2017. október 22., vasárnap, Előd napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/het-kilometeres-vasuti-alagut-epul-repternel-2322688/

Hét kilométeres vasúti alagút épül a reptérnél

Az év végén kihirdetik a Budapest–Belgrád vasútvonal tenderét, és 2022-re elkészülhet maga a beruházás is – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InnoRail vasúti konferencián. Azt is elmondta, hogy már tervezik a ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonalat, a 22 kilométeres új szakasz hét kilométeren át a föld alatt vezet majd.

Jól halad a Budapest–Belgrád vasúti pálya felújítása – mondta el az InnoRail 2017 nemzetközi vasútszakmai konferencián Mosóczi László. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a vonal most rendkívül rossz állapotban van. Már 25 éve tervezték a felújítását, de a délszláv háború miatt ez elmaradt, hol­ott árufuvarozási szempontból rendkívül fontos. Mint ismert, a vasútvonalat mind Szerbia, mind Magyarország kínai kölcsönből kívánja felújítani.

Szerbia három szakaszra osztotta a beruházást, ebből az egyik orosz kölcsönből újul meg. Hazánk a Budapest–Kelebia szakaszt egyben kívánja felújítani, a kivitelezési pályázatot az év végén jelentetik meg – mondta az államtitkár. Ekkor megkezdődhet a tervezés, 2020-tól pedig maga az építés is, és a tervek szerint a projekt 2022-re mind Magyarországon, mind Szerbiában befejeződik.


Mosóczi László kiemelte a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér bekötését a kötöttpályás közlekedési rendszerbe, erről tavaly novemberben döntött a kormány. A megvalósítás módja, hogy a 100a (Budapest–Cegléd) vasútvonalból Pestszentlőrinc és Monor között egy új szakasz ágazik ki. A 22 kilométer hosszú kitérő hét kilométeren át a föld alatt halad majd, és úgy éri el a reptéri terminált.

A nyomvonal feltételezhetően a két kifutópálya között halad majd, a repülőtér területét már a föld alatt éri el. Az alagútnak és vasúti technikának két szempontból is speciá­lis biztonsági feltételeknek kell megfelelnie. Egyrészt nem érheti támadás a légikikötőt ebből az irányból, másrészt az ott alkalmazott technika nem zavarhatja a repülőtér automatikus leszállítórendszerét. A tervezés jelenleg IKOP-finanszírozásban folyik, és két évre van szükség, hogy előkészítsék a beruházást a repülőtér területén – mondta az államtitkár.

 

Hirdetés

Kiemelt

Rák a szemben

A fertőző betegségek terén a legnagyobb változás a kullancsok és rovarok (például szúnyogok) által hordozott betegségek elterjedésében várható.

Poszt-trauma

Büszkeség

Ha valamire, erre tényleg büszke lehet az ember!

Verhovstadt Orbánra lőtt, de magát találta el

Úgy tűnik, Guynak ez most sem jött össze. 

Vitray is beleállt

A Kádár-rendszer hangadója nyilasozott.

Visszatért a Népszabadság

Az egykori szerzők írtak bele.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!