2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: áttörés

15 cikk 1/2 oldal

Nincs áttörés a hitelkártyapiacon

A hitelkártyák piacán egyelőre nem látszik a lakossági hitelpiac bővülésének hatása, a követelések állománya csaknem három százalékkal csökkent az első háromnegyed évben, a hitelkártyás vásárlások összege viszont bő ötödével emelkedett idén júniusig – írja a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva pénteki számában a Világgazdaság.

Izotópok hozhatnak áttörést

Az Európai Nukleáris Medicina Társaságnak (EANM) a közelmúltban Düsseldorfban rendezett éves kongresszusán egyenesen paradigmaváltásról beszéltek, ami nem túlzás.

Szakértő: további áttöréseket érhet el Róháni

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint az újraválasztott Haszan Róháni iráni államfő már első ciklusa alatt is többet ért el a reformer elnökökhöz képest, és ha igaz, amit a győzelmi beszédében mondott, akkor mindent megpróbál, hogy „még több” sikerüljön új kormányzása alatt.

A doni áldozatokra emlékezett az ország

A hagyományoknak megfelelően a budai Várban a honvédelmi miniszternek, a Doni Hősök Emléktúra fővédnökének megbízottja átadta a díszparancsot az indulásra Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagynak, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) hagyományőrző tagozata vezetőjének.
15 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.