2017. november 21., kedd, Olivér napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/turizmus-hazank-egyik-kitoresi-pontja-2347558/

A turizmus hazánk egyik kitörési pontja

A kormány százezer új munkahelyet teremtene az ágazatban
Magyarországot az Isten is arra teremtette, hogy a turizmus legyen az egyik húzóágazata, amely nem csupán egy pénzkereseti forrás, időnként saját erején felül teljesítő nemzetgazdasági terület, hanem a kormányzati gondolkodásban a hazaszeretet egyik formája, és mint ilyen, misszió – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Turizmus Summit elnevezésű szakmai konferencián, ahol bemutatkozott a 2030-ig szóló Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia.

– A kormány 2030-ig 828 milliárd forint fejlesztési forrást rendelt az újonnan elfogadott Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia megvalósításához, amelynek révén Magyarország elfoglalhatja méltó helyét a világ turizmusában – közölte a kormányfő az eseményen.

Orbán Viktor kiemelte, Magyarország egy szép, élhető és biztonságos hely, ahol vendégszerető emberek élnek, azonban nem elég, hogy a saját országunk szépsége számunkra önmagáért beszél, azt másoknak is érthető módon be kell mutatni. Mint mondta, a stratégia helyesen fogalmaz, miszerint a turizmus elmeséli Magyarország történetét, az ágazat fejlesztésén keresztül pedig biztosított az ország gyarapodása. – Van egy aranyalmánk, és nyilvánvaló, hogy azt nem szolgálhatjuk fel papírtálcán, ahhoz minimum ezüsttálca kell – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, ennek alapja a saját értékeinkbe vetett bizalom és az efölött érzett büszkeség.

Fotó: Havran Zoltán

Orbán Viktor: Soha nem produkált még ilyen eredményeket a magyarországi idegenforgalom

Úgy vélekedett, hazánk a Kárpát-medence kiváló adottságokkal rendelkező országa, ám a rendszerváltás után még két évtizedet kellett várni arra, hogy a turizmus megkapja a méltó elismerést. – 2010-ben végre visszanyertük a magunkba és abba vetett hitünket, hogy Magyarország az egyik legszebb hely, amely sikeres lehet az egész világban.

A 2030-ig szóló fejlesztéseket a kormányfő szavai szerint nem felülről, hanem azokkal a szakemberekkel együtt tervezték meg, akikről szól és akik működtetik évtizedek óta ezt az ágazatot. Felidézte: a kormányzati struktúra is átalakult tavaly, ennek szegletköve a Magyar Turisztikai Ügynökség lett, amely kezébe vette az ágazat koordinálását, és feladatul kapta, hogy hazánkat az egyik legkeresettebb úti céllá tegye. A múlt év végén külön törvény is született, amelyben kijelölték a kiemelt fejlesztési térségeket és a megfelelő forrásokat. Orbán Viktor hangsúlyozta, a források észszerű felhasználása ­miatt csupán sorrendiség van: első körben öt kiemelt térségről született döntés, azonban a célja az, hogy középtávon az ország valamennyi szeglete bekapcsolódjon a turizmusba. Emlékezetes, 2010-ben 7,6 milliárd forintot biztosított a költségvetés közvetlenül a turizmus fejlesztésére, idén már 21 milliárd forint áll rendelkezésre, míg 2018-ban több mint 53 milliárd forint állami forrás nyílik meg.

Fotó: Havran Zoltán

A nemzeti fejlesztési stratégiát tegnap nagyszabású szakmai konferencia keretében mutatták be

– Úgy látjuk, minden lépésünk kifizetődő volt, soha ennyi vendéget nem mozgattunk még meg, mint az elmúlt időszakban. 2010-hez képest a vendégéjszakák száma ötven százalékkal nőtt mostanra, a szálláshelyek bevétele több mint 113 százalékkal emelkedett. Az idegenforgalom lett a gazdaság egyik motorja – állapította meg a miniszterelnök. Mint mondta, az ágazatnak jelenleg 360 ezer munkavállalója van, de a cél, hogy további százezer munkahely jöjjön létre 2030-ig.

Arra is kitért, hogy napjainkban a vendégek úgy élvezhetik értékeinket, hogy biztonságban is vannak hazánkban. – Meggyőződésem szerint ez a turizmus egyik kulcskérdése lesz a jövőben. Ugyanakkor azálta, hogy könnyebb és olcsóbb lett az utazás világszerte fel kell készülnünk a tömegturizmusból, illetve a nemzetközi terrorizmusból fakadó veszélyek kivédésére is.

A miniszterelnök vázolta, hogy három fő területre épít a magyarországi turizmusfejlesztés: a sportra, a kultúrára és az egészségiparra, hiszen hazánk gyógyvizekben és felkészült orvosokban is gazdag. Orbán Viktor hangsúlyozta, a fejlesztési célok azt is szolgálják, hogy a magyarok itthon is minél inkább ki tudjanak kapcsolódni, mivel lassan annyi pénzt költenek el a belföldi turizmusban, mint a hozzánk érkező külföldiek. Megemlítette azt is, hogy felelősséggel és kötelességgel vagyunk a szomszédaink felé. Magyarország soros V4-elnöksége kapcsán úgy vélekedett, soha nem volt még ilyen szintű összefogás a visegrádi országok között, ami különösen igaz a turizmusra.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a konferencián azt mondta, a kultúra nem csak szabadidős tevékenység, annak szoros kapcsolata van a turizmussal.

– Euró­pa elsősorban kulturális nagyhatalom a világpolitikában és a világgazdaságban – fogalmazott. Az uniós biztos szerint Magyarország kezdeményezhetné egy régiós turisztikai koncepció kidolgozását.

Hirdetés

Kiemelt

A szellemi háttér fontossága

Egy nép életképessége koroktól függetlenül jórészt a kor szellemi hátterétől függ. Ezt nevezhetjük népléleknek is. A régmúlt nemzeti felfogása jelentősen eltért a maitól.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Bokros agymenése

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!