2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: Ifjúságpolitika

13 cikk 1/2 oldal

Átadták a Magyar Fiatalokért díjakat

Novák Katalin kiemelte, olyan fiatalokra van szükség, akik megállják a helyüket az életben a saját mércéjükhöz képest, valamint a nemzeti és nemzetközi versenyben is.

Internetes szavazás dönt a Magyar Fiatalokért Díj kinézetéről

Internetes szavazáson dől el, hogyan nézzen ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által tavaly alapított, a fiatalokért kiemelkedő munkát végző szakemberek tevékenységét elismerő Magyar Fiatalokért Díj emlékérme – mondta az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Személyeskedő támadás Orbán Viktor ellen

A kormányfő nem hiszi, hogy a rendszerváltozás óta volt olyan parlament, amely olyan fontos törvényeket hozott a fiatalok érdekében, mint a Fidesz–KDNP többségű.

Novák Katalin: közel 3 milliárd jut a tehetségek támogatására

Évről évre egyre többen köteleződnek el a magyar tehetségek mellett, hiszen néhány év alatt hétszeresére nőtt az adójuk második egy százalékát felajánlók száma, tavaly már 350 ezernél is több felajánlás érkezett a Nemzeti Tehetség Program javára – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken Székesfehérváron.
13 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.