Amikor a nagyvárost elárasztja a hőség, a polgár, ha teheti, világgá fut. A többség a vízpartokra tart, magam mostanában a sós szél helyett inkább a hegyvidéket és a fenyőillatot részesítem előnyben.
Így kötöttem ki az Alpokalján, és egy régi emlék nyomán Bozsokon foglaltam szállást. Történt ugyanis vagy egy évtizede, hogy egy verőfényes őszi délután indultam el Kőszegről Bozsokra, a különös hangulatú kastélyparkba.
Félúton hóvihar lepett meg, de mire odaértem, már el is állt. És a kastély, a patak kőhídja, a nyírott bokrok, a kanyargó sétány, az út fölött összeboruló fák mind-mind ujjnyi hólepel alatt lapultak – mint a mesében.
Bár immár Szombathelyig sztrádán visz az út a fővárosból, mégis késő délután volt, amikor végül átgurultam a bolthajtásos kapu alagútján, és leparkoltam a négyszögű várudvaron.
A szálláshely munkatársa csak rám várt, pontosabban arra, hogy átadhassa a szoba – és a kastély – kulcsát. A súlyos és méretes vaskulccsal, mint megtudtam, nekem kell nyitnom és zárnom az emberes tölgyfa kaput, merthogy rajtam kívül más nem tartózkodik az épületben. – És mi a helyzet a kísértetekkel? – kérdeztem évődve. A hölgy azonban nem volt tréfás kedvében. – A kísértetekkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények – mondta, majd beült az autójába és elhajtott.
Nem vitás, nyolcszáz esztendős története során a Sibrik-kastély láthatott ezt-azt. Az ingatlant a múlt század első felében birtokló verebi Végh Gyula, ez a csöndes művész- és tudósember a Rákosi-érában a kitelepítés réme elől a halálba menekült, éppen ezen falak között… Talán nem véletlen, hogy a Mikszáth Kálmán regényéből 1984-ben forgatott Különös házasság tévéfilmet, többek közt annak szellemidéző, asztaltáncoltató jelenetét éppen itt, Bozsokon vették fel.
Mikszáth maga így írt: „kastélyok, régi kőrakások! Ezek nem egy embert jelentettek (a mostani tulajdonost), hanem embereket, akik azelőtt voltak, és embereket, akik ezután lesznek. E fészkekből futnak össze azok a szálak, melyekből együtt a történelem szövődik.”
Ágy reggelivel és történelemmel… Hiszen nemcsak a szoba, de az egész vár, pincétől a padlásig, a csonka toronytól a bolthajtásos termekig és a többhektáros park mind csakis az enyém lett, s mint kiderült, csaknem egy héten át.
A szálláshely üzemeltetői napközben is alig-alig voltak láthatók, estétől reggelig pedig senki nem háborgatta az ódon falakat.
Azazhogy valaki mintha mégis jött-ment, motozott volna éjjelente a félhomályos folyosókon, és főként az egykori könyvtárban. Magyarázat nélkül maradt, hogy miképpen csapódhattak ajtók, ablakok, holott a karbantartó gondosan zárt mindent.
Az egykori házigazda dolgozószobájában, a manapság társalgónak berendezett teremben esténként, egy pohár bor mellett üldögélve pedig különös hangulatok leptek meg. Szinte kitapintható volt valamely lény erőteljes, de nem barátságtalan jelenléte.
Napközben persze csak nevet az ember ezeken a furcsaságokon, és az alpesi táj sok mindenért kárpótol. A környező erdők lehelete a legnagyobb hőség idején is hűvös, a patakocska éjjel-nappal vidáman csobog, az égen vércse szitál, a szomszédos lovarda felől lónyerítést, -dobogást sodor át a szellő.
Bozsok pedig, mint határátkelő, kiváló kiindulást jelent az ausztriai kirándulásokhoz, például az Írottkő végtelen fenyveseibe vagy épp Léka várához, amelynek pincéjében denevérek, termeiben tiroli népzene, udvarán kaloda és guillotine rémítgeti a látogatókat.
De kísértetjárás csak Bozsokon van. Az egyik éjszakán heves vihar csapott le a kastélyra, és hamarosan kialudtak a lámpák is. Áram, telefon- és internetkapcsolat nélkül maradtam a lakatlan épületben, amelyet vad szelek tépáztak – mint egy olcsó rémdrámában. A mobilom azonban világított, felkerekedtem hát, hogy megkeressem a kapcsolószekrényt. Úgy bolyongtam a lépcsőkön, félhomályos termeken és folyosókon át, mintha én lennék a hely nyughatatlan szelleme, a kastély házi kísértete…
Reggelre elült a vihar, kisütött a nap és helyreállt az áramszolgáltatás. De az elemek tombolása nem múlt el nyomtalanul: gyökerestől kifordult a földből egy hatalmas platán, és végigzuhant a parkon. Gyászos hangulatban szolgáltattam vissza a kastély kulcsát, de mintha kürtszót hallottam volna felharsanni, amikor kocsim kigördült a kapuboltozat alól.