Vadregényes úton hajtottam végig a szabadon álló, négyszögletű várig. A Sió-hídon áthaladva már sétálva indultam a vár tövében folydogáló Cinca patakon átívelő fahíd felé, amelynek eredetijét egykor fel lehetett húzni, ha ellenség közeledett. A kastély a várfallal és a négy saroktoronnyal zord és kemény, mint egy középkori vár, miközben faszerkezetű zárt erkélyei olyan elbűvölőek, akár egy itáliai palotáé.
A szoba kulcsa mellé a vár kulcsát is átnyújtják az ozorai szállóvendégeknek: igazi mesébe csöppenhetnek…
Az udvarba lépve Schranz Mónika, a vár létesítményfelelőse lett az idegenvezetőm. Tőle elsőként természetesen a titokzatos Pipóról érdeklődtem. A szerelem hozta Ozorára Filippo Scolarit, akit a népnyelv nevezett el Ozorai Pipónak. A firenzei születésű ifjú Zsigmond királyunk szolgálatában állt, amikor beleszeretett a környék urának leányába, Ozorai Borbálába. Miatta telepedett le a faluban, s 1416-ban kezdte építeni a gótikus stílusú palotát, amely reprezentatív megjelenésével és lakályosságával tűnt ki a középkori várak közül.
E korból a műemléki környezet tavaly decemberben befejeződött rekonstrukciója után csak a Pipó óta védelmezett, a kápolnában elhelyezett Szent György-csontereklye és egy középkori freskórészlet maradt fenn a kápolna gótikus ablaka mögött megbúvó erkélyszentély egyik falán. A hajdani gótikus palota emlékét őrzik az első emeleti termekben, a kortárs építészet eszközeinek segítségével jelzésértékűen megjelenített boltíves mennyezetek is. Mellettük némely szobában, a kedves kis udvar miliőjében, díszkútjában, szobormásolataiban és az emeleti, nyitott udvari folyosó kialakításában már a reneszánsz stílus jellegzetességei fedezhetők fel. Az 1510-es években a Hédervári család építette át reneszánsz stílusban az épületet. 1545-től a török fennhatóság alatt romossá vált, újabb virágzása 1622-ben, az Esterházyak jóvoltából kezdődött: a vár barokk öltözetet kapott, szobáit rokokó bútorok díszítették.
A hercegi család távozásától az 1980-as évekig egyre romlott az épület állapota, felújítása végül három lépcsőben történt meg. A jelenlegi állapot az 1980-as évekbeli és a 2006-tól kezdődő második szakasz után, ezúttal uniós pályázati pénzből, 2015 decemberére alakult ki. E kétéves rekonstrukciónak köszönhetően az öt első emeleti teremben (Pipó asszonyának hálószobájában, a fegyverteremben, a trónteremben, az ebédlőben és a várkápolnában) a különböző korok hangulatait visszaadó enteriőrt alakítottak ki.
A közelmúlt felújításait, a várfal és a bástyák rekonstruálását, a vár körüli kert kialakítását, a földszinti vártörténeti kiállítás megvalósítását, az új műtárgyak beszerzését segítő Schranz Mónika újabb terveket sző a korabeli ételek megfőzéséhez szükséges reneszánsz konyha kemencéjének használhatóvá tételéről és a Balatontól Ozoráig vezető vízi útról is. A Sió-csatornán a zsilipek és víztározók segítségével megvalósítható, 130 kilométeres hajózható szakasz mellett a csatorna gátján végigfutó kerékpárútról is álmodik.
A második emeleten, a hajdani magtár helyén a szintén decemberben befejeződött, kétéves uniós projekt részeként készült el egy foglalkoztató nagyterem, ahol a régmúlt megidézésére pedagógiai játszóházat rendeztek be. A látogatók itt középkori ruhákat is ölthetnek magukra, s akár azokban vonulhatnak az ugyancsak most kialakított öt második emeleti vendégszoba egyikébe, ahol a turistákat baldachinos ágy is hívogatja. A mesébe a szomszédos Esterházy Fogadóközpontban június 20-ig látogatható szódatörténeti kiállításon, majd az Illyés-kiállításon látottakat is beszőhetik.
Jön a nyár, a szabadságok időszaka. Ki ne hagyják az ozorai csodát!
A herceg pónija
Éppen ottjártamkor látogatott el Ozorára Esterházy Antal herceg, aki gyermekkorát érkezett feleleveníteni a feleségével. Amint mesélte: tizenkét éves volt, amikor édesapja meggyilkolása után, 1948-ban édesanyjával Ausztriába kellett menekülnie a tolnai faluból, ahol csodás gyermekkori nyarait töltötte. Legszebb ozorai emléke a pónija, amelyen, ha tehette, mindennap lovagolt, miközben persze édesapját irigyelte a kedvenc lován tett hatalmas vágtáiért, amelyek során bejárta a szomszédos birtokokat, de alkalomadtán pár óra alatt akár a Balatonig is elporoszkált. A mesés történeteket hallgatva megelevenedett előttem a korabeli élet, amit még átélhetőbbé tett az éppen a főbejárati kapu felett található, barokk enteriőrrel berendezett szoba látványa, ahol Esterházy Antal ráismert nagyapja fogason lógó kabátjára, a falakról pedig a szülei és a nagyanyja portréi tekintettek le rá. A múltba révedve nézte az íróasztalon hagyott szivart is, amely a nagypapa kedvence volt. „Csak a lovakat hiányolom innen” – mondta, és tovább mesélt az egykor virágzó uradalomról, a ménesről, az édesapja által szervezett vadászatokról, amelyek újjáélesztésében, az ozorai lovas- és vadászturizmus kialakításában, az Esterházy-ménes és huszárbandérium létrehozásában, a hajdani lovas vadászatok bemutatásában és ezzel Ozora valódi élménybirtokká tételében maga is örömmel segédkezne…