2016. június 30., csütörtök, Pál napja
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kulfold/a-sved-rendorok-tultesznek-az-elhallgatasban-nemet-kollegaiknal-287554/

A svéd rendőrök elhallgatták a tinilányok szexuális molesztálását

Local, MTI, Magyar Idők
A befogadás barát migránspolitikájáról ismert Svédországban is robbant a „kölni bomba”. Másfél éve hallgatnak a szexuális molesztálásokról és az elkövetők kilétéről.

A Stockholmi rendőrséget azzal vádolják, hogy szexuális támadások sorát hallgatta el az egyik legnagyobb svéd szabadtéri fesztivállal a We are Sthlm-mal kapcsolatban. A Local helyi kiadása szerint a tavaly és tavaly előtt történtekről titkolóztak, sőt álszent módon az akkori beszámolók nyugodt hangulatú rendezvényekről szóltak. A rendőrség korábban arról írt, hogy viszonylag kevés bűneset történt a résztvevők számához képest.

A Dagens Nyheter (DN) című lap szerint a rendőrség tudott arról, hogy fiatal férfiak csoportokba verődve gondot okozhatnak a lányoknak, a lap úgy fogalmaz, hogy „csoportosan hozzádörgölőznek fiatal lányokhoz”. A tinilányok rendszerszerű támadásokról számoltak be. Az eset azért is különösen súlyos, mert a rendezvény legfőképpen a 12-17 éves korosztályt célozza meg, így résztvevői is túlnyomó többségben kiskorúak.

A rendőrség elfelejtett arról is beszámolni, hogy a támadók, olyan fiatal bevándorlók voltak, akik szüleik nélkül érkeztek az országba. A svéd média a Dagens Nyheter által közölt jelentések nyomán kiderítette, hogy mintegy 50 gyanúsított hajtott végre szervezett támadásokat.

A DN-nek a tinilányok, akiket molesztáltak úgy írták le az eseményeket, hogy „rettenetes” volt. „Amint beértem a tömegbe egyből tapogatni kezdtek”– nyilatkozta egy 15 éves lány.

A rendőrségi szóvivő az ügy kipattanása után kijelentette: „Kétségtelen, hogy írnunk kellett volna erről, és elmondani az embereknek, hogy mi történt, nem tudom, ez miért nem történt meg”. Varg Gyllander azt mondta, hogy a rendőrség újrakezdi a nyomozást, hogy kiderítse, pontosan mi történt, és hogy miért nem tájékoztatták a közvéleményt azonnal és teljeskörűen.

Az ügyet bonyolítja, hogy egyes sajtó és rendőrségi források szerint azért nem kerültek nyilvánosságra a szexuális molesztálások és az elkövetők származása, nehogy a bevándorlásellenes Svéd Demokraták malmára hajtsák a vizet.

Na, most sikerült igazán csak felháborodást gerjeszteni az elhallgatással, ha azonnal közlik mi történt és nyomozás indul a támadásokkal kapcsolatban, sőt, egyes elkövetők büntetést is kapnak, esetleg nem lett volna ekkora a felháborodás, és talán a Svéd Demokraták népszerűsége sem emelkedne ilyen gyorsasággal.

Végül a svéd miniszterelnök is megszólalt. Stefan Löfven felháborodott hangvételű nyilatkozatban reagált a hírre, és az áldozatul esett lányok kettős elárulásáról beszélt. „Dühös vagyok, mert ezek a fiatalok nem mehettek el a fesztiválra megszégyenítés nélkül. Ez komoly gond az érintettek és az ország számára is. Egy tapodtat sem hátrálhatunk meg, és nem nézhetünk félre…. Először azzal árulták el őket, hogy nem úgy kezelték az ügyet, ahogy azt megkívánnánk. Másodszor azzal, hogy a rendőrség nem adott tájékoztatást erről a problémáról” – mondta.

A kölni bomba repeszei

Mint azt korábban megírtuk szilveszter éjszaka Kölnben bevándorló hordák támadtak meg nőket, szexuálisan zaklatták, kirabolták őket. A helyi sajtó és rendőrség Németországban is elhallgatta a történteket és a támadók származását. Végül elismerték a támadásokat és „észak-afrikai, arab kinézetűeknek” titulálták a támadókat. Azóta közel 500 feljelentés érkezett a rendőrséghez szexuális zaklatás miatt. És Európa több nagyvárosából is jelentettek hasonló szexuális támadásokat.

 

Hirdetés

Kiemelt

Rendet tesz az MNB az életbiztosításoknál

A koncepció célja, hogy átláthatóbbá váljanak a biztosítási termékek, ne forduljon elő, hogy az ügyfeleken rejtett költségeket akarjanak behajtani.

Poszt-trauma

Soros a bevándorlási kvóta ellen

A milliárdos a határvédelemre is költene.

Fityisz a politikai elitnek: egy véleményen Orbán és Sarkozy

A brüsszeli vezetőknek ideje lenne elgondolkodni a folytatásról és a demokrácia lényegéről.

Mackónadrág, Soho Party, Hajdú B.

A kiesés után is azt álmodom, hogy Stieber-mezben átemelem az osztrák kapust.

Loretta gyereket akar – Újra Budapest Pride

A nagykövetek remélik, hogy a magyarok jól fognak viselkedni.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!