2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: Csárdi Antal

11 cikk 1/2 oldal

Korlátozott az állam mozgástere a lakáskiadásban

A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint a lakás-bérbeadók és -bérlők érdekeit egyaránt szolgáló törvényes működés biztosítása a legfontosabb feladat a magánbérleti piacon.

Szeptembertől felújítják a Lánchidat

A Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén a 3-as metró öt további állomásának akadálymentesítéséről is döntés született, és a testület a taxizás díjának emelését is megszavazta.

Összevissza az olimpiáról

Fővárosi balliberális elit számos tagja azonban még 2010 után is pártolta az ötkarikás játékok megrendezését – egészen 2015 végéig. Azóta egyik párt sem tűri az „elhajlást”.

Az MSZP és a DK leültetné a bűnösöket

A kormánypártok szerint minden idők legkorruptabb beruházása a 4-es metró, és a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb korrupciós botrányáról van szó.

Csárdi Antal váltaná Hadházy Ákost

Az LMP számára semmilyen választási együttműködés nem kívánatos sem a Jobbikkal, sem a baloldal lejáratódott pártjai­val – hangsúlyozta a párt fővárosi politikusa.
11 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.