2017. március 30., csütörtök, Zalán napja

Címke: interjú

30 cikk 1/3 oldal

Mintha csak sétálna a vízben

Tizenkilenc éves fejjel kapusposzton bekerülni a világbajnokságra készülő vízilabda-válogatott keretébe egyszerre bravúr és megtiszteltetés.

A szó pódiumáról

Banner Zoltán igazi modern polihisztor: költő, művészettörténész és pódiumművész, de polgári foglalkozásait tekintve hosszú ideig szerkesztő és tanár is volt.

Felértékelődik a térség szerepe

Kiemelten fontos, hogy a mostani – jelen formájában utolsó – uniós költségvetési ciklus forrásaiból megvalósuló fejlesztéseket követően csökkenjen a hazai cégek versenyhátránya.

Az átláthatóság a NATO erőssége

A NATO sosem fog ellenpropagandával válaszolni az orosz propagandára – mondta lapunknak Tacan Ildem, a NATO közdiplomáciáért felelős főtitkárhelyettese.

Nagy vörös folt mellett a légypiszok

Öt évet ült börtönben Dömötör Zoltán a népi demokrácia megdöntésének kísérlete miatt, bár a tárgyaláson váltig állította: az nem kísérlet volt, hanem befejezett tény.

A közönség szeretete a legfontosabb

Érdi Tamás Prima Primissima díjas zongoraművész ma a Zongora 1-ben című esten lép fel a Zeneakadémián. A művésszel a jövőbeni terveiről beszélgettünk.

Ferenc pápa: magam is bűnös vagyok és esendő

A nyugati demokráciákban terjedő populizmustól óvott a Die Zeit című német hetilap csütörtökön megjelent számában közölt interjújában Ferenc pápa.

Életszemlélet zenében

A nagy sikerű Buda Folk Band idén lett tízéves. Az egyedi hangzású, a népzenét jó értelemben véve sarkaiból kiforgató, lenyűgöző együttes vezetőjével, Csoóri Sándor Sündivel beszélgettünk.

30 cikk 1/3 oldal

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!