Dublinból repült haza konferenciáról, aztán Philadelphiában vett részt Bíró László tábori püspök, családreferens kíséretében a családok világtalálkozóján. Közben háziasszony, a kislányait óvodába, iskolába viszi, vidéki kisvárosi otthonukban folyik az átalakítás, építkezés. Nem sok ez?
– Így alakult, egyik feladat követte a másikat. A férjem nélkül nem is menne. Nagyon sokat segít, támogat, biztat, a lányok körül mindent elrendez, ha nem vagyok itthon. Pedig van saját karrierje: Tata város aljegyzője, munkajogi szakjogász, olaszul, franciául, angolul beszél, a civil ügyek pártfogója. Az ő szándéka szerint költöztünk a fővárosból Tatára öt évvel ezelőtt, amit nem bántunk meg, szeretünk itt élni. Házat vettünk, ez az otthonunk. A férjem, Gáspár budapesti, én karcagi születésű vagyok. Kun! Angol nyelv és közgazdasági egyetemi diplomám van.
– Hogyan lett az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnöke alig 28 évesen? Volt személyes indítéka?
– Szinte véletlenül történt. Még Budapesten éltünk, amikor megkeresett egy akkori munkatársam, hogy talán teherbe esett, de még „időben van”, dönthet. Nincs férjnél, karriert szeretne építeni, szép búcsúszerelem áll mögötte. Mit tegyen? Órákon át beszélgettünk a lehetőségeiről, mi következik az életében, ha megtartja a babát. Csakugyan terhes maradt, s az abortusz mellett döntött. Már a műtőben ült, műtétre előkészítve, amikor felállt, hogy meggondolta magát. Kijött a kórházból. Miután megszületett a gyermeke, eljött hozzám, és megköszönte, hogy anya lett. Nekem. Ma is alig hiszem, de ez így volt.
– Nem félt beleavatkozni egy életre szóló döntésbe?
– Mély titkot osztott meg velem valaki, s úgy éreztem, szüksége van rám. A döntést ő hozta meg. Én felsoroltam, mi lehet, ha megszüli a gyermekét. Tanulhat, dolgozhat, a társadalom nem ítéli el, a szülei belenyugszanak, és egyedül is sok nő vállal gyermeket. Megfogant egy élet. Innentől felgyorsultak az események. 2008-ban megalapítottuk önkéntesekkel az Együtt az Életért Közhasznú Egyesületet, keretet adtunk a segítségnyújtásnak. Egységes irányelvként fektettük le, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, s a hozzánk fordulóknak, a kiutat keresőknek alternatívát nyújtunk. S abban a szabadságban tesszük ezt, hogy övé a döntés. Ha a partnere azt mondja a várandós nőnek, bárhogy döntesz, én melléd állok, az nem segítség. Az a segítség, ha azt mondja, vállald a gyermeket, és én melléd állok. Az is döntés persze, ha azt kéri, ne tartsa meg… Évente több tucat megkeresés érkezik hozzánk a krízist átélő nőktől, akik mégis inkább megtartanák magzatukat, hiszen azért telefonálnak. Megerősítésért. Jövőképet igyekszünk adni azoknak a nőknek, akik nem tudják elképzelni, hogy milyen lesz egyik nap a másik után a gyermekkel együtt. Babakelengyét gyűjtöttünk, anyaotthoni elhelyezést szereztünk, hétköznapi, triviális tanácsokat adtunk, szituációs játékokban jelenítettük meg a várható helyzeteket. Édesanyádnak az alkalmas pillanatban mondd el, hogy várandós vagy, ne legyen éhes, szomjas, ideges! Ilyen apróságnak tűnő dolgokon annyi minden múlik az életben! Évente nyolc-tíz nyílt örökbefogadást készítettünk elő, feladataink másik része az örökbefogadásra váró vagy már örökbe fogadott gyermeket nevelő családok programjainak szervezése.
– Anyaként ön is így látta később ugyanezeket a kérdéseket?
– Igen. 2006-ban, 2007-ben és 2011-ben megszülettek a lányaink, akkor kicsit hátraléptem: a gyermekek mellett kevesebb idő jut másokra. Boldog vagyok édesanyaként.
– A nők abortuszhoz való joga egyike a fontos kérdéseknek, örök vitát vált ki. Attól, hogy valaki anya szeretne lenni, miért kellene annak a döntését kétségbe vonni, aki nem akar?
– És a magzat jogai? Hatalmas a gyermek utáni vágy, s ehhez adottak a technikai lehetőségek. Veszélyes kombináció. Nem sorolom a borzasztó tudományos eljárásokat, ahol válogatnak a megtermékenyült embriók között, kísérleteket végeznek velük, szerveket, őssejteket nyernek belőlük.
