Jean-Luc Mélenchon vált elfogadott személyiséggé anélkül, hogy veszített volna régi lendületéből és hangzatos kijelentéseiből. Azt előre tudni lehetett, hogy Benoit Hamon esélytelenként várja az elnökválasztást, Francois Hollande (képünkön)elnökségénél csúnyább kudarcsorozatot rég nem látott Franciaország, ez pedig egyúttal a szocialista párt mélyrepülését is magával vonta.
Pedig régóta voltak figyelmeztető jelek. 2002-ben a jelenlegihez kissé hasonló helyzet alakult ki, amikor a mostani jobboldali elnökjelölt apja, Jean-Marie Le Pen jutott a második fordulóba, ahol a Mozgalom a Köztársaságért párt képviseletében Jacques Chirac elnökkel küzdött meg a franciák voksaiért. Akkor az összes közvélemény-kutató azt jelezte előre, hogy az elnök mellett Lionel Jospin, a Szocialista Párt jelöltje jut majd be a második körbe, így általános meghökkenést keltett a Nemzeti Front harsány első emberének sikere. Jospin kudarca személyes bukást eredményezett, valamint egy teljes Franciaországra kiterjedő mozgalmat, amely keretében a baloldaliak is Chiracra szavaztak, megakadályozandó Le Pen győzelmét. Chirac végül 82,2 százalékot kapott, amelyhez hasonló utoljára 1848-ban történt, az ország első elnökválasztásán: akkor Louis-Napoléon Bonaparte, a későbbi III. Napóleon császár nyert a szavazatok 74 százalékát begyűjtve.
Bár az első eredmények hallatán most is elkezdődött a helyezkedés, és ahogy azt várni lehetett, a politikai oldalak felborultak, a mérsékelt jobboldal is a független, de liberálisnak és uniópártinak elkönyvelt Emmanuel Macron támogatására szólította fel szavazóit, ahelyett, hogy a radikálisabb, de a 2002-eshez képest sokat szelídült Nemzeti Front oldalára állna. Nagy kérdés, hogy a rengeteg EU-szkeptikus politikusra adott voks végül hol köt ki a második fordulóban, valamint az is, hogy a lemaradt, de közel húsz százalékával mégis létező erőnek tekinthető Köztársaságiak szavazói most odaállnak-e a baloldal csodagyereke mellé, visszaadva a 2002-ben kapott ajándékot.