2016. július 29., péntek, Márta, Flóra napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/az-egbol-figyel-nav-360856/

Az égből is figyel a NAV

Pilóta nélküli repülőberendezéssel pásztázzák a gyanús elemek mozgását
Immár drónnal is keresi a cigarettacsempészeket az adóhivatal: a szervezet pénzügyi nyomozói az égből is megfigyelhetik az áru útját, az illegális csoportok járműveinek közlekedését, a jogsértő lerakatokat. A csempészek ellen más korszerű eszközöket, például hőkamerát, éjjellátó készüléket, képrögzítő eszközöket és hamarosan légpárnás hajót is bevet a bűnüldözés.

Uniós pénzből, húszmillió forintért vásárolt tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pilóta nélküli repülőberendezést, más néven drónt, a legújabb technikát a csempészek ellen állította rendszerbe a szervezet. – Egy korszerű nyomozóhatóság nem nélkülözheti a korszerű eszközöket – mondta érdeklődésünkre a beszerzés indokáról Sárközi Alexandra alezredes. A NAV bűnügyi szóvivője hozzátette: a drón segítségével a pénzügyi nyomozók úgy figyelhetik meg a bűnözői köröket, hogy azok erről sehogyan sem szereznek tudomást. A magasból nyomon követhető a tettesek útja, az illegálisan behozott cigaretta tárolási helye és a szállítójárművek közlekedése. – A repülő felvevőkészülék már sikeres rajtaütéshez is hozzásegítette a pénzügyi nyomozókat – jegyezte meg az alezredes.

A NAV az utóbbi években folyamatosan vásárolt technikai eszközöket a csempészet visszaszorítására. A közelmúltban például éjjellátó készülékeket és hőkamerát szerzett be a hatóság.

A berendezések leginkább a zöldhatáron szolgálatot teljesítő járőrök munkáját segítik azzal, hogy láthatóvá, érzékelhetővé teszik a csempészek mozgását. A hatóság elsősorban az ukrán határszakaszok fás, bokros részeinek ellenőrzésére összpontosít, ugyanis főként ott lehet számítani az illegális cigaretta­szállítmányok érkezésére.

Nemrégiben ruhára helyezhető és járművekbe szerelhető kamerákat is vásárolt a hivatal. A kisméretű eszközöket elsősorban szintén a cigarettacsempészek után kutató pénzügyőrök használják. Az eszközök rögzítik a hatósági eljárások mozzanatait, ami több szempontból is lényeges lehet. A felvételek megkönnyíthetik a feltárt jogsértések bizonyítását, hiszen a képkockákból pontosan kiderülhet, hogy az egyenruhások mikor, hol és kiket értek illegális tevékenységen. A felvételek segítségével persze a NAV-osok magatartásának jogszerűsége is megítélhető, és – mivel a rögzített képek nem manipulálhatók – a kamerák a korrupció kockázatát is mérsékelhetik.
A technikai arzenál legújabb darabja egy légpárnás hajó, a speciális, nagyjából hatvanmillió forintot kóstáló jármű Záhony térségében teljesíthet majd szolgálatot. A gép beszerzése mellett – mint megtudtuk – több érv is szólt. Az például, hogy a Tisza vízállása és a felgyülemlő hordalék miatt a NAV hagyományos hajói nem tudnak bizonyos helyekre eljutni, és a kikötés sem mindenütt lehetséges. Ezek az akadályok a légpárnás mozgását nem korlátozzák.

A vízi út ellenőrzése azért nagyon fontos, mert a csempészek előszeretettel szállítják ott az illegális portékát.

Sárközi Alexandra a csempészek elleni hatósági fellépés eredményéről is említést tett. Közlése szerint tavaly több mint 43 millió szál illegális cigarettát találtak a NAV pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói, a füstölnivaló értéke megközelítheti a 1,7 milliárd forintot. Emellett nagyjából hetven tonna fogyasztási dohányt is kivontak a feketepiacról.

A felderítési adatok mellett felidézhetők a dohánypiac fontosabb adatai is. A GfK Piackutató Intézet felmérése például arról szólt, hogy másfél százalékkal csökkent az illegális cigaretta hazai piaca. A múlt évben a fogyasztókhoz került cigarettamennyiség 10,7 százaléka után nem fizettek itthon adót, az arány egy évvel korábban még 12,1 százalékot tett ki. A cigaretta ma már a teljes dohánypiac kevesebb mint felét teszi ki, mivel egyre több vásárló tért át a vágott dohányra.

Emellett megemlíthető a legális dohány­kereskedelem múlt évi – időszakos – adatsora is. Tavaly, január eleje és november vége között 7,1 milliárd szál cigaretta került a hazai forgalomba, ami csaknem félmilliárddal haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget. A fogyasztási dohánynál ennél is nyilvánvalóbb az emelkedés: 2014 egészében 5700 tonna dohány jelent meg a piacon, miközben tizenegy hónap alatt már majdnem 5900 tonna. Tavaly tehát csökkent a cigaretta feketepiaca, miközben emelkedett a legális fogyasztás.

Hirdetés

Kiemelt

Jelentősen drágul az autók szervizelése

Érezhetően és azonnal emelkedik majd a gépkocsik javíttatásának ára, miután az autószerelőknek szeptember végétől használniuk kell az online kasszákat.

Poszt-trauma

Soros beindította a pénzágyúit: veszélyben a mesterterv

A spekuláns egyre szaporodó ráncait csak Hillary vasalhatja ki.

Csak, hogy a bajor belügyminiszter is megértse

„Nem fogtok nyugodtan aludni a házaitokban”.

Kapocs Nizza és München között: csemege összeesküvés elmélethez

Egy német újságíró mind a két helyszínen videón rögzítette a véres eseményeket.

Gyurcsány anyósa jelentett

Most meg kéne lepődnünk?

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!