– A piac az ön nevéhez köt több olyan intézkedést, amelyet a jegybank az elmúlt időkben bevezetett, valamint azt a hozzáállást, amellyel piacszabályozóként az MNB átalakította a működési feltételeket és alaposan belenyúlt a bankpiac működésébe. Ezek után mit tekint immár alelnökként a legnagyobb kihívásnak?
– Az MNB-nek határozott elképzelése van arról, milyen a jól működő bankrendszer. Ennek alapján a bankok egészséges mérlegszerkezettel rendelkeznek, és olyan profitábilis üzletpolitikát követnek, amellyel a gazdasági növekedést támogatják. Az egyensúly és a növekedés nemcsak a makrogazdaság, hanem a bankrendszer szintjén is fontos. Az ezt segítő játékszabályokat már nagyjából kialakítottuk, így messze nem lehet olyan aktivitásra számítani részünkről, mint ami eddig tapasztalható volt. Most már mindenki tudja, milyen szabályozói kereteken belül kell működnie. Ugyanakkor azt nem állíthatom, hogy nem lesznek még további intézkedések. Gyorsítani akarjuk a bankok bedőlt kereskedelmi ingatlanhitel-állományának leépítését, a lakossági jelzálog-hitelezés terén pedig növelni kell a bankváltási versenyt, és dinamizálnunk kell a vállalati hitelezést. A második negyedévben nagyot esett a vállalati hitelezés és hiába javul a kis és közepes cégek hitelhez jutása, az MNB által elvárt évi 6-7 százalékos hitelbővülés a vállalati szektorban és 10 százalékos hitelnövekedés a kkv-szektorban még nagyon messze van.
– A vállalati hitelezés lassú felfutásával kapcsolatban nem gondolja, hogy abban a jegybank eddig látott szigorának is nagy szerepe van? Elvégre az MNB most azt rója fel a bankoknak, hogy túl kevés kockázatot vállalnak. Erre nyugodtan mondhatják: a szabályozónak inkább örülnie kellene, hogy ennyire átláthatóan működnek.
– Az nagyon fontos kérdés, van-e összeütközés a bankok egészséges mérlegének fenntartása, valamint a növekvő hitelezési aktivitás és az ezt lehetővé tevő nagyobb kockázatvállalás között. Hiszem, hogy a banki mérlegek egyensúlya és növekedése ezen a szinten is egymást erősítő két tényező. A bankrendszernek az a feladata, hogy a fenntartható gazdasági növekedést támogassa. Ez azt is jelenti, hogy nagyobb hitelkockázatot vállal és hitelez, amikor még alacsony a növekedés, és visszafogja a hitelezést, amikor túlpörög a gazdaság. A jegybank a bankokat eddigi lépéseivel erre terelte. Ahhoz azonban hogy ez a magatartás tartósan kialakuljon – a megfelelő szabályozás mellett –, a banki menedzsment szemléletváltozására is szükség van, legalább három területen. Visszatekintő helyett előretekintő megközelítésre van szükség, rövid helyett hosszú távú, valamint mikro- helyett erősebb makroszintű gondolkodásra. Egy banknak látnia kell, hogy az a kis- vagy közepes méretű vállalkozás, amelyet most kockázatosnak tart, ha hitelhez jut, beruház és fejleszt, két év múlva már nem lesz kockázatos, mivel bővíti a termelését, munkahelyeket teremt, új növekedési lehetőségekhez jut. Nem a jelenlegi helyzetet kell alapul venni, hanem előre kell gondolkodni, azt kell nézni, mi lehet az adott cégből a következő egy-két évben. Emellett azt is vizsgálni kell, hogy a bank lépésével miként hat a makrogazdaságra, más szektorokra vagy éppen a versenytársak viselkedésére, nemcsak rövid, hanem hosszú távon is. Ez a szemléletmód ma sajnos sok helyen hiányzik. A célunk az, hogy továbbra is előretekintő és erősebb, hosszú távú, makroszintű nézőpont kialakulása felé tereljük a bankrendszert.
