Először csak azt vettem észre, hogy az utat gyakran keskeny nyomtávú vasúti pálya keresztezi: tíz-húsz kilométeren vagy tucatszor. Aztán volt szerencsém szemtől szemben találkozni a szerény nyomtávhoz képest nagy, szögletes, de vidám piros szerelvénnyel, és hamarosan megszületett bennem az elhatározás, hogy kipróbálom. Könnyű megszeretni: minden tátrai települést összeköt Csorbató és Poprád között, gyakran jár és nem túl drága (napijegy: 4 euró). Műfaji meghatározása feladja a leckét a vasútkedvelőnek. A Tátrafüredi Helyiérdekű Villamos Vasutak (T. H. É. V. V.) vonalai 1912-ben, még a Monarchia fennhatósága alatt készültek el, és villamos motorvonatok közlekedtek rajta. Vagyis HÉV-nek készült, de ma már, a modern, alacsonypadlós építésnek és a tágas belsőnek köszönhetően inkább villamosnak néz ki. Pedig valójában ez egy kisvasút. A nyomtáv 1000 milliméter, összehasonlításként a normál nagyvasúti méret 1435, vagyis ennél majdnem másfélszer nagyobb. Vasúti működését mutatja, hogy nem megállói, hanem állomásai vannak, ahol egyenruhás, tányérsapkás forgalmisták fogadják és indítják – tárcsával –, és még a legkisebb állomáson is működik pénztár.
Ezzel szemben villamosra emlékeztet, amikor a szinte teljesen összeépült üdülőtelepülések főutcáit követve kanyarog és majd minden körtefánál megáll. Az is „békávés”, ahogy az előre megvett jegyet be kell dugni a kezelőbe. Vannak szakaszai, ahol a panorámaablakok kerülnek a főszerepbe: remek kilátás nyílik részint a hegycsúcsok, részint a völgyek felé, no és a vadul rohanó hegyi patakokra. A keskeny nyomtáv okolható azért, hogy kanyargósabb részeknél a szerelvények billegnek. Pedig megesik, hogy a pálya a szakadék legszélén kanyarog… Szép régi, gerendavázas állomásépületeiben színvonalasan üzemeltetett vendéglátóhelyek működnek, remek csapolt sörökkel és az európai ízlésnek is megfelelő ételválasztékkal. (Vagyis nem csak knédli van barna öntettel, sülttel és káposztával.)
Az elektricska különös szerkezet, de még nála is különösebb járművekre lehet átszállni róla. Elsőként ott van mindjárt Ótátrafüred (Starý Smokovec), ahonnan a siklóvasúttal juthatunk fel Tarajka (Hrebienok) hegyi településre. Maga a siklóvasút technikai értelemben rokona a budavári Siklónak, ugyanis a sínen gördülő kocsikat drótkötél mozgatja fel és le. Külső megjelenése, mérete és a pálya hossza miatt mégis inkább fogaskerekűnek néznénk. (Van olyan is egyébként: Csorba települést köti össze Csorbatóval.) A siklóvasút is a Monarchia öröksége, 1967-ig szolgált az eredeti Ganz-berendezés. Azóta már másodszor modernizálták, a jelenlegi járműveknek még a tetejükön is panorámaablak van. A kilátást azonban elrontja a fenyőpusztulás, amely éppen Ótátrafüred környékén a leglátványosabb.
Az elektricska Lomnicra is eljut egy leágazással. Ezt a települést, amely a Magas-Tátra legszebb, legpolgáribb képét mutatja, a drótkötélpályával meghódítható lomnici csúcs teszi még vonzóbbá. A 20. század harmincas éveiben a tátralomnici gyógyfürdő igazgatója, Országh György mérnök, hogy felkeltse a telep iránti érdeklődést, a Lomnici-csúcsra vezetendő drótkötélpályát javasolt.
Jelenleg három szakaszból áll a pálya: a Kőpataki-tóról és a csillagvizsgálóról ismert plató eléréséhez két, egymást követő és egymástól független, folyamatos körforgalomban működő kabinos lanovkát kell használni. A tótól egy ugyancsak zárt, de ingajáratban közlekedő kabin visz fel a Lomnici-csúcsra, ahonnan tiszta időben Lengyelországba és akár a magyarországi hegycsúcsokig is ellátni.