2017. május 29., hétfő, Magdolna napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/eltorolhetik-cegalapitas-illeteket-1717177/

Eltörölhetik a cégalapítás illetékét

Májusban vagy júniusban meglehet a végszavazása azoknak a törvénymódosítási javaslatoknak, amelyek a gazdasági tárca vezetője és az üzletemberekből álló Nemzeti Versenyképességi Tanács első félévi munkájának eredményeként kerültek a parlament elé – jelentette be tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Amennyiben az Országgyűlés megszavazza, az intézkedések már a nyáron életbe is léphetnek.

Varga emlékeztetett, a testület hat főbb területet jelölt ki, amelyeken keresztül már rövid távon is javítható a hazai cégek működési környezete, ezzel pedig általában a versenyképesség. A tervezett változtatások célja az építési engedélyek gyorsabb kiadása, a villamos hálózathoz való csatlakozás megkönnyítése, a könnyebb adózás, a kisebbségi befektetők védelme, illetve a fizetésképtelenséggel kapcsolatos kérdések hatékonyabb intézése. Mint Varga elmondta, a tanács egyeztetéseinek eredményeként több határidő lerövidül, és többek között a cégalapítás 50 ezer forintos illetékterhét is eltörölhetik.

A tárcavezető elmondása szerint már az idei első fél évben eldöntött lépésektől is azt reméli a kormányzat, hogy Magyarország előrelép a fontosabb, az egyes államok által biztosított üzleti környezetet rangsoroló nemzetközi összeállításokban. Varga hozzátette, a versenyképességi tanács ősszel folytatja az ülésezést, akkor már terítékre kerülnek a versenyképességet hosszabb távon is befolyásoló területek, mint amilyen a foglalkoztatás, az oktatás vagy a digitalizáció.

Hirdetés

Kiemelt

Cseh újságírónő: Orbánnak lett igaza

Az emberek az alternatív média felé fordulnak, mert a tradicionális sajtó olykor elhallgatja a tényeket, vagy pedig színesíti a valóságot.

Poszt-trauma

Ahogy az index.hu a politikát csinálja

Egy tanulságos interjú részletei.

Egyre bővül a putyinisták listája

Mindenki, aki találkozik az orosz elnökkel, vagy csak Orbán?

Botka nem ismeri Magyarország államformáját!

Óvodásokhoz szólt Botka beszéde.

A kép, amitől a nemzeti oldalnak elállt a lélegzete

Titokzatos öltönyös alak tűnt fel a First Ladyk csoportképén.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!