2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/aranytalansag-a-piacon-2543980/

Aránytalanság a piacon

Javaslatokkal fordul a kormányhoz a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség
Veszélybe kerülhet a kistelepülések élelmiszer-ellátó rendszere, amennyiben nem születnek a hazai kis- és közepes vállalkozásokat segítő intézkedések a kereskedelem napi fogyasztási cikkeket forgalmazó területén. A tavaly elszenvedett többezres boltszámcsökkenés, a folyamatos piaci koncentráció a költségvetésnek is egyre nagyobb hátrányt jelent – mondta lapunknak a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin jelezte, emiatt több konkrét javaslattal fordultak a kormányhoz.

Haladéktalanul vissza kell fordítani azt a folyamatot, amelyben évek óta csökken a magyar vállalkozások piaci jelentősége a kiskereskedelemben, mert egészségtelen és nem kívánt nemzetgazdasági hatásai lehetnek annak, hogy az élelmiszer-forgalmazás 60 százalékát itthon a multinacionális áruházláncok uralják – jelentette ki a Magyar Időknek a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára.

Neubauer Katalin elmondta, érdekképviseletük szerint immár minden eszközre szükség van ahhoz, hogy megállítsák a kisebb hazai cégek számának csökkenését az 50 hónapja folyamatosan bővülő szektorban. Úgy vélekednek, a hazai kereskedelem védelme nélkül tovább csökken a magyar termékek disztribúciója, lassan eltűnnek a regionális és tradicionális ízek, megszűnik a kereskedelmi paletta sokszínűsége, és kikopik a köztudatból a mindennapi kenyér fogalma.

Fotó: Bach Máté

A multinacionális láncok térnyerése ellehetetleníti a kevésbé tőkeerős kisebb vállalkozásokat

– Ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy javaslatainkat a döntéshozókkal elfogadtassuk – szögezte le.

– A vásárlási szokások markánsan átalakultak, amit a piacnak megfelelő tempóban követnie kell. Hátrányban vannak viszont a kevésbé tőkeerős kisvállalkozások, amelyek közül tavaly ­4600-an szüntették be a működésüket. Folyamatosan koncentrálódik a piac, míg különösen vidéken a helyi boltok árbevétele csökken, kiadásaik pedig nőnek – mondta a főtitkár.

Megjegyezte, a kisboltok áremelési kényszerben vannak, ami oda vezethet, hogy előbb-utóbb veszélybe kerül a kistelepülések élelmiszer-ellátó rendszere, amennyiben nem születnek segítő intézkedések a napi fogyasztásicikk-kereskedelemben. Rámutatott, a munkaerőhiány miatt hatalmas nehéz­ségekkel küzdenek a kicsik, mert hiába történt ágazati szinten átlagosan 15 százalékos béremelés, képtelenek versenyezni a diszkontok bérajánlatával.

Forrás híján pályázati támogatásra van szükség a megfelelő jövedelemcsomagok összeállításához, amelyek nélkül bizonytalanná válhat a kkv-k hosszú távú működése – vélekedett.
Ez a főtitkár szerint amiatt is fontos, mert a 3000 fő alatti kistelepüléseken, ahol összesen mintegy 3 millió lakos érintett, egymást szorongatják a helyi kereskedők, a legtöbbjük azonban egy idő után bezár, ami költségvetési bevételkiesést jelent.

– Többször felhívtuk a kormány figyelmét arra, hogy a védhető és vállalható pozitív megkülönböztetés, a célzottan kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozások pályázati rendszerének kialakítása nélkül el fognak fogyni a hazai szereplők a területről – állapította meg Neubauer Katalin.

Ezért javaslatot tettek például az energiahatékonyságot növelő hűtőberendezések csereprogramjára vagy a humán erőforrás fejlesztését és a bérfelzárkóztatást, a diákok, nyugdíjasok foglalkoztatását elősegítő pályázatokra is.

Vádaskodik az Index

Több csúsztatást, téves információkat tartalmaz az Index.hu tegnapi cikke, amelyben más szervezetek mellett a nemzeti kereskedelmi szövetséget álcivil szervezetként írják le, amely a szakmai érdekek képviselete helyett a valóságban a kormány nézeteit propagálja. A valótlanságok miatt helyreigazítást kértünk a portáltól – jelentette ki a főtitkár. Neubauer Katalin szerint megtévesztő az ellenzéki médium azon állítása is, hogy az MNKSZ-t Szatmáry-Jähl Angéla, Szatmáry Kristóf fideszes képviselő édesanyja vezeti, a szervezet elnöke valójában Gablini Gábor, a gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó Gablini-csoport tulajdonosa. A szövetség kizárólag hazai tulajdonú kereskedelmi tevékenységeket folytató vállalkozásoktól származó tagdíjakból tartja fenn magát, semmilyen központi támogatást nem kapunk, ellentétben azzal, ahogy azt az Index sugallta.

 

Kiemelt

Boldogságügyi miniszter

Időről időre megjelennek boldogságindexek, amelyek a különböző országok közt állítanak fel rangsort, hogy hol boldogabbak, hol szomorúbbak az emberek. Mi ez utóbbiak közt szereplünk.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!