Az utolsó betűjéig tisztességes, azonos mércét követelő cikkben szólítja fel a befolyásos amerikai hetilap, a US News & World Report Washingtont,
hogy azonnal fejezze be durva beavatkozását a magyar belügyekbe, valamint Tillerson külügyminisztert és McMaster nemzetbiztonsági tábornokot, hogy rögvest emeljék fel a kagylót az ügyben.
Ezt a cikket ismertetjük és azt, amelyet a kéthavonta megjelenő amerikai neokon díszpéldány magazin, a The American Interestben eresztett el Magyarország ellen a magyar sajtószabadságról és általában a polgári- és szabadságjogok helyzetéről szép fizetésért hazudozó Arch Puddington a Freedom House részéről, ezúttal Orbán Viktort az ellenfeleit százával felakasztó, Amerika-barát egyiptomi elnökkel egy csónakba lökve.
Kezdjük tehát az elsőként említett írással, amelynek szerzője Peter Roff, a hetilap véleményrovatának társszerkesztője.
Azzal kezdi, hogy miközben az USA tombol, amiért állítólag az oroszok beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba Trump érdekében, kész csoda, hogy a Capitolium dombján a képviselők nem kapták magukat hadállásba azért, mert
az amerikai kormány finanszírozza azokat az „aktív intézkedéseket”, amelyeknek feladatuk a Magyarországon soron következő választások befolyásolása.
Noha Magyarország „az Egyesült Államok megbízható szövetségese, a NATO tagja, ahol virágzó többpárt rendszer van”. Azon Magyarországon, ahol „a legtöbb mércével mérve a választások szabadok és tisztességesek.”
Amit mutat az is, hogy a kormányzás jobbról balra, majd ismét jobbra lendült, és ahol Orbán Viktor miniszterelnök jobbközép Fidesz pártja várhatóan megtartja többségét az április 8-i választásokon.
Ezek a mondatok már csak azért is szenzációsak, mert egy fősodratú nyugati médium tényt mer leírni rólunk.
Ezután méltatja a magyar miniszterelnököt, akit sokan nem szeretnek. Főként azért, mert nem hajlandó engedelmeskedni a brüsszeli diktátumoknak és nem hajlandó megnyitni az országot a korlátlan migráció előtt.
Orbán Viktor olyan nemzeti gondolkodású politikus, aki szerint a határok számítanak és ezzel e kérdésben ugyanott áll, ahol Donald Trump elnök.
Ezzel Sorossal szembe került, aki nyitott határokat és egyéb „progresszív” ügyeket akar.
Sorosnak megvannak tapsoncai az amerikai kormányban is, „és ez lehet az oka annak is, hogy tavaly november 7-én az amerikai külügyminisztérium Demokrácia, Emberi Jogok és Munkaügyi Hivatala bejelentett egy 700.000 dollár értékű, adófizetői pénzzel történő támogatást azoknak, akik „tárgyilagos médiumokat” akarnak létrehozni Magyarországon, avagy, egyszerűbben kifejezve, befolyásolni akarják a következő választásokat”.
Hangsúlyozzuk, ezt az amerikai hetilap és nem a magyar kormány hivatalos honlapja írja.
Néhány kongresszusi képviselő az ügyben január 11-én levelet küldött Rex Tillerson külügyminiszternek kérve, a projektet állítsák le, mert ez illetéktelen beavatkozás az Egyesült Államok szuverén szövetségesének belügyeibe.
És ez az, amit Tillerson és H. R. McMaster tábornok, elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó nagyon is meg tud tenni egyetlen telefonhívással „és amit meg is kellene tenniük”.
Magyarország nem egyszemélyes vezetésű diktatúra, ahol a különféle szabadságoknak nyoma sincs. Azzal lehetne érvelni, hogy ilyen országokban indítsanak hasonló projekteket, de ne egy olyan vibráló demokráciában, mint Magyarország, hangsúlyozza a szerző.
A levél aláírói között van Dana Rohrabacher kaliforniai republikánus képviselő, aki a Ház Európa, Eurázsia és Felbukkanó Fenyegetések nevű albizottságát vezeti.
Márpedig ha Tillerson nem fojtja meg a Magyarország elleni projektet, Rohrabachernek kellene bizottsága elé idéznie a külügyminisztert és megkérdezni, miért teszik mindezt, és vajon vannak-e egyéb projektek folyamatban a külügyben, amelyekkel alá akarnak aknázni más amerikai szövetséges államot is.
Mindennek pontosan az ellenkezőjét írja Arch Puddington, a Freedom House egyik kulcsfigurája, aki kenyéradó gazdája szokásos, 2017-es elemzésében is a magyar demokrácia romlását „dokumentálta”. Cikke a Francis Fukuyama által alapított American Interestben jelent meg „Puhán leölni a demokráciát” címmel.
E kéthavi magazin már az őrjöngő neokonok periodikája lett olyan figurák írásaival, mint Robert D. Kaplan, Bernard Henry-Lévy vagy a bennünket hasonló elánnal gyűlölő német Die Zeit hetilap főszerkesztője, Josef Joffe.
Puddington tézise az, hogy a modern tekintélyelvű vezető politikusok ugyan kevésbé hajlamosak erőszakra és nyílt elnyomásra, mint totalitariánus elődjeik (!), de ezzel csak még alattomosabb veszélyt jelentenek.
Orbán Viktort ezután a cikk olyan vezetők társaságában említi, mint Amerika nagy barátja, el-Szíszi egyiptomi vezető, aki, tegyük hozzá, százával akasztatja ellenfeleit.
Miután a cikk a szokványos klisék halmaza, nem lenne sok értelme részletesebben szemlézni.
Mindenesetre e sorok írója, aki kitűnő barátságban állt Archieval, amikor ő a nyolcvanas években a Szabad Európa Rádió new yorki-i irodájának keményen antikommunista elkötelezettségű vezetője volt, tegnap kedves hangú levélben kérdezte meg, nem reszketne-e, hogy a nagy magyar médiaelnyomásban szenvedő Klubrádiónak adott tegnapelőtti interjúja után netán egy kormánybarát médiumnak is adna egy interjút.
Archie azóta hallgat, mint a közmondásból ismert hal a vízben, nyilván attól rettegve, hogy ha már nem Orbán, akkor el-Szíszi lógatja fel az első kormányzati sarokvasra, ha a kérésnek eleget merne tenni. De lehet persze, hogy munkáltatója ideges reakciójától tart. Mert egy Soros-támogatású Freedom House-ban köztudomásúlag nagy a freedom, kissé orwelli megfogalmazásban.