2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: tudásközpont

9 cikk 1/1 oldal

Tudásközpont épülhet az osztrák határnál

A központ a magyar-osztrák együttműködési szándéknyilatkozat értelmében jöhet létre – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Lángelme Arisztotelész nyomában

Sajnos hazánkban csak kevesen tudják, hogy ki volt Harsányi János, és miért is kapta meg 1994-ben a világ legnagyobb tudósainak kijáró Nobel-díjat közgazdaságtanból.

Fejlesztik a rákóczibányai földtani gyűjteményt

Megkezdődött a Geocore Magminta, Gyűjteményi és Laboratóriumi Földtani Tudásközpont létrehozása, a Nógrád megyei Rákóczibányán létrejövő fejlesztés 650 millió forint támogatás felhasználásával 2020-ban fejeződhet be.

A külügyminisztérium célja, hogy Budapest tudásközponttá váljon

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) több mint három éve dolgozik azon, hogy Budapest tudásközponttá váljon – jelentette ki a tárca biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, korábbi egészségügyi miniszter kedden a fővárosban, egy szakmai fórumon.

Milliárdok az iskolákért

Intézményi fejlesztésre, tudásmegosztásra fordította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a most befejeződött, 10 milliárd forintos uniós projekt összegét.

Új tudásközpontot adott át hazánkban az Opel

Félmilliárd forintos beruházásból épült tudásközpontot avatott fel az Opel Szentgotthárdon. A tegnap átadott új oktatóközpontban automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák oktatásához építettek ki tanműhelyeket és ugyanitt hozták létre a szombathelyi gépészmérnök-képzés gyakorlati oktatóbázisát is.

Átadták az Opel tudásközpontját Szentgotthárdon

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Joachim Koschnicke az Opel Group kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke avatta fel csütörtökön az Opel félmilliárd forintos beruházással felépített tudásközpontját Szentgotthárdon.
9 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.