A Tencent, amely kínai közösségiháló-tulajdonos, médiabefektető és a videójátékok egyik óriása, nem akarta nagydobra verni a hírt. Az egyik legnagyobb kínai portálon, amely szintén a holding tulajdona, a QQ.com-on megjelent 916 szavas, közepes méretű cikk az augusztusi kínai fogyasztási árindexről szólt. És mindezt kínai nyelven, amelyről úgy tartották, hogy bonyolultsága miatt az egyik utolsó lesz a sorban, amely alkalmas a gépi vagy robotújságírásra.
A koldusbot réme
A „robotriporterekről” már eddig is hallottunk, de a távol-keleti országban úgy vélték, hogy az Egyesült Államokban és Európában terjednek majd el, elsősorban az egyszerűbb angol miatt, és a kínai majd ellenáll. Tévedtek. Három évvel ezelőtt Dekai Vu, a technológia hongkongi professzora kijelentette, hogy egy egyszerű nyelven cikket írni, azt megszerkeszteni nem nagy ördöngösség szinte bármely fejlett számítógép számára. – Semmi okunk azt feltételezni, hogy ezt kínai nyelven nem lehetne megvalósítani – vélte a tudós.
Kínaiak szerint a cikk jól olvasható, nem lehet megmondani róla, hogy emberi beavatkozás nélkül íródott. Tele volt a legfrissebb adatokkal, sőt a gép még elemzőket is idézett. A Dreamwriter (Álomíró) programnak kevesebb mint egy perc kellett az előállításhoz, az írás azonnal közölhető volt. Hogy miért nem csinált nagyobb csinnadrattát a kínai óriás a cikk megjelenése körül, annak is megvolt az oka. Nem akart pánikot kelteni újságírói körökben. A szakmából így is akadt olyan elkeseredett nyilatkozó, aki szerint hamarosan szögre akaszthatja a „tollát”, mert mindenhol megjelennek a robotújságírók, amelyek elveszik a munkáját, és ő koldusbotra jut. Bár a jövőben ez kétségtelenül megeshet, az is biztos, hogy ez nem holnap fog bekövetkezni.
A Die Zeit német napilap éppen húsz éve jelentetett meg egy nagyobb írást, amelyben fölvázolta, milyen változások történhetnek a jövőben az újságírásban. Olvasunk-e még nyomtatott újságot 2020-ban, vagy a digitális világ megsemmisíti a Gutenberg-galaxist? – tette fel a kérdést a lap. Talán ma már nem kell hozzá nagyobb bátorság, hogy kijelentsük: öt év múlva, ha kedvünk és igényünk lesz rá, még bizonyosan kezünkbe vehetünk egy kinyomtatott újságot. A húsz évvel ezelőtti kételkedés nem jött be. Dieter Ratzke történész, a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik vezetője 1995-ben azt mondta: bár az új média gőzerővel közeledik, ennek szerepét helyén kell értékelni, nem kell az ördögöt a falra festeni.
Az eltelt húsz év alatt a nyomtatott sajtó egyre elkeseredettebben zúgatta a harangot, de valójában nem sikerült választ találnia a megújulásra. Vannak olyan vélemények is, hogy a nyomtatott újságírásban az utolsó innováció az írógép XIX. század végi feltalálásával lezárult. A többi a gyorsaságot növelte, például a nyomdaipar területén, de alapvetően „forradalmi” változásokat nem eredményezett. A számítógépes szövegszerkesztők sem hoztak tartalmilag semmi újat, csupán könnyebbé, gyorsabbá tették a szerkesztést.
Több mint száz év alatt nem sikerült semmi újat kitalálni a nyomtatott sajtó területén? Sok igazság lehet ebben. A nagy nyugati lapok – és természetesen a keletiek is – szinte mindegyike szembesül a példányszám fokozatos csökkenésével. Már rég beköszöntött az az időszak, hogy egy nyomtatott újság nem élhet meg online verziója nélkül. Olyan nagy a papíralapú lap költsége, hogy azt minden lehetséges eszközzel csökkenteni kell. Például újabban egy-egy újság szerkesztősége borokat is forgalmaz az interneten. Csak jöjjön a pénz, mert anélkül nem lehet lapot csinálni.
