2018. január 18., csütörtök, Piroska napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/evi-harmincezer-uj-lakas-2455027/

Évi harmincezer új lakás

Az előzetesen tervezett egymillió négyzetméter helyett az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal-egyesület (IFK) tagjai által átadott és folyamatban lévő projektek 1,5 millió négyzetmétert tesznek ki.

Az előzetesen tervezett egymillió négyzetméter helyett az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal-egyesület (IFK) tagjai által átadott és folyamatban lévő projektek 1,5 millió négyzetmétert tesznek ki, a beruházási érték pedig meghaladja a 2,2 milliárd eurót, ami csúcs a hazai piacon – közölte lapunkkal a legnagyobb hazai fejlesztőket tömörítő egyesület. Ez azt jelenti, hogy minden várakozást felülmúlt az ágazat, és újabb rekordokat dönt idén az ingatlanpiac.

A közlés szerint az ágazat szereplői optimisták a lakásáfával kapcsolatban, azaz bíznak benne, hogy a kormány meghosszabbítja a kedvezményes kulcs hatályát. – Az előzetes számításokat igazolva a jelenlegi tapasztalatok szerint a tömegével indított új lakás projektek gazdaságélénkítő hatásának köszönhetően a költségvetésnek nem okozott bevételkiesést az alacsonyabb áfa, a piacnak pedig komoly lendületet ad – írták.

Fotó: Bach Máté

Komoly lendületet adott az áfacsökkentés a beruházásoknak

Az IFK felmérése szerint nagyjából évi 30 ezer lakásnak kellene felépülnie Magyarországon a régiós átlag eléréséhez. A kormányzati intézkedések hatására már tavaly csaknem háromezerrel több új otthon épült az egy évvel korábbihoz képest, de az építések hosszú megvalósulási ideje miatt ennél jelentősebb hatás csak ettől az évtől várható. Amennyiben 2019 után is fennmarad a kedvezményes áfakulcs, 2022-ig évi 28 ezer közelébe emelkedhet az új lakások száma. Ha azonban 2020-tól ismét 27 százalékos lesz a forgalmi adó, akkor öt év múlva az újonnan épített otthonok száma alig haladja majd meg a tízezret.

A magyar gazdaság növekedési üteme alapján az IFK továbbra is óriási lehetőségeket lát az irodapiacon, mivel jelenleg alig található kihasználatlan irodaterület a minőségi A vagy B kategóriás épületekben. A fővárosi irodapiaci kereslet az év második felében jelentősen, kétharmadával nőtt. Határozott élénkülés figyelhető meg az ipari ingatlanok keresletében és fejlesztésében, és bővülnek a kiskereskedelmi célú ingatlanfejlesztések is. Eközben a szállodák piacán is jelentős beruházások zajlanak: idén 145 szobával bővül a kínálat, jövőre azonban csaknem kétezerrel nő a számuk. Mindez tovább erősíti majd az egyre növekvő, idén rekorderedménnyel záró turizmust is.

Kiemelt

Okos, hűséges és egyéni

A robotok tervezése során inkább az állatok viselkedését kell alapul venni – javasolják az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszék munkatársai.

Poszt-trauma

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Elképesztő információ látott napvilágot

Élő adásban vedlett álcivillé a Független Diákszervezet.

Űrhajóval még nem jöttek

A bevándorlás egy álprobléma.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!