2017. május 27., szombat, Hella napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/virtualis-bebiszitter-foglalkozik-az-unatkozo-gyerekkel-utazas-kozben-1597954/

Virtuális bébiszitter foglalkozik az unatkozó gyerekkel utazás közben

Hazai startup fejlesztette ki a mesélő telefont, az ÚtraManó sztorizik és énekel
Szerdán mutatja be a nagyközönségnek a hazai startup, a Plukkido azt a mobiltelefonos alkalmazását, amelynek segítségével a kisgyermekes családok könnyebben viselhetik el a monoton utazást. Az ÚtraManó az okostelefon helymeghatározása segítségével mindig olyan mesét mond, amelyik kapcsolódik a környékhez, ahol a jármű éppen áthalad.

A tervezőcsapat gyereknevelést segítő eszköze, az ÚtraManó egy GPS-alapú alkalmazás, amellyel az autóban utazó gyermek arról hall mesét, amit éppen a környezetében lát. Így nem unatkozik, nem zavarja a szülőt vezetés közben, és talán még a képernyő nyújtotta varázslat ereje is háttérbe szorul a külvilágban tapasztalható csodákkal szemben. A tervezők 2014 óta dolgoznak azon, hogy játékos eszközeikkel megoldást nyújtsanak a családoknak a leggyakoribb nevelési problémáikra, legyen az elhatalmasodó hiszti, a testvérek civakodása vagy akár a hosszú, unalmas autózás. A Plukkido pszichológus és pedagógus szakemberei értenek a gyerekek nyelvén és játékaikkal bevonják őket fantáziavilágukba.

A Plukkido alapítói, Táncsics Judit és Pintér OrsolyaAz ÚtraManó alkalmazás előre felvett, zenei aláfestéssel rendelkező audio­anyagot játszik le a gyermeknek, amint egy adott pont közelébe érkeznek a járművel. Az út során ezekből az audioanyagokból egy koherens mese áll össze, miközben a gyermek kifelé figyel, várja a következő látnivalót, azaz egy meserészletet, és nem unatkozik. Az alkalmazás egyértelműen megkönnyíti a szülő dolgát, aki saját döntése alapján bevonódhat az eseményekbe vagy csak a vezetésre koncentrál.

Az ötlet megszületésekor a ­Plukkido csapatából az alkalmazás fejlesztéséhez épp csak a fejlesztő hiányzott. A meseírást, a grafikai tervezést és a menedzselést tudták vállalni házon belül az alapítók is. Egy startuprendezvényen azonban találkoztak egy kisgyermekes, tapasztalt fejlesztő szakemberrel, akivel kiegészülve eljutottak a béta-verzióig, amely már zenei kísérettel is rendelkezik. Az alkalmazás fejlesztését így saját, kibővült csapatukon belül oldották meg.

Az alkalmazás alapverziója 2017-ben ingyenes letöltéssel elérhető lesz, például a fővárosból a Balatonra tartó családok már májustól örömüket lelhetik Szusz, a kis szélgyerek és a Felhő kalandjaiban, akik az út során még párbeszédbe is elegyednek az utazó gyerekekkel. A vállalkozás ma mutatja be a nagyközönségnek a telefonos alkalmazás működését egy kétnapos startup­fesztivál egyik fellépőjeként.

Hirdetés

Kiemelt

G7-csúcs zárónyilatkozat: mindenkinek joga van megvédeni saját határát

A migránsok jogainak elismerésével együtt az államok saját határaik ellenőrzéséhez való szuverén jogát is hangsúlyozza a G7-csoport szombati zárónyilatkozata.

Poszt-trauma

Újabb szintet lépett a liberális idiotizmus

Teljesen természetes az iszlamista terror.

Ki nem mond igazat: a ballib média, vagy Juncker?

De mi „belgák” most hova álljunk?

Botka és a kerítés

... meg Orbán, aki nem engedi be a migránsokat

Liberáliséknál a „vidékies” egy szitokszó

Ráadásul a „vidékies” és a „fiatal” is összeférhetetlen!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!