– Milyen évet zárt 2015-ben az építőipar?
– Elég felemásan alakult az esztendő. Az ágazat várhatóan megismétli tavalyelőtti, mintegy 2100 milliárd forintos termelését. Az év elején még nagyarányú fellendülés fokozatosan esett vissza, az év utolsó hónapjaira pedig mínuszba fordult. Sajnos a jelenlegi uniós pénzügyi ciklus eddigi két éve úgy ment el, hogy érdemleges nagyságrendben nem használtunk fel forrásokat építési beruházási célra. Szoros kapcsolatban vagyunk a legnagyobb közmegrendelőkkel, amelyek abban élnek, hogy 2016-ra minél több beruházást készítsenek elő és indítsanak el, aztán 2017-re, de legkésőbb 2018 első felére, a kormányzati ciklus végére pedig készüljenek is el ezekkel.
– Ez mit jelent?
– Az utóbbi években szinuszgörbeszerűen alakulnak a megrendelések, a kapacitáslekötések, a megrendelésállomány, és ebben egyelőre nem lesz változás. Az ilyen hullámokat nemcsak az építőipar, de más ágazat sem bírja el. A vállalkozó azt mondja: miért vegyek föl embert, minek ruházzak be, ha nem tudom, hogy holnapután is van-e munkám. Az építőipar sokéves problémája, hogy nem látni előre, s ezért nehéz helyzetben vannak a szakmai műhelyek és a vállalkozások. Ez a hullámzás rettenetesen feszítő. Sajnos az új közbeszerzési törvény is lehetővé teszi azt, hogy úgymond pikpakk készítsék elő a nagyberuházásokat, a nyertesnek pedig nagyon gyorsan el kell készülnie a kivitelezéssel. Sok állami és önkormányzati munka lesz, de a határidők rendkívül szorosak lesznek.
– A kormányzati intézkedések hatására a jövő évtől a lakásépítések is elmozdulhatnak a mélypontról. Mit várnak?
– A kormány az elmúlt években elérte, hogy mind a vállalati szektorban, mind a kormányzati szférában legyenek beruházások, sőt külföldi befektetések is jelen vannak. Eddig a magánszemélyeket nem tudták megmozgatni, pedig a lakosság is rendkívül fontos szereplő az építési piacon. A december közepén bejelentett csomag igazi karácsonyi meglepetésként hatott, még akkor is, ha például az új lakások kedvezményes forgalmi adóját a szakma már régóta szorgalmazta. Ebben a kormányprogramban valamennyi serkentőnek szánt javaslatunk megjelent valamilyen szinten. Ezek között volt az ötszázalékos áfa, a bürokrácia csökkentése, az elektronikus építési napló egyszerűsítése, a családi otthonteremtési kedvezmény kiszélesítése. Mindezt nem önös érdekből javasoltuk: ami jó az építőiparnak, az jó a nemzetgazdaságnak is. Közgazdászok azt mondják, az építőipari tevékenység bizonyos mértékű bővülésével más területeken – az anyagiparban, a kereskedelemben, a szállításban, a bankszektorban – még nagyobb mértékben javulnak a mutatók.
– Mikor kezdődhet igazán a lakásépítési dömping?
– A lehetőségek kikristályosodásával rövid időn belül tisztázódni fog a táncrend. Akár ingatlanfejlesztésről, akár magánépítkezésről beszélünk, össze kell rakni a finanszírozási hátteret, meg kell terveztetni az ingatlant, be kell jelenteni vagy engedélyeztetni kell, aztán jöhet az építkezés – mindezzel bizony elmegy egy-két év. A most bejelentett intézkedések érdemi hatása a használatba vett új lakások számában ezért csak 2017 második felében fog meglátszódni. Mi azt mondjuk, éves szinten egyelőre 3500-4000-rel több új lakást lehet munkába venni, mint az idén, és a kormányzati ciklus végéig meg lehet duplázni a 2015-ös – amúgy igen alacsony – éves újlakás-számot.
– Ingatlanfejlesztők azt állítják, az áfacsökkentés hatására eddig pihentetett lakásépítések ezrei indulhatnak el már rövid időn belül.
– Mindenki a saját székéből közelíti meg a kérdést. Valóban, a budapesti székhelyű nagy ingatlanfejlesztők, amelyek elsősorban a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban ruháznak be, azt mondják, körülbelül 3000 lakás engedélye megvan, s ők csak arra vártak, hogy kedvezőbbek legyenek az általános feltételek. De egy jól kivitelezett, 300 lakásos társasház akkor is másfél-két év alatt készül csak el.
– Tisztíthat érdemben az ágazaton a forgalmi adó csökkentése?
– Igen. A lépést nem egyszerűen az élénkítés miatt szorgalmaztuk, hanem a piac ezen részének kifehérítése miatt is. Ki kell mondani: a lakosság nem tudta és nem akarta megfizetni a 27 százalékos áfát. A kiflin is rajta van a 27 százalékos forgalmi adó, de a kifli árának nagyságrendjét tekintve elviselhető összegben. Ingatlannál viszont nagyon komoly pluszösszegről van szó. A lakás- és házépítéseknél ezért gyakori, hogy a kivitelező szóbeli megállapodással dolgozik, amibe sok minden belefér, sok kockázati tényező is. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy holnap is ugyanúgy emlékezik mindenki erre a szóbeli egyezségre, mint ma. Ötszázalékos áfa mellett ezeket a kockázatokat már nem éri meg vállalni, ennyit a magánszemélyek is meg tudnak fizetni. A rendes szerződésben így minden benne lehet: a minőség, a szavatosság, a garancia, a határidők. Ezáltal tömegesen tisztulhat ez a szegmens, az ügyeskedők eddigi versenyelőnye versenyhátránnyá válhat.
