2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: kárrendezés

10 cikk 1/1 oldal

Elkezdődött a Szeviép alvállalkozóinak kárrendezése

A kárrendezés mértéke a csekély összegű támogatásokra vonatkozó uniós rendelet alapján nem haladhatja meg a 200 ezer, közúti árufuvarozást végző vállalkozás esetében a 100 ezer eurót.

Budai szerint Czeglédyék kampánypénzt gyártottak

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Fidesz a Czeglédy-ügyben érintett diákok kárrendezésével kapcsolatban, amiről várhatóan csütörtökön tárgyal a Ház – közölte Budai Gyula.

Pénzhez jutnak a kötvénykárosultak

Ma kezdi meg a Quaestor Értékpapír Zrt. és a Hungária Értékpapír Zrt. kötvényeseinek kifizetését a Kárrendezési Alap.

Levelet kapnak a károsult kötvényesek

A Quaestor- és a Hungária-kötvényesek a napokban kapják meg a kárrendezési jogosultságról és a törvény alapján kifizethető összegekről szóló értesítő leveleket, miután a Kárrendezési Alap a március 31-i határidőig megvizsgálta a károsultak kérelmeit – közölte az alap.

Brókerbotrány – A Kárrendezési Alap kiküldte az értesítő leveleket

A Quaestor és a Hungária kötvényesek kárrendezését végző Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott március 31-i határidőig megvizsgálta a károsultak kérelmeit, a kárrendezési jogosultságról és a törvény alapján kifizethető összegről szóló értesítő levelet a napokban kapja meg közel 32 ezer kérelmező – közölte az alap csütörtökön az MTI-vel.

Március 3-ig kell beérkeznie az Astrával szembeni kárigényeknek

Az Astra Biztosító magyar, nem kgfb-s károsultjai a román biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyelvű nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket, a kérelmeknek legkésőbb március 3-ig be kell érkezniük az FGA-hoz – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján pénteken megjelent közleményben.
10 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.