A hagyományos sajtó fáradhatatlanul keresi azt a gazdasági modellt, amellyel megtalálhatná szorult helyzetéből a kiutat. Kezdetben szinte minden interneten megjelenő lap ingyenes volt, így a nyomtatott sajtó online változatai is. Tíz éve, ha valaki pénzt kért egy-egy cikk elolvasásáért, az nem nagyon tűnt komolynak. Ma már fordított a helyzet: alig találunk olyan online verziót, ahol az egész tartalomhoz fizetség nélkül hozzá lehetne férni.
Épülő „pénzfalak”
A világsajtó – szép csendben – bevezette a maga internetes adóját. A hagyományos lapok internetes verziójának reklámhirdetései ugyanis csak átlagosan húsz százalékában járulnak hozzá az egész kiadói csoport bevételéhez. Ez kevés, valahogy növelni kell a bevételt – hangzott el a szerkesztőségi értekezleteken. A gazdasági újságok, az amerikai The Wall Street Journal és a londoni Financial Times voltak azok a lapok, amelyek a kezdetekben adományt kértek az olvasók vállalataitól. Jó öt éve a „pénzfalak” elterjedése hozott némi áttörést a bevételek növelésében, amikor csekélyebb összeg átutalását kérik az olvasótól, ha meg akarja tekinteni a cikket.
Különböző megoldások léteznek.
A napi hírek hozzáférése általában továbbra is ingyenes, de a komolyabb elemzésekért, valóban exkluzív anyagokért már némi pénzjuttatást kérnek a lapok. Van, ahol egy hónap alatt tíz-húsz nagyobb cikk megtekintése után állnak elő díjkéréssel. Ezt nem egy cégnél kedvezményes havi díjjal ki lehet váltani. Ha valaki előfizet a nyomtatott újságra, szabadon használhatja az internetes verziót, amely akár el is térhet a papíralapú újságtól. Különösen úgy, hogy terjed az a felfogás, hogy hét közben csökkentsék a nyomtatott lapok terjedelmét.
A brit Guardian és Daily Mail napilapok hosszú ideig kitartottak online kiadványaik ingyenessége mellett, ezt többek közt azért is tették, hogy a világ hírfolyamában emeljék a lapok rangját. Mára a brit piacon csak a BBC maradt ingyenes. A Daily Mail a közelmúltban kényszerült átadni vezető helyét a The Huffington Post amerikai lapnak a legolvasottabb online újságok közt. Juan Senor, az Innovation Media Consulting egyik vezetője, aki világszerte ad tanácsokat az újságoknak, úgy véli, hogy nem elég az interneten megjelenő lapoknak megtalálni a számukra működő üzleti modellt, az egész kiadói hálózatot meg kell reformálniuk.
Cége azt javasolja a hozzájuk fordulóknak, hogy változtassanak az eddigi hagyományos rovatbeosztáson. Próbáljanak meg olyan témacsoportokat találni, amelyek lefedik olvasóik gondolkodását, például el lehet tekinteni az előző napi hírek ismétlésétől, helyette elemzéseket, egyéni hangú riportokat kellene megjelentetni.
Ám arra, hogy valaki rábukkan a nyomtatott újságírás általános gyógyírére, a Szent Grálra, igen kevés az esély. Jobb esetben ideig-óráig le tudják lassítani a példányszám zuhanását, de visszafordítani képtelenek. A hagyományos lapok munkatársainak azért nem kell pánikba esniük, van még idő addig, amíg leeresztik a gödörbe a nyomtatott sajtó koporsóját.
A nagyobb gond az, hogy felnőtt egy új generáció, amely az internetről vette, veszi tudását, belőlük aligha lesz vérmes újságolvasó. Ha egyáltalán érdeklődnek a napi kül- és belpolitika hírei után, inkább csak átfutják kedvenc honlapjuk cikkeinek címét.
