2024. április 20., szombat, Tivadar napja
Gazdaság
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://www.magyaridok.hu/gazdasag/a-jovo-ev-vegeig-kiirjak-az-osszes-videkfejlesztesi-palyazatot-5095/

A jövő év végéig kiírják az összes vidékfejlesztési pályázatot

Az összes vidékfejlesztési pályázatot meghirdeti 2016 végéig a kormány – értesült a Magyar Idők. Az első öt kiírást már szeptemberben közzéteszik, míg az év végéig tucatjával jelennek meg a különböző beruházást támogató felhívások.

Öt pályázat meghirdetésével indul a vidékfejlesztési program, az első felhívások még ebben a hónapban megjelennek – tudta meg a Magyar Idők. Az első kiírás várhatóan a közösségi fejlesztési stratégiák előkészítésének támogatásáról szól majd. A helyi közösségek, Leader-egyesületek a koncepciók kidolgozásához összesen egymilliárd forintra pályázhatnak.

– A korábbi időszakkal ellentétben, amikor „felesleges” beruházásokra és kiadványokra folyt el a pénz, most jól átgondolt, valóban a helyi közösségek érdekeit, a vidék megtartóerejének növelését szolgáló fejlesztéseket szeretne támogatni a kormány – mondta lapunknak Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Ehhez kapcsolódóan október végén jelenik majd meg a Leader-projektek megvalósítását célzó pályázat. Az elnyert összeg 15 százalékát működési költségeik finanszírozására fordíthatják az akciócsoportok.

November elsején 176 milliárd forintos kerettel nyílik meg az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) program. Az államtitkár szerint az új felhívás több újítást is tartalmaz az előző hétéves ciklusban megismert feltételekhez képest. Eszerint a pályázók – a kötelezően teljesítendő minimumelvárások mellett – a gazdaságuk adottságához mérten vállalhatnak különböző kötelezettségeket, ezzel növelve a pályázat pozitív elbírálásának esélyét, illetve a támogatás összegét. – Mivel korábban a szántóföldi növénytermesztésre vonatkozó AKG támogatások jelentős hányadát a nagygazdaságok nyerték el, így az idei évtől itt is bevezetjük a területalapú támogatásoknál már ismert degresszivitás elvét. Vagyis azok a gazdálkodók, akik 1200 hektár feletti területen gazdálkodnak – függetlenül attól, hogy mekkora területre kérnek AKG támogatást – hektáronként csak az elnyerhető összeg felét kaphatják meg – hívta fel a figyelmet Kis Miklós Zsolt. Szintén új elem, hogy az ökológiai gazdálkodók könnyített feltételek mentén, az agrár-környezetgazdálkodási programtól függetlenül kaphatnak támogatást. Erre a célra mintegy 84 milliárd forint áll rendelkezésre.

Napokon belül döntenek az idei és a jövő évi pályázatok sorrendjét meghatározó keretről

Napokon belül döntenek az idei és a jövő évi pályázatok sorrendjét meghatározó keretről

Ősszel jelenik meg a szaktanácsadást támogató felhívás. Az államtitkár szerint itt első körben a szaktanácsadói képzést szeretnék ösztönözni, majd később a rendszer fejlesztésére lehet pénzt nyerni. Kis Miklós Zsolt szerint a valódi pályázati dömping november és december tájékán indul be, akkor sorra jelennek majd meg a különböző beruházási célokat támogató felhívások. A pályázatok elsősorban három célterületet fognak érinteni: a kertészetet, az állattenyésztést és az öntözésfejlesztést, míg az egyre kevesebb embert foglalkoztató szántóföldi növénytermesztésre kevesebb jut majd. A támogatás 80 százalékát a mikro- és kisvállalkozások kaphatják meg, míg a fennmaradó 20 százalékért versenyezhetnek a nagyobb gazdaságok. A pályázóknak vállalniuk kell, hogy nem csökkentik a foglalkoztatottak létszámát, az új munkahelyek létrehozásával pedig többletpontok szerezhetők. Egy beruházás legfeljebb 500 millió forintos támogatást nyerhet el, a támogatási intenzitás pedig – a közép-magyarországi régiót kivéve – ötvenszázalékos lesz. Az idei és a jövő évi pályázati sorrendet magában foglaló éves fejlesztési keret a napokban készül el és kerül a kormány elé. Ez utóbbi vélhetően pályázatok sokaságát tartalmazza majd, hiszen Kis Miklós Zsolt szerint a kormányzati szándék arra irányul, hogy 2016 végéig lehetőség szerint minden vidékfejlesztési pályázatot meghirdessenek.

Az uniós pénzekhez kapcsolódó hír, hogy az előző ciklus fejlesztési forrásainak 98 százalékát, több mint 8000 milliárd forintot már kifizetett a kormány a kedvezményezetteknek. Így szinte biztosra vehető, hogy az év végéig hazánk a teljes uniós keretet fel tudja használni.

2019. február 6-tól a Magyar Nemzet néven jelenünk meg. Az oldal elérhetősége www.magyarnemzet.hu. Ha a Magyar Nemzet mérvadó híreit szeretné e-mailben megkapni, nincs más teendője, mint (február hatodika után) IDE kattintva feliratkozni hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (A szolgáltatás továbbra is ingyenes marad!)

Kiemelt

Tükörkép
Talán nem könnyelmű kijelentés minden idők legnépszerűbb szabadidős elfoglaltságának nevezni a kártyázást. Napjainkban is tízmilliók ülnek a kártyaasztalokhoz.

Poszt-trauma

„Celebügyvéd” bosszankodik Orbán Viktor miatt
Persze csak mint „független”.

Poszt-trauma

A fake news média hatalmas pofont kapott
Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók.

Poszt-trauma

Az ECHO TV munkatársa helyre tette a kekeckedő jobbikosokat
Így maradnak érv nélkül, ha értelmes beszélgetőtárssal találják szemben magukat.

Poszt-trauma

Lukácsi hangján szólalt meg Beer
A püspök szerint nemes célok vezérlik a ballibeket?

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.