– Építőipari szereplők már eddig is sokat panaszkodtak, hogy kevés a jó munkaerő. Lesz elég dolgos kéz, ha a lakásépítések mellett újabb nagy állami beruházások is elindulnak?
– Idén már nemcsak a munkáért, hanem a szakmunkásért is versenyeztek egymással a vállalkozások. Csak több módszer és intézkedés együttes hatására lehet jobb a helyzet. A szakmának sokkal jobban be kellene dobnia magát a duális képzésbe és a szakmunkásképzésbe. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a pályaorientációra, és bizony a vállalatoknak is részt kellene venniük a szakma népszerűsítésében. Nagyon szeretnénk elérni, hogy a felnőtt átképzéseknél az építőipari hiányszakmákat is támogassák.
– Nem kellene jobban megbecsülni a jó munkást?
– Nem túl sok ugyan az átlagkereset az ágazatban, de már idén is nagyobb arányban emelkedtek a bérek, mint amennyivel drágultak az építőipar árai. A jelenlegi rossz munkaerő-ellátottság arra fogja kényszeríteni a vállalkozásokat, hogy jobban megfizessék a szakmunkásokat, különben nem találnak maguknak jó szakembert. Ha jobb anyagi feltételeket tudunk biztosítani, akkor a fiataloknak is vonzóbb lehet ez a szakma. Vannak persze jó szakemberek, csak nem feltétlenül ott, ahol a munka van. Régen a munkásszállókkal ezt a problémát kiküszöbölték, valami hasonló rendszer átgondolására most is szükség lenne, különösen, hogy a közmunkások között is szép számmal vannak építőipari szakmunkások vagy betanított segédmunkások.
– Felvetették azt is, hogy külföldről kellene szakmunkásokat hozni. Ez nem pont a sokat kárhoztatott feketefoglalkoztatást növelné?
– Azt szorgalmazzuk, hogy a magyar állam kormányközi megállapodásokat kössön bizonyos országokkal, hogy egyszerű eljárás mellett, tartózkodási engedéllyel lehessen fogadni egyéni munkavállalókat bizonyos építőipari szakmákba. Erre most is van lehetőség, és elvileg egy hónapos lefutás után foglalkoztatható is a szakmunkás, de egészen más lenne a dolog súlya és a lehetőség iránti bizalom, ha ezt kiemelt ügyként kezelnénk. Éppen azért kell kormányközi szintre vinni a kérdést, hogy átlátható módon, teljesen legális legyen a munkavállalás. Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt: húsz évvel ezelőtt Németország ugyanezt csinálta a kelet-közép-európai régió országaival, akkor, amikor még társult tagjai sem voltunk az Európai Uniónak. A német kormány kontingenst állított föl, és annak mértékéig nagyon egyszerű módon engedte, hogy például magyar szakmunkások kint dolgozhassanak.
– Mely államok jöhetnek szóba?
– Elsősorban Ukrajnára és Moldáviára gondolunk. Más közeli országok munkavállalói valószínűleg már csak ugródeszkának használnák Magyarországot a nyugat-európai munkalehetőséghez.
– A lánctartozás is komoly probléma az építőiparban. Javult-e a helyzet az elmúlt években?
– A válságban a túlélés egyik eszközévé vált, hogy tömegével vállalkoztak irreálisan alacsony áron. Nagyon sok esetben már a vállalás pillanatában lehetett tudni, hogy ekkora összegbe valami nem fér bele, vagyis valakit biztosan nem fizetnek ki. Ebben az időszakban 400 milliárdosra becsültük azt az összeget, ami éves szinten az építőipari körbetartozásba bekerült. Azzal, hogy az elmúlt két évben több munkája lett az építőiparnak, és hogy hatékonynak bizonyult a három éve felálló Teljesítésigazolási Szakértői Szerv, ez a helyzet érdemben javult. Nemhogy nem növekedett a körbetartozás, de sokkal kisebb mértékben termelődött újjá az ebben forgó összeg. Lánctartozás sajnos ma is van, de a mértéke jelentősen, mintegy a felére csökkent.
– Novemberben új közbeszerzési törvény lépett hatályba. Sok rendelkezést üdvözöltek, ám az alvállalkozók közvetlen kifizetésével nem értenek egyet. Mit kifogásolnak ezen?
– A jogalkotó a legtöbb javaslatunkat beépítette a törvénybe. A módosítások során azonban egy lényegi ponton kapott gellert a törvény. A polgári törvénykönyvnek teljesen ellentmond ugyanis az, hogy a megrendelő közvetlenül fizeti ki az alvállalkozókat. A szerződéses kötelmekből adódó jogok és felelősségek alapján a megrendelő semmilyen jogi kapcsolatban nincs a generálkivitelező alvállalkozóival. Építőipari szakjogászok összeállítottak az ÉVOSZ elnökségének egy anyagot arról, hogy milyen problémát okoz ez. Szeretnénk elérni, hogy ezen a ponton változtassanak a közbeszerzési törvényen, méghozzá a módosítás előtti állapotára. Abban az szerepelt, ami korábban már jól működött: a kivitelező csak akkor kapja meg a pénzét, ha igazolja, hogy már kifizette az alvállalkozóit. Ez is olyan eljárásrend volt, ami a lánctartozások csökkenéséhez vezetett.