– Ezek szerint komoly döntéshez közelít az MNB, hiszen tavaly is őszre tekintették át, hogy a növekedési hitelprogram (nhp) teljesítette-e az elvárásokat. Várható, hogy a gyenge vállalati hitelezést látva meghosszabbítják a programot?
– A vállalati hitelezés kulcsfontosságú, és a második negyedévben valóban elmaradtak a számok a várakozásainktól. A program segítségével elkerültük a hitelezés összeomlását, de most növekszik annak kockázata, hogy egy hitel nélküli növekedés, illetve kilábalás állapotába kerülünk. Az nhp betöltötte a funkcióját, a bankrendszer ma már üzletpolitikájában a kis és közepes hitelszegmensre is fókuszál, a hitelállományuk azonban csak kismértékben bővül. Ahhoz, hogy a bankrendszer dinamikus hitelezést tudjon felmutatni, már nem az nhp-nak kell segítenie. A bankoknak piaci alapon, a jegybankra való ráutaltság nélkül kell elérniük a növekedést. Ezért az MNB eltökélt abban, hogy mostani formájában az nhp az év végével megszűnik. Elindul egy kivezetési szakasz, ami szigorúbb feltételeket, kisebb rendelkezésre álló forrást és fókuszáltabb programot jelenthet. A kivezetést természetesen úgy kell véghezvinnünk, hogy az ne okozzon semmiféle sokkot a hitelezésben. Ez különösen azért fontos, mert 2016-ban a rendelkezésre álló uniós támogatások mennyisége is csökkenhet, és a kieső összegeket egyedül a bankrendszer képes pótolni. Jó ötletnek tartom az EU-pályázatok korai kiírását, de a bankoknak a hitelezés irányában való erős, akár számszaki elkötelezettsége nélkül sok pénz hiányozhat a gazdaságból.
– Mi a helyzet az nhp+ programmal, amely kifejezetten a kockázatosnak tartott cégek hitelezésének beindítására szolgál?
– Sok munkánk van abban, hogy az nhp+ felkerüljön a bankok termékpalettájára. A program ezen része most kezd beindulni, idáig viszonylag mérsékelt volt a kihelyezés. Azt már látjuk, hogy az nhp+ „farnehéz” lesz, de az 500 milliárd forintos keret így sem fogy el az év végéig, ezért megteremtettük a bankoknak azt a lehetőséget, hogy 250 milliárd forintot sima nhp-s hitelként is kihelyezhessenek. Fontos megemlíteni, hogy nem csupán azért döntött így a monetáris tanács, mert az nhp+ később indult el. Az nhp már megközelítette a saját kerethatárát, az első szakasz 700 milliárdja után eddig 950 milliárd forint összegű hitelszerződést kötöttek a bankok a második szakaszban. Ötszázmilliárd forintonként nyitottunk új kereteket a második szakaszban, de újabb nhp-keretet a jelenleg fennálló feltételek mellett már nem kívánunk elkülöníteni, így inkább átcsoportosítottunk. Szeretném újra felhívni a figyelmet: az, aki az év végéig nem köti meg a szerződését, a jelenlegi feltételek mellett a továbbiakban már nem juthat nhp-s
pénzhez.
– A jegybank az elszámolás és a forintosítás után arra számított, hogy látványos konszolidáció lesz a bankpiacon. Az állam megjelent vevőként, de piaci konszolidáció nem volt, legfeljebb egyes bankok visszavettek aktivitásukból. Most hogy látja ezt a kérdést?
