2024. április 20., szombat, Tivadar napja

Címke: bürokráciacsökkentés

36 cikk 1/4 oldal

Tovább gyorsultak a fúziós eljárások a versenyhivatalnál

Jelentősen csökkent az egyszerűbb megítélésű fúziós ügyek ügyintézési határideje a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő 2016. elején megjelent törvénymódosítás eredményeként; míg 2012-ben az egyszerűsített eljárások elintézési határideje átlagosan 36 nap volt, addig 2016-ra 12 napra csökkent – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn, miután az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a hivatal 2016. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.

Több millió igazolványt állítottak ki ingyen

Két év alatt a felére csökkent az állami hivatalok és háttérintézmények száma, a folyamat november elsején a nyugdíjfolyósító beolvasztásával fejeződik be.

Tovább egyszerűsödik a céges adminisztráció

Az üzleti szabályozási környezet javítása volt a fő témája a Nemzeti Versenyképességi Tanács első ülésének – közölte a Magyar Időkkel Rákossy Balázs.

Erős évre számít a hazai cégvilág

Több ezer milliárd forint uniós támogatás érkezik idén a magyar gazdaságba, elsősorban a kis- és középvállalati szektorba,

A kisvállalati szektor kilátásai

A 2017-től esedékes változtatások, ha a szükséges állami rásegítéssel is együtt járnak, jó irányba tett lépést jelenthetnek.
36 cikk 1/4 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.