2017. március 24., péntek, Gábor, Karina napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/valtozas-tortent-lakaspiacon-1486297/

Változás történt a lakáspiacon

Az elhalasztott vételi szándék, az új ingatlanokat célzó kereslet most mutatkozott meg először
Nem érzékelnek forgalomcsökkenést a nagyobb ingatlanközvetítők, bár vannak arra utaló jelek, hogy nem indult olyan élénken ez az év, mint az előző kettő. Ha csökkent is az adásvételek száma, az szerintük az újlakás-piac felfutásával magyarázható, hiszen sok előszerződést kötnek a vásárlók, ami nem jelenik meg a statisztikákban.

Bár a januárihoz képest emelkedett a lakáspiac forgalma februárban a Duna House (DH) becslése szerint, ez az év ezen szakában általános jelenség. A december–januári időszakot követően ugyanis februárban már élénkebb képet mutat a piac, majd tavasszal szokott igazán felpörögni az adásvételek száma. Az ingatlanközvetítő hálózat havonta közölt becslései azonban azt mutatják, hogy ez az év jóval gyengébben indult. A DH az év első két hónapjára alig 18 ezer adásvételt jelzett, ami több mint tíz százalékkal elmarad a 2015-ös és a 2016-os évkezdettől is. Az elmúlt két évben már ez a két hónap előrevetítette a viszonylag erős forgalmat: tavalyelőtt a Központi Statisztikai Hivatal 134 ezer, magánszemélyek közötti adásvételt jegyzett, tavaly pedig a DH becslése szerint 128 ezer lakás cserélhetett gazdát. A DH elsősorban az új lakások előző évekhez képesti sokkal nagyobb számú megjelenésével indokolja a csökkenést. – Az új építésű piac fellendülésével az előszerződött lakásvételek csak több hónapos, akár egy-két éves késéssel, a vagyonszerzési illeték kiszabását követően jelennek meg a KSH statisztikáiban, így a tranzakciószámok értelmezésében anomáliák lehetnek – szól a DH magyarázata.

Forrás: Mirkó István

Több más ingatlanközvetítőhöz hasonlóan az OTP Ingatlanpont sem számít a piac szűkülésére. – Az év eddig eltelt részében a tavalyihoz hasonló forgalmat tapasztaltunk. A január szezonálisan mindig gyenge, de ehhez képest februárban már jelentős élénkülést láttunk – mondta lapunknak Valkó Dávid vezető elemző, rámutatva, hogy a tavalyi hivatalos számok ugyan még nem ismertek, de mintegy 150 ezer adásvétel köttethetett a lakáspiacon 2016-ban. Sőt az OTP Ingatlanpont várakozásai szerint a következő esztendőkben az éves mennyiség akár 170–190 ezerre is emelkedhet, elérve a válság előtti évek átlagát.

Valkó Dávid az újlakás-piaci bizonytalanságot illető felvetésünkre kifejtette: valóban valós veszély, hogy a munkaerőhiány miatt a szokásosnál tovább húzódhat egy-egy társasház felépítése, amit bizonyos beruházók, illetve projektek esetében a tapasztalat hiánya csak tovább növel. Mint mondta, csak 2017 második felében várható a tavaly bevezetett intézkedések hatására tömegével elindult új beruházások átadásának első nagyobb hulláma. – Az már 2016 elején kiderült, hogy alacsonyabb árakat nem lehet várni a lakáspiacon. Az olyan könnyítések, mint a forgalmi adó csökkentése, inkább a beruházók kedvét hozták meg az építkezéshez, a sokéves kínálathiány után a nagy számban megjelenő új társasházi beruházások pedig vonzzák a lakáskeresőket. A korábban elhalasztott, kifejezetten új lakásokat célzó kereslet aktivizálódott először – mutatott rá a vezető elemző.

Hirdetés

Kiemelt

A média választja az elnököt?

A liberális média a jelek szerint tanult Donald Trump győzelméből az óceán túlpartján: nem elég pocskondiázni, lehúzni a sárba, ütni kell, amíg életjelet mutat.

Poszt-trauma

Bróker-ügy: Kulcsár leülte, a szocialisták megúszták

Pedig több ismert szocialista politikust is hírbe hoztak a botránnyal.

Szavazás: magyar lett az Év EP-képviselője

Már tavaly is döntős volt. Vajon ki lehet az?

Alföldi Róbert hazudik

Azt állítja, soha nem politizált direkten a színpadon.

Megalázó sms-eket küldözgetnek a HírTV vezetői a távozóknak

Tovább bomlik Simicska tévéje.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!