2018. január 18., csütörtök, Piroska napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/januar-31-ig-lehet-palyazni-gasztronomia-nepszerusiteset-celzo-tamogatasra-2674936/

Január 31-ig lehet pályázni a gasztronómia népszerűsítését célzó támogatásra

MTI
Január 31-ig lehet pályázni a magyar gasztronómia népszerűsítését célzó vissza nem térítendő támogatásra március 31-ig megvalósuló események, rendezvények és konferenciák támogatására – hívta fel a figyelmet az Agrármarketing Centrum (AMC) szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Végváriné Henter Lilla elmondta: olyan helyi, regionális vagy országos rendezvények és konferenciák támogatására lehet pályázni, amelyek kapcsolódnak az agráriumhoz.

A támogatás a rendezvények szervezésén túl, könyvek, kiadványok kiadását is szolgálhatja. Egy jelentkező több pályázatot is benyújthat.

Események szervezéséhez egymillió és ötmillió forint közötti összeget, konferenciákra és könyvkiadásra pedig 500 ezer és egymillió forint közötti összeget lehet kérni – mondta az AMC szóvivője.

Kiemelt

Novák Katalin: Elismerés illeti azokat, akik segítenek, hogy hazánk családbarát ország legyen

A családok éve elsősorban a figyelemről, a családbarát gondolkodásról szól – mondta a politikus, és arra kérte az újságírókat, hogy segítsenek közvetíteni ezeket az értékeket.

Poszt-trauma

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Elképesztő információ látott napvilágot

Élő adásban vedlett álcivillé a Független Diákszervezet.

Űrhajóval még nem jöttek

A bevándorlás egy álprobléma.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!