2024. április 20., szombat, Tivadar napja

Címke: kétsebességes európa

17 cikk 1/2 oldal

Nyugaton nemkívánatos a keleti

A kiküldetési irányelv tervezett módosítása szerint eltántorítanák a kelet-európai dolgozókat a nyugati munkavállalástól annak érdekében, hogy a bevándorlókat integrálhassák.

Cseh EU-ügyi államtitkár: az egész V4-nek az Európai Unió magjában kellene lennie

Nemcsak a visegrádi csoport ( V4) egyes tagjainak, hanem az egész tömörülésnek az Európai Unió magjához kellene tartoznia – nyilatkozott csütörtökön a PAP hírügynökségnek Ales Chmelar, az EU-ügyekért felelős cseh államtitkár, reagálva ezzel Robert Fico szlovák kormányfő korábbi kijelentésére.

Kína helye a külpolitikában

A magyar fél most azt mondja, hogy nem kíván Kína ügyében magányos morális bajnok lenni, hanem szeretne több lábra állni.

Felértékelődik a térség szerepe

Kiemelten fontos, hogy a mostani – jelen formájában utolsó – uniós költségvetési ciklus forrásaiból megvalósuló fejlesztéseket követően csökkenjen a hazai cégek versenyhátránya.

Csehország nem akar többsebességes Európát

Csehország nem akar többsebességes Európát, ami egyike az Európai Bizottság által javasolt öt jövőbeni forgatókönyvnek – jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden a prágai parlament felsőházában.

Jaroslaw Kaczynski: az unió végét jelentené a kétsebességes Európa

A kétsebességes Európa koncepciója az Európai Unió (EU) végét jelentené, és a közép-kelet-európai térség ellen irányul – jelentette ki hétfői sajtóértekezletén a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski.
17 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.