2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: énekes

8 cikk 1/1 oldal

Michael Bublé nem vonul vissza

Michael Bublé világhírű kanadai dzsesszénekes véget vetett a visszavonulásáról elterjedt pletykáknak: az új albummal jelentkező Grammy-díjas előadó szerint félreértették a szavait.

Meghalt Johnny Hallyday

Pályafutása az 1960-as években kezdődött, és idővel a francia szórakoztatóipar egyik legnagyobbjaként tartották számon.

Bob Dylan elfogadja az irodalmi Nobel-díjat

Bob Dylan amerikai dalszerző, énekes elfogadja az irodalmi Nobel-díjat – közölte a díjat odaítélő Svéd Akadémia, amely szerint a zenész „nem tudott szóhoz jutni”, amikor megkapta a hírt, hogy idén ő kapja a rangos elismerést.

Kell egyfajta magabiztosság

Sapszon Orsi az egyik legtehetségesebb hazai dzsesszénekesnő. Korábban más formációkban is bemutatkozott és nemrég megjelent első, Találkozás című albuma. Interjú az énekesnővel.

Az idén is Karel Gott lett az év énekese

A nézői szavazatok alapján évente kiosztott könnyűzenei Cseh Csalogány díjat a férfi énekesek kategóriájában az idén 76 éves, külföldön is jól ismert és elismert művész szombaton este vette át a prágai nemzeti operában.

Pályázat Cseh Tamás emlékére

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ ismét megrendezi a nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók versenyét a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás emlékére.
8 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.