„Memento! Életed nemes célja legyen hűséggel, a vértanus halálig, szolgálni és védeni a pokol minden csóvája ellen a mult, a jelen és a jövő bármily eszmeáramlataiban, az évezredes magyar Eszmét: Szent István független és keresztény birodalmát…„
Konferencia keretében emlékeznek meg P. Uzdóczy-Zadravecz István ferences szerzetes, püspök halálának 50. évfordulójáról Esztergomban, a Szent Imre Szakközépiskola dísztermében november 14-én, szombaton 10 órától. A megemlékezéssel egybekötött tudományos konferencia fővédnöke Bíró László tábori püspök és a ferences rend magyarországi legfőbb elöljárója, miniszter provinciálisa P. Dr. Dobszay Benedek. A rendezvényen Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója A Nemzeti Hadsereg létrejötte címmel tart előadást, majd az emlékülés délutáni szessziójának levezető elnöke lesz.
P. Uzdóczy Páter Zadravecz István ferences rendi szerzetesről még ma is nagyon keveset hallani. Uzdóczy Zadravecz János néven született az Úr 1884. évében Csáktornyán, egy nemesi család sarjaként. A család a letenyei-Dóczy család egyik ága, nevének jelentése annyi, mint „Dráván túlról jöttek”. Nemesi előneve is horvát kifejezés: Dóczyak vagy Dóczról valók. Anyai részről (Bernáthok) szintén nemesi vér folyt az ereiben. Apja Zadravecz Elek egy grófi uradalom ispánjaként a társadalmi hierarchia középső-felső részében foglalt helyet, úr volt.
Szülei papi pályára adták, ami számára a pap, a katona, az orvos, a mérnök, a tudós és a művész hivatását egyesítette. Tizennégy éves korában lépett be Szent Ferenc rendjébe, és itt szerzetesként vette fel az István nevet. Ekkor kötelezte el végleg magát az aszketikus papi élet mellett, amiről később, 1918-ban így beszélt: „Szabadságomtól akkor fosztottam meg magamat, mikor az aranyifjúság gyönyörű színpompás légköréből a zárda falai közé léptem. Mikor az álmokat, ábrándokat egy kardcsapásra ketté vágtam, füsté csaptam és magamra vettem a szerzetes rendnek – ha úgy tetszik – érdes kordáját, nehéz láncát, hogy lelkemben, szívemben annál hatalmasabb, annál szabadabb legyek!” – olvasható a Páter István, a mi kapisztránunk a forradalmi évben című könyvben. (Szeged 1920, Juhász István Könyvnyomdája)
A csáktornyai négy polgári (saját akaratából latin különórákra is járt) után Pesten járt gimnáziumba. Ezután Zágrábba ment a rendi neveldébe filozófia tanulmányokat folytatni. A teológiát Gyöngyösön az előbbiekhez hasonlóan dicséretes eredménnyel és kitüntetésekkel végezte el. Kiváló képességei, eredményei és latintudása révén kikerült Rómába a Collegium Germanicumba, a pápai egyetemre, ahol korának legjobb képességű növendékei tanultak. A latint ekkor már anyanyelvi szinten beszélte, és kiváló szónoki képességeit szinte a tökélyre fejlesztette. Ebben nagy segítségére volt kellemes orgánuma, jó fellépése és megnyerő külseje, amik együttesen korának egyik legkiválóbb szónokává tették. Jellemzésében a pápai egyetem kiemelte szorgalmát, hatalmas tudását és emellett megőrzött szerénységét, engedelmességét, valamint a parancsok szinte katonás teljesítését.
A doktorátusok megszerzése után 1907-ben X. Pius pápa szentelte pappá. Hazafiúi elkötelezettségét jól mutatta, hogy első római szent miséjén a magyar nemzetet és hazát áldotta meg. Ezután hazarendelték, és Baján, majd Gyöngyösön tanított dogmatikát és morált. Amikor a pápai egyetem meghívta rendes tanárának, ő elöljáróinak engedelmeskedve nem fogadta el a felajánlott állást. Feljebbvalói indoklása szerint: „itthon is szükség van kivételes szervező erejére és lelkeket alakító szónoki képességeire” – emlékezik róla a Helikon gondozásában, 1942-ben Nagymihály Sándor szerkesztésében 1942-ben megjelent P. Zadravecz püspök, a szegedi Kapisztrán című kötet.
1915-ben Szegedre került, ahol a helyi ferences zárda házfőnöke és az alsóvárosi Mátyás templom plébánosa lett – az itt született politikai, elvi fejtegetései a következő fejezetben kerülnek megtárgyalásra.
Az első világháború alatt kitartásra, hűségre buzdított, és a győzelemhez lelki feltételt szabott. Már két évvel a gyászos események előtt érzékelte az ezeréves Magyar Apostoli Királyság felett tornyosuló gomolygó viharfelhőket. Az 1918. október 31-én kitört felfordulásban igyekezett megőrizni és megszervezni katolikus híveit, hogy a kavargó indulatok közepette megtartsák sziklaszilárd hitüket. Harcolt a katolikus sajtóért, amelynek támogatására pénzt is gyűjtött. A katolikus népszövetség aktív tagja volt, és már ekkor tanúbizonyságot tett a szociális kérdések, a szegények sorsa iránti rendkívüli érzékenységéről. Közvetlen célja azonban a vörös világ letörése volt, melyért Kapisztrán Jánosként harcolt. Itt, Szegeden lett a különítményesek apostola, és az általa alapított legényegylet révén a mars-téri vöröslaktanya lefegyverzésében is részt vett. Később ezen akciót tekintették a Nemzeti Hadsereg létrejöttének. Fellépett a francia megszálló csapatok ellen, és habitusának megfelelően tárgyalt Gondrecourt francia tábornokkal is, ami az adott helyzetben igen bátor tett volt. Az első világháború idején a harcoló katonák lelki megerősítésében segédkezett, illetve a sebesültek gondozásában is részt vett. Lőw Immánuel szegedi rabbival együtt hatékonyan fellépett az antiszemitizmus ellen, és nyíltan szembeszállt Kun Bélával. Később Horthy Miklóssal baráti kapcsolatot alakított ki, aki ösztökélte Csernoch János hercegprímást arra, hogy Zadravecz megkaphassa a Szentszéktől a tábori püspöki címet.
A második világháborút követően, valamint a szerzetesrendek feloszlatásának idején rengeteg megpróbáltatás érte, két évig börtönben is sínylődött, de szabadulása után sem hagyta el Magyarországot. Harminc kispapot szentelt fel titokban, jóllehet Budapestről kitiltották, és amikor csak kellett, fizikai védelmet biztosított az üldözött zsidóknak. Édesanyja halála után a zsámbéki plébánián tevékenykedett. A rendőrség és a békepapság folyamatos zaklatásai halálos ágyáig elkísérték. Zadravecz István 1965. november 13-án hunyt el.