2024. április 18., csütörtök, Andrea, Lima napja

Címke: Mugabe

8 cikk 1/1 oldal

Elfogatóparancsot adtak ki Dél-Afrikában Grace Mugabe ellen

Elfogatóparancsot adtak ki Dél-Afrikában Grace Mugabe, Robert Mugabe tavaly megbuktatott zimbabwei elnök felesége ellen, akit azzal vádolnak, hogy egy johannesburgi elegáns szállodában 2017-ben megvert egy 20 éves nőt – közölte a dél-afrikai rendőrség szerdán.

Lemondott posztjáról Robert Mugabe

Történelmet írt kedden Zimbabwe: a rá nehezedő nyomást követően levélben jelentette be távozását Robert Mugabe államfő, aki 1980 óta volt a 16 milliós afrikai ország vezetője.

Leváltják Robert Mugabét

A kormánypárt hivatalosan is értesítette a múlt heti katonai puccs nyomán házi őrizetbe helyezett Mugabét, hogy megfosztották pártelnöki tisztségétől.

Kezdődik az alkotmányos eljárás Mugabe ellen

Lejárt hétfő délben a katonai puccs nyomán házi őrizetbe helyezett Robert Mugabe zimbabwei elnök lemondására megszabott határidő, ezért kormányzó pártjának tagjai még a nap folyamán megkezdik a tárgyalásokat alkotmányos elmozdításáról. A volt elnök a CNN információ szerint beleegyezett abba, hogy lemond, és megfogalmazta a lemondásáról szóló levelet.

Mugabe a halálon is úr

Hívei ma is sokan vannak, akik kitörő örömmel fogadták a bejelentést, hogy hajlott kora ellenére az elnöknek esze ágában sincs lemondani.

A 92 éves Mugabe újra indul a választáson

Robert Mugabe 92 éves korára még mindig érzi magában az erőt, hogy folytassa az uralkodást jobb sorsra érdemes országában. A vaskézzel irányító zimbabwei elnök, 2018-ban ismét jelölteti magát a legfőbb irányító posztjára.
8 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.