2017. július 20., csütörtök, Illés napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/segitseg-karpataljai-vallalkozasoknak-1957804/

Segítség a kárpátaljai vállalkozásoknak

A magyar kormány mindig külön gondol a kárpátaljai magyarokra, és tekintettel van az érdekeikre, tudva, hogy milyen nagy gondokkal kell szembenézniük – idézte a távirati iroda Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megnyitóbeszédét, amely a kárpátaljai Tiszapéterfalván, a IV. Turul Expo kiállításon hangzott el.

Varga Mihály hangsúlyozta: a Turul Expo nemcsak kiállítás, hanem olyan nemzeti találkozó, amelyre eljöttek mindazok, akik nap mint nap tenni akarnak azért, hogy a magyarok egymást segítve boldoguljanak a Kárpát-medencében. Hozzátette: a rendezvény fővédnökeként és a magyar kormány gazdasági minisztereként mindig is úgy gondolta, a nemzetgazdaság az egész magyar nemzet gazdaságát jelenti, s a Kárpát-medence nem fal, hanem lehetőség.

A miniszter külön köszöntötte a kiállítást szervező, idén húszéves Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségét (KMVSZ), kiemelve a kárpátaljai magyar gazdasági élet szervezésében játszott kiemelkedő szerepét. Magyarország kormánya nemcsak szavakban vallja, hanem ha kell, határozottan cselekszik is azért, hogy az egész magyarság boldogulását szolgálhassa – mondta Varga, emlékeztetve: ehhez mindenekelőtt azt kell elérni, hogy az anyaország erős hátteret adhasson a külhoni magyar embereknek, vállalkozásaiknak.

„Magyarország gazdasága ma kiemelkedően jól teljesít, vállalkozásaink fejlődnek, az embereknek van munkájuk, és így erősödik a családok helyzete is” – szögezte le. A tárca vezetője hangsúlyozta: olyan gazdasági környezet kialakításán kell dolgozni, amelybe természetesen illeszkednek a kárpátaljai és más külhoni vállalkozások, vállalkozók. Megjegyezte, „a magyar gazdaság növekedésének tere a szomszéd országok magyarlakta régiói, ezért a gazdasági növekedésnek ki kell terjednie és magával kell húznia Kárpátalját is.

Mi mindig külön gondoltunk és gondolunk a kárpátaljai magyarokra, tudva, hogy milyen nagy gondokkal kell szembenézniük, de tudniuk kell, hogy mindig tekintettel vagyunk az érdekeikre” – jelentette ki a miniszter. Egyszersmind örömtelinek nevezte, hogy olyan szervezet képviseli a kárpátaljai magyar vállalkozók és vállalkozások érdekeit, mint a KMVSZ.

Varga kifejtette: a magyar kormány az általa támogatott Egán Ede kárpátaljai gazdaságfejlesztési program részeként tavaly kétmilliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyújtott kárpátaljai magyar vállalkozóknak és vállalkozásoknak. A program sikerét látva a magyar kormány az idén 7,2 milliárd forint költségvetési támogatást és húszmilliárd forint kedvezményes hitelkeretet biztosít a kárpátaljai magyar gazdaságfejlesztési pályázatokra – mondta Varga Mihály. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője úgy véli, az immáron negyedszer megrendezett és egyre bővülő Turul Expo bizonyítja, hogy „a kárpátaljai magyar vállalkozók minden nehézség ellenére igyekeznek talpon maradni, fejlődni és helytállni szülőföldjükön”.

Kiemelt

A kapitány kijelölte a férfi kajaknégyeseket a vb-re

500 méteren az Európa-bajnokságon aranyérmes egység, míg 1000 méteren a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel alkotta csapathajó indul.

Poszt-trauma

TGM porig alázta a Momentumot

A ballib megmondóember lerajzolta őket, majd összetépte.

Dobtak egy hátast

És hol vannak még Hosszú Katinkáék?!

A térkép, ami minden szónál többet mond a migránsmentőkről

Georg Spöttle tette közzé.

Csisztu Zsuzsa keményen odacsapott a ballib károgóknak

Nála is betelt a pohár.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!