2017. február 25., szombat, Géza napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/oriasit-ugranak-berek-kereskedelmi-aruhazlancoknal-1319290/

Óriásit ugranak a bérek a kereskedelmi áruházláncoknál

napi.hu, piacesprofit.hu, MTI
A SPAR kereskedelmi áruházlánc után a barkácstermékeket forgalmazó OBI is nagymértékben emeli dolgozóinak bérét. A most megvalósuló 23-25 százalékos béremelés így a barkácslánc minden dolgozója esetében leköveti a garantált bérminimum növelésének kötelező mértékét – írta meg a napi.hu. Időközben egy újabb áruházlánc, a Lidl is jelentős béremelést jelentett be.
  • Az OBI Barkácsáruház-láncnál dolgozók 23-25 százalékos béremelést kapnak
  • Mintegy 13 ezer SPAR dolgozónak nő idén a fizetése
  • A Lidl két lépcsőben hajt végre összesen 20 százalékos bérfejlesztést 2017-ben

A napi.hu-t Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke arra emlékeztette, hogy 2016 elején – azt követően, hogy előtte hét évig be voltak fagyasztva a bérek – az Obi Hungary Retail Kft. 4 százalékos fizetésemelést írt alá a szakszervezettel, azzal az ígérettel, hogy, ha az értékesítési számok javulnak, akkor további évközi emelés jöhet szóba.

OBI: Idén 23-25 százalékos béremelés lesz

Ezt követően a 2017-es bértárgyalások már gördülékenyen zajlottak le a szakszervezet és az OBI között: a megállapodás értelmében a barkács-lánc mintegy 1700 dolgozójának körülbelül 23-25 százalékkal emelik idén, ezzel a menedzsment elkerülte, hogy összetorlódjanak a fizetések a garantált bérminimum-emelés következményeként.

Az áruházi dolgozók többségének fizetése mostanra már eléri, vagy felülmúlja a szakmunkás bérminimumot (idén bruttó 161 250 forint), míg a minimálbér-környéki kategóriákban már csak a takarítók keresnek az üzletekben

– mondta el a gazdasági portálnak a szakszervezeti vezető.

Magasabb bért kapnak a SPAR munkavállalói is

Megállapodott a 2017-es bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. is a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével, a

mintegy 13 ezer munkavállaló közül csaknem négyezer fizetése nő a minimálbér, illetve a garantált bérminimum jogszabályban rögzített mértékére, csaknem kilencezer munkatárs bére pedig különböző mértékben, de ennél magasabb szintre emelkedik

közölte a Spar hétfőn az MTI-vel.

Forrás: Katona Vanda

Több pénzük lesz a kereskedelmi dolgozóknak a megállapodások értelmében

Sáling József, a KASZ elnöke hangsúlyozta, a kereskedelemben az állandósult létszámhiány, a nagy fluktuáció és a megnövekedett terhelés miatt nagy szükség van a jelentősebb béremelésre. Az érdekképviselet szerint a SPAR komoly lépést tett annak érdekében, hogy a munkavállalók bére nagy mértékben emelkedjen.

Lidl: 20 százalékos bérfejlesztés

A Lidl Magyarország már 2016-ban a kereskedelmi szektor legnagyobb mértékű béremelését hajtotta végre – írja cikkében a Piac és Profit című portál.

A multicég az idei évben 20 százalékos béremelést ad minden dolgozójának két lépcsőben

– olvasható a piacesprofit.hu-n.

Az év végén bejelentett minimálbér- és garantált bérminimum-emelés, illetve a járulékcsökkentés tehát – ahogy elemzők ezt várták is – több nagyobb cégnél is azonnali változást hozott a bérezésben.

Kiemelt

Rosalia időnként pislog

Az ereklyetisztelet nem kizárólag keresztény sajátság, a buddhizmusban, hinduizmusban, iszlámban egyaránt előfordul – ám megerősödése legtöbbször külső hatás következménye.

Poszt-trauma

Deutsch Tamás helyre tette a Momentumos srácokat

Hatalmas fityisz a ballib csipet csapatnak.

A Momentum esete a Népfronttal

Tagtoborzó szavazás.

Elképesztő mélységekbe süllyedt a Momentum

Az alelnök a hazugságnál is messzebb ment.

Simicska, Kálmán Olga, meg az Index

Megmosolyogtató interjú a Simicska érdekeltségébe tartozó portálon.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!