2017. november 21., kedd, Olivér napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/allasaba-kerulhet-egy-tanarnak-hogy-eltevesztette-diakja-nemet-2455738/

Állásába kerülhet egy tanárnak, hogy eltévesztette diákja nemét

hirado.hu
Vizsgálat indult egy gimnáziumi matektanár után, aki véletlenül lánynak szólította egyik diákját.

„Ügyesek vagytok, lányok!” – dicsérte meg az oxfordshire-i középiskola matektanárja, Joshua Sutcliffe a diákjait egy csoportfoglalkozás után. Arra viszont nem gondolt, hogy egyik diákja nem lány, hanem transznemű. A szóban forgó tini tiltakozni kezdett az ellen, hogy lánynak szólítsák, a tanár pedig ezt követően elnézést kért tőle – írja a Daily Mail.

A történetnek azonban itt nincs vége. A tanárt felfüggesztette az állami iskola, és az „incidens” után másfél hónappal is tart az ellene indított nyomozás. Sutcliffe később azt mondta, hogy az iskola azért különbözteti meg őt hátrányosan, mivel keresztény. A tanár egy bibliaórát is tartott korábban az iskolában, de ezt fel kellett függesztenie, mivel a Biblia tanításai nem értenek egyet az azonos neműek házasságával, csak férfi és nő között kötött frigyet tartják elfogadhatónak – írja a cikket közlő hirado.hu.

Hirdetés

Kiemelt

A szellemi háttér fontossága

Egy nép életképessége koroktól függetlenül jórészt a kor szellemi hátterétől függ. Ezt nevezhetjük népléleknek is. A régmúlt nemzeti felfogása jelentősen eltért a maitól.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Bokros agymenése

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!