2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: 1956

725 cikk 2/73 oldal

Mindszenty-emlékérmet kapott Márfi Gyula

A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át.

Végül Kádárban maradtak

A temetőlátogató ezen a november másodikán nem csak szeretteinél gyújtott mécsest – a harcok elesettjeiről sem feledkezett meg. Virágerdők lepték be a sírkertté lett parkok hevenyészett hantjait.

Kádár, a kommunista Néró

A kommunista ideológiának a gyökerébe, a magjába van belekódolva az erőszak, a jogtiprás, az emberi méltóság tiszteletének hiánya. Ennek lehettünk tanúi tizenkét évvel ezelőtt is.

Gumibocskor

Érmihályfalva után Mezőfele a második olyan település, ahol szoborral tisztelegnek falusfeleik példamutató helytállása, emberi tartása, a szülőföldhöz való ragaszkodásuk előtt.

A titokzatos forradalmár

Az 1956-os forradalom és szabadságharc előkészítésében nagy szerepük volt a fiataloknak. Közülük is kiemelkedett a szegedi egyetem hallgatóinak köre.

Az óvári sortűzre emlékeztek

Kun Bélának, Kádár Jánosnak és a többi gazembernek vannak olyan örökösei, mint Jávor Benedek, Gyurcsány Ferenc és tettestársaik – mondta Soltész Miklós.
725 cikk 2/73 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.