2017. április 26., szerda, Ervin napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/gazdasag/adobol-fejlodnek-hevizen-1603633/

Adóból fejlődnek Hévízen

Folytatódnak a turisztikai beruházások az országban

A beérkezett idegenforgalmi adókból idén is szálláshely-fejlesztési célokra lehetett pályázni Hévízen, az önkormányzat 16 millió forintot biztosított erre a célra, a támogatás mértéke 100 százalékos – közölte a Hévíz TDM Egyesület.

Idén 11,8 millió forint értékben érkeztek be pályázatok, ami 36 százalékkal több, mint amekkora a tavalyi összeg volt. A Hévíz TDM Egyesülethez február végéig 107 pályázat érkezett be, amelyből végül 100-at bíráltak el pozitívan. Az értesítőket a napokban kapták kézhez a pályázók, jelenleg a támogatási szerződések aláírása van soron, sokan azonban már elkezdték a fejlesztések megvalósítását, hogy a tavaszi szezonban már a vendégek is élvezhessék az eredményt.

Csütörtökön a Lufthansa-csoport azt közölte, a balatoni járatok forgalma nőtt a legjobban a légitársaság tavaly Magyarországra tartó repülőgépein. Hévízre például 20 százalékkal szállítottak több utast, mint egy évvel korábban.

Forrás: MTI

A német csoport repülőgépei 2016-ban összesen 1,6 millió utast szállítottak, 1,6 százalékkal többet, mint az előző évben. Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi vezetője elmondta, az egy éve megnyitott debreceni járat is teljesítette az elvárásokat, de jelenleg sem járatszámnövelést, sem típuscserét nem terveznek.

A Lufthansa Németországból 12 százalékkal, Franciaországból 19 százalékkal, Nagy-Britanniából 18 százalékkal, Spanyolországból 21 százalékkal, Portugáliából pedig 71 százalékkal szállított több utast Magyarországra, mint egy évvel korábban.

Kiemelt

Nyolcgólos Ferencváros-győzelem

A címvédő Ferencváros esélyt sem adott ellenfelének, a harmadosztályú Budafoknak a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében: Thomas Doll együttese 8-0-ra ütötte ki riválisát.

Poszt-trauma

Perre fel!

Január elseje után bárki perre mehet a rosszul elhelyezett KRESZ-táblák ügyében.

Egy Komáromy egy csecsen

Új hős született.

Így fonják át Soros polipjának csápjai a ballib médiát 2.

Így és ezért válhat a „független sajtóorgánum”, a hírgyár távolról irányított hírmanipulációs és politikai agitációs központtá.

Így kell Soros György lelkét simogatni

Ahogy a 444-nél a független, szabad újságírást értelmezik

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!