– És ismét a véletlen vitte az Egy közülünk, a One of Us mellé…
– A férjem 2009-ben küldöttséggel Németországban járt, s mivel beszél olaszul, Carlo Casini EP-képviselővel társalgott konferencián kívül. A képviselő elmondta neki, hogy életvédő beadványra készülnek öt nap múlva az Európai Parlamentben, és Magyarországról nincs senki a csapatukban. Jerzy Buzek elnökölt akkor az EP-ben. Gáspár felhívott: utazunk Strasbourgba, meghívtak téged egyesületi elnökként! Innen felgyorsultak az események, kiutaztunk. Aztán a legkisebb kislányommal, Sárival együtt mentünk Olaszországba, ahová ugyanebben a témában meghívtak. Csecsemővel ugyanis könnyű! Csak babakocsi kell, de az sem muszáj. Az „étel” nálam van, még nem kúszik-mászik, nincs annyi igénye a babának. 2011-től az életvédelmi témában a nemzetközi kapcsolatokra került a hangsúly, hírlevelek érkeztek a világ minden szögletéből. New Yorkból, egy ENSZ-megfigyelő szervezettől jött a levél, hogy az ENSZ-ben az abortusz mellett készülnek lándzsát törni. Hivatalosan. Az interneten záporoztak az üzenetek, ENSZ-megfigyelőkkel dolgoztam. Tavaly pedig az Európai Parlament egyik jelentésével kapcsolatban mozgósítottunk: 200 ezer aláírás gyűlt össze a tiltakozó petícióra két hét alatt. Nem szavazták meg az abortuszhoz való jog melletti jelentést.
– A CitizenGO képes a politikai döntések befolyásolására? Mit jelent pontosan ez a név?
– Valami olyasmit, hogy hajrá, polgárok! Vagy gyerünk, emberek! Aktív polgárok közössége, akik hallatják hangjukat, nem csak magukkal törődnek, hisznek a közösség erejében. Hárommilliónál többen vagyunk ebben a mozgalomban, amelyet valóban az internet tart életben. Életvédelem, családvédelem, szabadságjogok – kapcsolnak össze bennünket. Konkrét ügyekben is nyomást gyakorlunk a döntéshozókra. A Pakisztánban keresztény volta miatt bebörtönzött Asia Bibiért küzdünk – a mellette kiálló muzulmán kormányzót lelőtték, ahogy a kisebbségekért felelős keresztény minisztert is. Ötezer dollár vérdíjat tűzött ki a bátor asszony fejére az ISIS, egyelőre a börtönben biztonságban van. Úgy tűnik, eredményesen küzdünk érte.
– A házasságról egyértelműen foglalnak állást manapság, amikor mind több országban engedélyezik az azonos neműek hivatalos egybekelését. Nem tart attól, hogy megbélyegzik ezért személy szerint önt is?
– Hogy címkét ragasztanak ránk? Rám? Hogy retrográd vagyok? És mi a haladás? Lehet, rossz irányba haladunk! Esnek szét a társadalmak, hullanak szét a családok, feloldódnak a nemzetek. Ez a fejlődés? A homoszexualitás valóban egyidős az emberiséggel, de soha nem állt mellé az állam azzal, hogy jogi keretet adott neki. Szerintünk a házasság egy férfi és egy nő törvényes kapcsolata. Az Európai Parlamentben a nyugati országokból érkező bizonyos politikai erők neokolonizáció-szerűen rá akarják erőltetni nézeteiket mindenkire, többek között a melegházasságról. A homoszexuális párok örökbefogadási lehetőségét szorgalmazzák, s a béranyaság intézményét kívánják megszilárdítani, gyakorlattá tenni. Mindez a homoszexuális társadalom fennmaradását szolgálja, hiszen másként nem lehetne. A CitizenGO úgy véli, a béranyaság a nő testének áruba bocsátása. Spanyolországban egyébként azért alakult meg a CitizenGO spanyol szekciója, mert törvény engedélyezi az azonos neműek házasságát, s a más véleményt képviselők így tiltakoznak ellene. Hangsúlyozom: az embert el kell fogadni! Nem gyűlölünk senkit, nem rekesztjük ki a melegeket. Hogy ki hogyan éli meg a vágyait, az nem azonos egy társadalmi intézménnyel, amelyet házasságnak nevezünk. A törvény nem egy érzés! Ne keverjük össze! Ha feltalálnak vagy felfedeznek valamit, akkor annak új nevet adnak. A házasság helyett más nevet adhatunk annak az együttélési formának, amelyről az azonos neműekhez vonzódó embertársaink döntenek. Miért ne mondhatnánk el ezt nyíltan? Hol az én szólásszabadságom?
– Mi adja az erőt a küzdelméhez?
– A hitem, a családom, a bizakodásom az élet iránt. Hála istennek, sokan vagyunk!