Az egyéni hangú, sajátos meglátást közlő, papírra nyomtatott újságokra azonban még sokáig szükség lesz, talán néhány közülük megéri a XXII. századot. Lehet, hogy teljesen új címek merülnek fel, esetleg összeolvadnak, bármilyen új árukapcsolási forma bevonását sem lehet kizárni, hogy egy kiadóvállalat fenntartsa ilyen jellegű vállalkozását. A fennmaradásért való küzdelemben a nyomtatott sajtónak elég gondja van, azért a robotújságírás mégiscsak elsősorban az új médiát, az internetes újságírást fenyegeti. Először is tisztázni kell egy dolgot! Ha robotújságírásról beszélünk, nem az emberi lényhez hasonlatos robotokat kell elképzelni, amelyek kezeikkel szakadatlanul csépelik a számítógép klaviatúráját, hanem számítógépes programokat.
Ha eltűnik a stílus
Hajdanán mekkora segítségére voltak ezek az újságíróknak, most meg az életükre törnek! A különböző algoritmusokból álló programok segítségével, miután a „robot” áttekintette az internet adott részén lévő anyagokat, képes megalkotni egy önálló cikket. Ismerek gyorsan író kollégákat, de azért ők sem szállnának versenybe ezekkel a gépekkel: jelenleg másodpercenként (!) 9,6 cikket tudnak kipréselni belőlük. És már közlésre is kész: nem kell még szerkesztő, rovatvezető meg még nagyobb rangú kollégák ellenőrzése sem, ez úgy jó, ahogy „kisült”.
Amerikában egyre elterjedtebb az Automated Insight cég Wordsmith nevű programja. Évi hárommillió cikket, jelentést írnak rajta. A vevők közt vannak olyan nagyvállalatok, mint az Associated Press, a híres amerikai AP hírügynökség, amely főleg pénzügyi hírekre tart igényt, a Yahoo a sportrovatát tölti meg ilyen információkkal, a dél-koreai Samsung vállalat érthetően a technika világáról érdeklődik. Olyan hatalmas adathalmazból készülnek ezek a jelentések, amelyekkel egy hús-vér újságíró ugyancsak nehezen boldogulna.
Ráadásul pontosak, már amennyire helytállóak az elérhető adatok. A Wordsmith nemcsak a vállalatvezetőknek hasznos, de még az újságíróknak is, ha ellenőrizni akarják a cikkeikben szereplő tényeket. Már Amerikában is túl vagyunk a kínaihoz hasonló premieren: tavaly a Los Angeles Times közölt egy írást a „géptől”, amelyben egy helyi földrengésről tudósítottak. Ám ez nem volt az igazi, ugyanis a szerkesztők nem bíztak a robotban, és megjelenés előtt, talán megszokásból, ellenőrizték az írást.
De mi lesz az egyéni hangvétellel, az újságírókra jellemző stílussal, az adatsorokból levonandó távlati következtetésekkel? Minden egy kaptafára fog készülni? Ha ez az egész újságírásban elterjed, sótlan – igaz, nyelvtanilag helyes – mondatokból álló jelentéseket fogunk olvasni. – Dolgozunk rajta – mondta a Wordsmith egyik alapítója –, hogy ha a megrendelők akarják, saját stílust csempésszünk a hírekbe. Például a sportjelentéseknél megengedünk egy kis iróniát.
Nem csak a Wordsmith van jelen a „robotújságírásban”, amelyet újabban elkezdtek – a magyarul nem oly szerencsés kifejezéssel – „bot” szóval, a robot második szótagjával illetni. Franciaországban a tavaszi helyi választásokon debütált a Data2Content nevű program, a Syllabs terméke, amely a beérkező adatokból 36 ezer cikkben összegezte a különböző kantonokban lezajlott voksolást. Franciaországban egyelőre még olyan helyeken használják ezt a programot, amelyeknek kevés közük van a valós újságírói tevékenységhez, de akár percek alatt helyet követelhet a zsurnalisztikában is.