2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: cigányok

9 cikk 1/1 oldal

Karaktergyilkossági kísérlet a magyar cserkészek ellen

Rasszista váddal akarta hiteltelenné tenni a 168 Óra a Magyar Cserkészszövetséget. A nagy múltú ifjúsági szervezet egy februárban kelt levéllel cáfolta a balliberális lap állítását.

Magyart ölt az elszabadult gonosz

Ukrajnába egyszerűen beférkőzött a gonosz, és mérgét elültette a szívekben, a rossz szellem pedig szenvedést, halált, még nagyobb szegénységet hozott lakóinak.

Ha zeng a Notre-Dame

Keresve sem lehetett volna jobb helyet választani Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regénye musicalváltozatának bemutatásához, mint a Szegedi Szabadtéri Játékokat.

Amerikában roma migránsok okoznak gondot

Mintegy negyven romániai cigány rémálommá változtatta az amerikai Pennsylvania állam California nevű településének életét – számolt be terjedelmes írásban egy bukaresti lap.

Szent Magdolna szomszédai (1.)

Volt mellettünk egy üres lakás, ahová önkényes lakásfoglalóként beköltözött két leszbikus cigány nő. Nyíltan vállalták, hogy leszbikusok, de mégsem ítélte el őket senki ezért.

Európai Bizottság: minden uniós polgárnak el kell ismernie a romák egyenlőségét

Az integráció és az elfogadás az egyének szintjén kezdődik, ezért felszólítjuk az összes uniós polgárt, hogy ismerje el és vallja magáénak a romák egyenlőségét, és ismerje fel a roma történelem és kultúra egyediségét – hangsúlyozta az Európai Bizottság pénteken, a romák szombati nemzetközi napja alkalmából kiadott nyilatkozatában.

A cigány áldozatokra emlékeztek

Magyarország és Európa közös tragédiá­jának tartja a cigány holokausztot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere abban a közleményben, amelyet a népirtás emléknapja és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából adott ki kedden. A tárcavezető leszögezte: Magyarország kormánya elítél minden erőszakot és gyűlöletet, amely faji alapon tesz kollektíven felelőssé bármely népet, népcsoportot.

A Jobbik újra a cigányozásra fókuszál

Kontrát Károly: a Jobbik képviselője minden alap nélkül támadta az embereket, köztük a cigányokat. Az ellenzéki párt a zuhanó népszerűségét javítaná a közbiztonság bírálatával.
9 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.