2016. július 29., péntek, Márta, Flóra napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/szolore-gyumolcsosre-es-halastora-lehet-licitalni-373249/

Szőlőre, gyümölcsösre és halastóra is lehet licitálni

December végéig a meghirdetett állami földterületek hatvan százaléka kelt el
Eredményesen zárult a Földet a gazdáknak program első árverési időszaka, december végéig 2900-an vásároltak három hektárnál nagyobb termőföldet, 38 százalékuk fiatal gazdaként került ki győztesként az árverésből. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a szerződések többségét megkötötte, a hatvannapos kifüggesztési időszak után pedig a hitelt is átutalja az MFB. Vélhetően több példa lesz arra, hogy nem a nyertes licitáló, hanem az elővásárlásra jogosult szerzi meg a tulajdonjogot.

– Az előzetes várakozásokon felül teljesített a földértékesítési program – jelentette ki tegnap Nagy János, a Földművelésügyi Minisztérium földvagyon-gazdákodási főosztályvezetője. A Piac és Profit konferenciáján elmondta: 2015. december végéig a meghirdetett területek 60 százaléka kelt el, hozzávetőlegesen 120 ezer hektár. Ez a teljes hazai földvagyon hat százalékát jelenti. Máig mintegy 2000 három hektár feletti területre vonatkozó szerződést írt alá a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). A szerződéskötést követően elindult a 60 napos kifüggesztési időszak, amely alatt élhetnek az elővásárlással az erre jogosultak. A szakember szerint minden bizonnyal számos példa lesz arra, hogy végül nem a nyertes licitáló, hanem az elővásárlásra jogosult szerzi meg a tulajdonjogot. – Ha lejárt a 60 nap, azt követően nyílik lehetőség a hitelügyintézésre, a bankoknak 90 napjuk van az összeg folyósítására – jegyezte meg.

A december végén zárult árverési időszak tapasztalatairól elmondta: három hektár alatti területre mintegy tízezren tettek vételi ajánlatot, az elkelt 4700 parcellából az államnak várhatóan 6,1 milliárd forint bevétele lesz. A három hektár feletti birtoktestek közül december végéig 2900 földműves összesen 120 ezer hektárt vásárolt, 38 százalékuk fiatal gazdaként jutott földhöz. – A 9700 érvényes árverés eredményeként 172 milliárd forint kerül az államkasszába – emelte ki a főosztályvezető. Elmondta: mivel a földforgalmi szabályozás szerint egy magánszemély legfeljebb 300 hektár földtulajdonnal rendelkezhet, az e limit felett vásárolt földek tulajdonjogát nem jegyzi be a földhivatal. Nagy János szerint a tavalyi liciten hárman vásároltak 300 hektárnál nagyobb területet, az ő esetükben azok a parcellák, amelyek a 300 hektáros korlát felett vannak, maradnak az állam tulajdonában.

A statisztika szerint a legtöbben egyetlen birtoktestet vásároltak, szám szerint 2364-en; összesen 53 ezer hektár kelt el így. Két parcellára már jóval kevesebben, 650-en licitáltak eredményesen. Egyetlen ember vásárolt 24 parcellát, az összterület 146 hektárt ért el. A legnagyobb érdeklődés Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, ahol nem volt ritkaság, hogy a meghirdetetthez képest többszörös áron kelt el egy parcella.

A főosztályvezető rámutatott, a március elsején induló licitek hirdetményeinek egy része már megtalálható az NFA honlapján, a következő napokban pedig folyamatosan újabb területekkel bővül a lista. A három hektár alattiak esetében folyamatos az értékesítés, itt az újabb csomag 3-4 ütemben, várhatóan március végén kerül fel a honlapra. Nagy János szerint az év nagy újdonsága, hogy gyep és szántó mellett szőlőültetvényt, gyümölcsöst és halastavakat is értékesít az állam. Itt egyedi értékbecslés alapján határozza meg az NFA a kikiáltási árat.

Sebestyén Róbert, a Magyar Fejlesztési Bank igazgatója elmondta: az eddig elkelt földek átlagára hektáronként 1,4 millió forint volt. A kiadott érvényes hitelígérvények száma megközelíti a 3100-at, az érték pedig a 100 milliárd forintot. A következő árverési időszaktól újabb 3000 hitelígérvényt és 60 milliárd forintnyi kihelyezett hitelt várnak.

Hirdetés

Kiemelt

Adócsökkentést várnak a hotelesek

Adózási, szabályozási eszközökkel kell növelni a hazai hotelek versenyképességét, hogy a vállalkozások elvégezhessék a szükséges fejlesztéseket, illetve megtartsák a szakképzett munkaerőt.

Poszt-trauma

Vágó István ezúttal Áderbe rúgott bele

A Gyurcsány-barát kvízmester hatalmas bakot lőtt.

Soros beindította a pénzágyúit: veszélyben a mesterterv

A spekuláns egyre szaporodó ráncait csak Hillary vasalhatja ki.

Csak, hogy a bajor belügyminiszter is megértse

„Nem fogtok nyugodtan aludni a házaitokban”.

Kapocs Nizza és München között: csemege összeesküvés elmélethez

Egy német újságíró mind a két helyszínen videón rögzítette a véres eseményeket.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!