– Korábban is azt mondtam, hogy közgazdaságilag öt nagybankkal működne jól a magyar piac, és ezt továbbra is így gondolom. A bevételi oldal már nem képes jelentős profitgenerálásra, ezért költségmegtakarításra, összeolvadásra van szükség. Összeolvadáskor a költségek esetében kettő meg kettő nem négy, hanem inkább három, tehát az összesített költségszint 25-30 százaléka spórolható meg. Ha mindenki abban lenne érdekelt, hogy hatékony legyen a bankrendszer, akkor ez így is történne, de a banki vezetőknek és tulajdonosoknak sok esetben ettől eltérőek az érdekeik. Magyar bankot jelenleg azért nehéz eladni, mert jelentős részük pillanatnyilag kevesebbet ér könyv szerinti értékénél, ilyen vállalatot pedig senki sem akar eladni. Meg kell várni, amíg ez a helyzet javul, ami egy-másfél éven belül talán megtörténhet. Ami a kivonuló bankokat illeti, számomra az is kivonuló bank, amelyik működésében passzív, visszafogja a hitelezési aktivitását, megvárja hitelei lejáratát, sok fiókot zár be. Az a bank valójában kivonul, csak ez nem úgy történik, hogy egyik napról a másikra itt hagyja az országot, hanem szépen rendezetten építi le a helyi érdekeltségét. Ezzel szemben az a bank, amelyik növekedni akar, agresszív versenyzésbe kezd, másik bankot vagy portfóliót vásárol, vagy akár az is elképzelhető, hogy leánybankot cserél. Abszolút elképzelhetőnek tartok például egy olyan esetet, hogy az egyik, régióban aktív bank szabadulna egy szomszédos országban lévő leánybankjától, mert Magyarországon növekedne, míg egy másik épp ellenkezőleg cselekedne, ezért tárgyalásokat kezdenek a leánybanki csere feltételeiről. Fontos észrevenni, hogy a hivatalos banki bejelentésektől és üzenetektől függetlenül ma Magyarországon jól elkülöníthető az aktív, itt maradó és passzív, kivonuló bankok csoportja.
– Jól járnának azzal az ügyfelek, ha csak néhány nagybank maradna a piacon? Nem az lesz ennek a vége, hogy az ember teljesen hasonló ajánlatokat kap minden oldalról, ahogy azt más iparágakban tapasztalhatjuk?
– Nem; a balti államokban vagy Skandináviában is működnek ilyen modellek, kevés bank van, de intenzív közöttük a verseny. De ha már itt tartunk, a lakossági szegmensben látunk egy nagyon elszomorító folyamatot: az elszámolás és forintosítás után én nagyobb hitelkiváltási versenyre számítottam, ami nem történt meg. Ebből mindenkinek le kell vonnia a következtetéseket. Meg kell nézni, hogy ez a szabályozás, a bankok vagy az ügyfelek miatt alakult-e így. Változtatásra van szükség, hiszen Magyarországon nincs bankváltási verseny a lakossági szegmensben, és azt is gondolom, hogy a 4-4,5 százalékos felár, ami a magyar jelzáloghiteleken van, az nemzetközi összehasonlításban, indokolatlanul magas.
– Személy szerint mennyiben változik meg az Ön szerepe azzal, hogy magasabb pozíciót tölt be a jegybankban?
– A döntések formálásában, sok kiváló kollégából álló csapat tagjaként, idáig is részt vettem és ezután is részt veszek majd. Külön örülök annak, hogy a jegybank elnöke által meghatározott célok, illetve az ezeket elérő programok sikerességét ma már nem nekünk kell igazolnunk, napról napra igazol minket a piac. A kételkedők feltehetnék azt a kérdést: mi lett volna a forint árfolyamával vagy az állampapírhozamokkal a svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése, a görög válság vagy a jelenlegi turbulencia idején, ha a költségvetési fordulat nem következett volna be, nem lett volna a kamatcsökkentési ciklus és az nhp miatt 3 százalék feletti növekedés tavaly, nem szűnt volna meg a lakossági devizaadósság vagy nem csökkent volna az államadósság külföldi devizafinanszírozásnak részaránya? Jól látszik, hogy a nemzetközi turbulenciákkal szemben az ország jóval ellenállóbb lett. Az elmúlt években a jegybank jelentős szerepet játszott abban, hogy kivezettük az országot az adósságcsapdából és újra növekedési pályára állítottuk. Saját szempontomból persze nagy változás lesz, hogy a monetáris tanács szavazó tagjává válok és menedzserként nagyobb területet felügyelek. Külön örülök annak, hogy új pozíciómban egyszerre irányíthatok két egymással nagyban összefüggő területet, a monetáris politikát és a pénzügyi stabilitást. Akik ismernek engem, tudják, hogy számomra ez az előrelépés milyen sokat jelent.